Szeptember 27-ig látogatható a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia mesterszakos hallgatóinak diplomakiállítása a Capa Központban. Cikkünkben bemutatjuk, hogy milyen szempontok mentén épült fel a tárlat, és milyen személyes történetek kapcsolódnak a kiállított fotósorozatokhoz.

Idén ötödik éve kerül megrendezésre a MOME Fotográfia képzés mesterszakos hallgatóinak kiállítása a Capa Központban. A 2026-ban végző hallgatóinak diplomamunkái az otthon fogalmát és annak különböző rétegeit járják körül. A munkák személyes történeteken, családi és generációs emlékeken, a gyerekkor tapasztalatain és az identitás keresésén keresztül vezetnek el bennünket az otthon belső és külső tereihez.

Peczár Henriett: Kedves Napok

A Kedves Napok című projekt a mindennapok apró pillanataival foglalkozik, a jelenlétre összpontosít. A képek személyes kapcsolatokat, tájakat és természeti helyzeteket mutatnak meg, miközben az élet folyamatos változására is reflektálnak. A személyes élményekből kiinduló, lírai fotósorozat fotókönyv formájában jelenik meg a kiállításban. A kiadvány a szerző személyes tapasztalataira, figyelmére és környezetéhez való viszonyára épül, nem egy konkrét történetet mesél el, inkább egy olyan nézőpontot mutat meg, amelyben a hétköznapi dolgoknak is fontos szerepe van.

Szarka Dániel: Megteremtett rend, fennmaradó káosz

Szarka Dániel diplomamunkájában a családi kapcsolatok, a generációs feszültségek és a kimondatlan érzelmek világát vizsgálja a takarítás gesztusán keresztül. A rendteremtés ismétlődő kísérletként jelentkezik, amely által kontrollt találhatunk a bennünk és körülöttünk lévő káosz felett. A projekt a takarítást egyszerre értelmezi hétköznapi cselekvésként és pszichológiai metaforaként. A családi emlékek, az ismétlődő mozdulatok és a közös részvétel mind azt a kérdést járják körül, hogy vajon lehetséges-e eltüntetni a múlt nyomait, vagy azok mindig velünk maradnak.

Dontasz Zoi: Promethean

A Promethean azt vizsgálja, hogyan alakítja át a biotechnológia az életről alkotott képünket. A klónozás, a laboratóriumban növesztett szövetek és a génmódosítás már a mindennapi valóság részei, elmosva a természetes és a mesterséges közti határt. A sorozat erre a változásra reagál fiktív organizmusok megalkotásán keresztül.

Szabó Emma: But Do You Like Me?

A But Do You Like Me? című sorozatában Szabó Emma azt vizsgálja, hogyan formálódik a Z és az Alfa generáció identitása, milyen szerepe van ebben a családi örökségnek, a közösségi médiának és a társadalmi elvárásoknak. Az alkotó nem csupán dokumentálni szeretne egy generációt, hanem bizalmi kapcsolatokat kialakítva közel kerülni azokhoz a történetekhez, amelyek sokszor láthatatlanul ismétlődnek generációról generációra. A projekt elkészítése során kiemelt szerepet kapott az autó, mint intim, tranzit-helyszín: a fotózások során a megfigyelő és a megfigyelt közötti bizalom ebben a szűk, zárt térben vált igazán tapinthatóvá. A képeken érzékehetővé válik a sebezhetőség és az identitáskeresés feszültsége.

Hecker Sára: Csak ennyit szerettem volna

A Csak ennyit szerettem volna című fotó- és videóinstalláció az otthon jelentését járja körül öt olyan ember élettörténetén keresztül, akik éveken át éltek hajléktalanságban, de történeteiket már új otthonaikból mesélik el; mindannyian szociális bérlakásban élnek már. A szekvenciák a résztvevőkkel való szoros együttműködésre épülnek. Mindannyian az otthonukhoz kötődő, számukra legfontosabb jellemzőt jelenítik meg egy-egy rövid, közösen kitalált performansz keretében. Az általuk kiemelt jellemzők – például a biztonság, amit egy bezárt ