A FOTÓ / MŰVÉSZ / KÖNYV című kiállítás négy közép-kelet-európai országból, közel ötven kiadványon keresztül mutatja be a közelmúlt legváltozatosabb fotókönyv készítési tendenciáit. A kiadványok listájának összeállításában – a hazai kurátorok szubjektív szelekciója mellett – Csehország, Lengyelország és Románia legfontosabb művészkönyvekkel foglalkozó intézményei és a témában jártas szakértők segédkeztek. A Capa Központ és az ISBN+ együttműködésével megvalósult tárlat egyik kurátorát, Istvánkó Beát kérdeztük többek között a szervezési folyamatokról és a bemutatásra kerülő fotókönyvek között húzódó párhuzamokról. 

Zachar Veronika: Mi a különbség a művészkönyv és a fotókönyv között?

Istvánkó Bea: Azért is örültünk ennek a felkérésnek, a kiállítás lehetőségének, mivel talán az itt látható könyvekkel lehet a legjobban megmutatni, hogy mi is a különbség. A művészkönyv eltér az olyan műalkotásokat reprezentáló kiadványoktól, mint például a kiállítási katalógus vagy az album. Létrehozásakor az alkotónak eredendő szándéka, hogy könyv formátumban jelenítse meg azt az anyagot, amit be szeretne mutatni. Ehhez a könyvnek minden sajátosságot használja és reflektál ezekre a sajátosságokra. A művészkönyv a nagy kategória. A fotókönyv a mi értelmezésünk szerint ennek egy alkategóriája. Rovar-bogár relációban: a nagy halmaz a művészkönyv, mint a rovar, és a kis halmaz a fotókönyv, mint a bogár. Minden fotókönyv művészkönyv is egyben, de nem minden művészkönyv fotókönyv. Nem látok más különös ismertetőjegyet a fotókönyvek esetében, mint azt, hogy fotó alapú sorozatot vagy képanyagot mutatnak meg a lapjaikon. A művészkönyv egy tágabb fogalom, ahol bármilyen képzőművészeti médium, akár grafikai kísérletezés, rajz stb. is megjelenhet. Szélesebb a tárháza. A fotókönyvek általában fotókkal dolgoznak. 

Z.V.: Hazánkban mennyire van hagyománya a fotókönyvek köré szervezett tárlatoknak?

I.B.: Ez az alkalom igazi mérföldkő, legalábbis művészkönyv történeti szempontból biztosan. Hiszen először láthatunk kifejezetten fotókönyvekre koncentráló kiállítást a Capa Központ falai között. Legjobb tudomásom szerint Magyarországon sem volt még hasonló kiállítás, amely ennyire átfogóan, a fotókönyv mibenlétére összpontosítva közelítette volna meg a témát. 

Z.V.: Hogyan jött létre az együttműködés a román, lengyel és cseh szakértőkkel? 

I.B.: Amikor elkezdődött az együttműködés augusztus végén, Virágvölgyi Istvánnal, a Capa Központ művészeti vezetőjével beszélgetve rögtön felmerült bennünk, hogy jó lenne, hogyha nem csak a Magyarországon készült fotókönyvekről lenne szó a kiállításon, hanem valamilyen szempontrendszer alapján szélesebbre nyitnánk a perspektívát. Az eléggé adta magát, hogy a környéken nézzünk körbe, egyfelől az idő rövidsége  miatt, másfelől pedig azt feltételeztük, hogy talán hasonló problémák érdeklik a hasonló földrajzi régióban élőket. Emiatt három országot választottunk, Romániát, Csehországot és Lengyelországot. Ezekről az országokról tudtuk, hogy viszonylag kiterjedt fotókönyves szcénával rendelkeznek, illetve változatos alkotói praxisok vannak jelen. Azt gondoltuk, hogy érdekes lesz mindezt összehasonlítani magyar gyakorlatokkal.

Az együttműködés teljesen online zajlott. Olyan partnereket kerestünk meg, akikkel az ISBN miatt már régóta kapcsolatban állunk. A romániai PUNCH könyvesbolttal és kiadóval a kezdettől fogva tudásmegosztásban vagyunk, forgalmazzuk is a kiadványaikat Budapesten. A cseh ArtMap könyvesboltban szintén többször jártam. Nekik ritkábban jelenik meg saját kiadványuk, de ezeket is szoktuk árulni. Lengyelországból egy online archívum, a Małe nakłady koordinátorát kerestük fel. Vele például négy évvel ezelőtt szintén egy fotókönyv kiállítás szervezésben működtünk együtt Krakkóban. Tehát a három országot képviselő szakérőkkel (Radu Lesevschi, Tomáš Hrůza és Katarzyna Zolich – a szerk.) már korábban is kapcsolatban álltunk. 

Valamennyire mi is rálátunk ezekre a színterekre Budapestről, azonban kíváncsiak voltunk rá, hogy ők, belülről hogyan viszonyulnak, mit gondolnak a kiállítás által felvetett témáról. Nem szerettünk volna kívülről válogatni. Az volt a cél, hogy minden szakértő visszagondoljon az elmúlt tíz évre és összegyűjtse azokat a fontos kiadványokat, amelyeket megkerülhetetlennek tart ebből a periódusból. Tulajdonképpen ez egy teszt is volt.  Nem tudtuk előre, hogy miket fognak javasolni, így azt sem, hogy milyen találkozások vagy csomópontok fognak kirajzolódni, amikor beérkeznek a könyvek. Többek között emiatt is érdekes a kiállítási  anyag, illetve érdekes így végigsétálni a téren. 

Z.V.: Miért épp 2006-os a legkorábbi kiállított fotókönyv? 

I.B.: Az alapvetés az volt – erre kértem a partnereket, szakértőket is –, hogy körülbelül tíz kiadványt gyűjtsenek össze az elmúlt tíz évre gondolva. Később ezeket a kereteket egy kicsit kibővítettük. Egyrészt az időbeli határok is kibővültek, bekerültek pár évvel korábbi kiadványok. Például cseh oldalról kiválasztásra került Václav Stratil 2006-os I’m History című fotókönyve és semmiképpen nem akartuk megkérdőjelezni a szakértő Tomáš Hrůza javaslatát. Másrészt amikor elkezdtünk a magyar válogatással dolgozni, egymás után kezdtek megjelenni az újabb hazai fotókönyvek. Emiatt a kiállításnak lett egy olyan, előre nem tervezett szekciója, amely a 2024-ben megjelenő magyar fotókönyvekre összpontosít. Nem akartuk kihagyni ezeket, hiszen annyira izgalmas könyvek születtek, jellemzően hosszú évek előkészítő munkája után. A Covid járvány, a papírdrágulás és az energiaválság után most jelentek meg olyan könyvek, amik már régebb óta készülnek. Ilyen értelemben hozzátartoznak az elmúlt tíz év praxisához.

Z.V.: Milyen szempontokat vettetek figyelembe a könyvek válogatásnál?

I.B.: Saját, szubjektív szempontok szerint válogattunk. Fontosnak tartom kiemelni, hogy nem egy enciklopedikus kiállítást szerettük volna megalkotni. Nem akartuk, hogy naptári pontossággal felsorolásra kerüljenek az elmúlt tíz évben megjelent fotókönyvek. Nem terveztünk teljes listát adni, inkább olyan mérföldköveket szerettünk volna előtérbe hozni a fotókönyv készítés történetéből, amelyek bemutathatóak a kiállítás formájában. A szakérőket is arra kértük a válogatásnál, hogy számukra fontos könyveket válasszanak. Nem szabtuk meg, hogy milyen szempontok alapján hozzanak döntést.  

Kurátortársammal, Lukács Mátéval elsősorban azt néztük, hogy kik azok az alkotók, akik rendszeresen szoktak könyv formátumban gondolkodni és melyek azok a fotókönyvek, amik nagyon jól reflektálnak a médiumra, kifejezetten használják a könyv sajátosságait. Ezek mentén a kritériumok mentén állítottuk össze a listát. Az hamar megvolt, hogy négy ország fotókönyveit fogjuk bemutatni a Capa projekttermében, így muszáj volt gátat szabni valahol a válogatásnak. Húztunk egy vonalat, hogy meddig mehetünk el. Persze sok kiadvány van, ami fontos volt még az elmúlt időszakban, de úgy gondoljuk, hogy ezek a kiválasztott példák jól alátámasztják a koncepciót. Azért is írtunk egy hosszú kurátori bevezetőt és helyeztünk el egy magyarázó diagramot a kiállítás elején, mert tényleg nem a négy ország fotókönyvkiadásának történetét szerettük volna bemutatni. Hanem azt, hogy mi a fotókönyv és hogy a régióban milyen érdekes kísérletek zajlanak ezzel a médiummal.

Z.V.: Dolgoztatok már együtt kurátorként? Mennyire volt köztetek egyetértés abban, hogy melyik könyvek kerüljenek kiállításra?

I.B.: Kiállításon ebben a felállásban, hogy mind a ketten kurátorok vagyunk, még nem dolgoztunk együtt. Azt tudni kell, hogy Máté a MOME-n végzett fotó szakon. Volt már olyan kiállítása, amelynél közreműködtem, kicsit belefolytam a kurátori munkába. Hozzátartozik a történethez az is, hogy mi házasok vagyunk, szóval a rendszeres kommunikáció megvan közöttünk. Emiatt a közös munka is nagyon jó volt. Máté inkább a fotóművészet felől közelítve vetett fel szempontokat, én inkább kurátori nézőpontokat emeltem be. A lista összeállítása konszenzusos volt. 

Z.V.: Milyen nemzetközi és regionális párhuzamok jelentkeznek a kiállításban?

I.B.: Van egy esztétikai szál, ami teljesen koherens és egységes képet ad a kiállításnak. Annak ellenére, hogy minden kiadvány teljesen más méretű, színű, oldalszámú és másmilyen papírral, tipográfiával készült van egy egyetemes esztétika, amibe szerintem az összes beleilleszthető. 

Ezen kívül sok tematikus párhuzam van. Számomra nagyon érdekes volt, hogy rengeteg a várossal, urbanisztikával kapcsolatos téma és ez nem féltétlenül Kelet-Európa specifikus. Például Schmied Andi könyve New York-i felhőkarcolókkal, míg a lengyel Anna Pilawska-Sita és Michał Sita közös kiadványa Ho Chi Minh City külvárosának alagútrendszerével foglalkozik. Mihai Sovaiala Lava című könyve pedig egy atlanti-óceáni sziget történetét mutatja be. A lokális és a globális környezettel való foglalkozás például nagyon gyakran előkerül a könyvek témájában. Kezdetben arra számítottam, hogy több portrét, vagy embereket ábrázoló fotókönyv lesz az anyagban. Lehet, hogy ennek hiánya is egyfajta poszthumán gondolkodásnak az előretörése az elmúlt években. Sok esetben nem emberi nézőpontból jelennek meg a témák, például a Shifters című könyvben Marta Bogdańska azt mutatja meg, hogy a háborúkban milyen állatokat használtak bevetésekhez, az ő történeteik vannak dokumentálva. 

Persze további összefüggések is felfedezhetőek, ezért is érdemes többször megnézni a kiállítást, ha van erre lehetőség. Szándékosan kevertük össze a négy országból származó könyveket, majd egyszerű kronológiai sorrendbe tettük őket. Így az időben sétálva talán könnyebben lehet felfedezni a különböző kapcsolódási pontokat, egyezéseket és eltéréseket. Látszik a témák változatosságán, hogy számos helyzetet fel lehet dolgozni egy fotókönyvben. Talán pont ezért is nagyon jó ez a médium, mert nagy mértékben kitágítja a lehetőségeket.

Z.V.: Van olyan tendencia a fotókönyvekben, amely kifejezetten Kelet-Közép-Európára jellemző? 

I.B.: Sok olyan könyv van, ami valamilyen formában az adott régiónak a mással össze nem hasonlítható specifikumaira épít. Például Bede Kincső Porcelain and Wool című könyve. Ő erdélyi témákkal foglalkozik. Mihai Barabancea fotókönyvében román alvilági alakokat, a társadalom peremén élő embereket dokumentál. A román Nicu Ilfoveanu és Octav Avramescu Found and lost című könyve bolhapiacokat mutat be. Ha ezeket a könyveket kinyitjuk, szerintem könnyen felismerhető, hogy a bennük látott képek Kelet-Európában készült felvételek. Jellemző, hogy az alkotók reflektálnak a közvetlen környezetükre, illetve a regionális sajátosságokra. 

Z.V.: Hogyan született meg a rendhagyó koncepció, amelyben a fotókönyvek a falon kapnak helyet? Jelentett-e kihívást a változatos formátumú művészkönyvek egységes prezentálása?

I.B.: Nekem ez nagy dilemma volt. Mindig kérdéses volt számomra, hogy hogyan lehet egy könyvet beemelni egy kiállításba. Többek között ezért is tetszett a felkérés, ahol ezt a kihívást megpróbálom megugrani. Abban biztos voltam, hogy nem szeretném, hogy asztalon legyenek a könyvek és úgy lehessen őket bogarászni, és azt sem, hogy vitrinben vagy múzeumi tárolóban kapjanak helyet. Az asztalt azért nem akartam, mert úgy gondoltam, hogy ezzel az installációs módszerrel nagyon elvesznének ezek a tárgyak egy ekkora kiállítótérben. Mindenképpen összhangba szerettem volna hozni a kiállított tárgyak méretét és a kiállítótér dimenzióit. A vitrint azért nem tartottam jó megoldásnak, mert a könyvek alapvető tulajdonságai közé tartozik, hogy lapozhatóak. Fontos volt, hogy kézbevehetőek legyenek. Azt szerettem volna elérni, hogy minél teljesebben meg lehessen ismerni ezeket a kiadványokat. Hamar megvolt az az elképzelés, hogy a falon, polcokon legyenek, ahonnan le lehet őket emelni.

Szintén fontos szempont volt, hogy a könyvek mellé írt leírások tömörek legyenek. Ezeknek a szövegeknek a kiindulópontját a művészek vagy a könyvkiadók által megfogalmazott fülszövegek adták. Szándékosan lerövidítettük őket, hogy a térbe lépést követően a látogató kapjon egy közvetlen benyomást az egyes kötetekről. Látja a borítót, kézbe veszi a könyvet és még ha nem is akarja átlapozni azt, akkor is néhány mondat elolvasása után megtudhatja, hogy miről szól.

Z.V.: Minden kiadványból hét oldal látható kiemelve a lapozható könyvek mögött. Mire törekedtetek ezek kiválasztásakor? A művészek is közreműködtek a szelekcióban?

I.B.: Miután eldőlt, hogy a fotókönyvek a falon kapnak helyet, utána jött a következő kérdés: hogyan tudnánk még plusz információkkal kiegészíteni az installációs elképzelést, hogy a lehető legtöbbet eláruljunk a kiadványokról? Spontán jutott eszünkbe a színes fénymásolás, szkennelés lehetősége. Ez szerintem egy olyan technika, ami elég jól visszaadja a tárgyszerűségét a könyvnek. Minden kiadványból hat oldalpárt és a borítót fénymásoltuk le, ezek kerültek fel a falra. Ettől azt az eredményt vártuk, hogy amikor belép valaki a térbe, akkor ne csak borítókat pillantson meg, hanem már első ránézésre jobban beleláthasson a könyvekbe. Mintha kicsit besétálna a könyvek a lapjai közé. 

Mivel ez a kiállítás a fotókönyvről szól, ezért meg akartuk tartani a könyvet kiindulópontnak. Persze az is lehetett volna, hogy a művészektől elkérjük az eredeti fotókat, amik szerepelnek a könyvekben, és azokat nyomtatjuk ki, helyezzük el. Azonban nem szerettük volna a könyveket visszatranszformálni murális fotóprintekké. Azt a látványt igyekeztünk visszaadni, amit tapasztalhatunk, amikor kinyitunk egy könyvet. 

A kiemelt oldalakat végül ketten választottuk ki Mátéval. Természetesen engedélyt kértünk a művészektől erre az akcióra. Voltak, akik furcsállották az alkalmazott megoldást, kíváncsiak voltak, hogyan is fog kinézni a végleges tér, de megadták számunkra a kurátori szabadságot, ránk bízták a döntést. Az installálás előtt készítettünk próbanyomatokat, látványterveket, amelyek segítségével sikerült mindenkit meggyőzni. Egy egész napos munka volt, csak az, hogy átlapoztuk a könyveket és megpróbáltuk mindegyikből azokat az oldalakat kiválasztani, amelyek a legjobban visszaadják az adott munka hangulatát, üzenetét vagy koncepcióját. 

Néhány könyv nem vehető kézbe a térben. Ennek mi az oka?

A negyvenötből összesen hét olyan könyv van a kiállításon, amit nem lehet kézbe venni. Vannak olyan kiadványok, amiket csak kölcsön kaptunk a tárlat idejére, mivel ezek nagyon ritkák és nem érhetőek el sehol. Emiatt nem akartuk megkockáztatni, hogy esetleg megsérüljenek vagy ami még rosszabb elkallódjanak a kiállítás alatt. Viszont decemberre tervezünk egy tárlatvezetést, ahol levesszük majd ezeket a kiadványokat és közösen, kontrollált körülmények között átlapozzuk őket a látogatókkal.

Z.V.: Miért épp Puklus Péter műve került külön falon, egyedi kompozícióban elhelyezésre?

I.B.: Már a kiállítás szervezésének első szakaszában úgy gondoltuk, Puklus Péter munkássága megkerülhetetlen. Neki már számos fotókönyve megjelent és mindegyik nagyon más.  Különleges utakat járt be. Pont azért tetszik a Handbook to the Stars…, mivel ez alapvetően egy könyv médiumban készült alkotás, ami ebben az installatív formában műtárgyként is működik. Ebben a formájában vásárolta meg a budapesti Ludwig Múzeum. 

Maga a munka nagyon jól bemutatja azt, hogy mitől más egy fotókönyv, mint egy album. Azok a kapcsolódások, amik megteremtődnek az installációban azáltal, hogy a különböző oldalakon szereplő képeket össze lehet illeszteni szépen reprezentálják, hogy mitől fotókönyv egy fotókönyv. Az egésznek az evolúciója is kifejezetten érdekes, hogy a könyv hogyan válik műtárggyá, hogyan kanonizálódik, kerül be egy múzeumi gyűjteménybe. A fotókönyv mibenlétét remekül bemutatja ez a munka. 

Z.V.: Milyen kiegészítő programokat terveztek a kiállításhoz? Készültök katalógust megjelentetni a tárlathoz? 

I.B.: A korábban már említett decemberi tárlatvezetésen kívül – ahol azokra a könyvekre fektetjük a nagyobb hangsúlyt, amiket nem lehet megnézni normál nyitvatartási időben – még egy kiegészítő programot tervezünk. Januárban olyan vezetést szeretnék tartani, amire a legtöbb elérhető, magyar alkotót meghívjuk. Így tőlük is tudnak majd kérdezni a látogatók. 

Örülnénk, ha megjelenhetne az összegyűjtött anyagból egy katalógus. Ez valószínűleg az ISBN projektjeinek a részeként valósulhatna meg a kiállítás zárását követően, hosszasabb előkészületek után. 

A kiállítás 2025. február 2-ig látogatható. Bartha Máté Anima Mundi című kötetének bemutatójára 2024. december 5-én kerül sor a Capa Központban. A bemutató után ez a fotókönyv is elhelyezésre kerül a tárlaton.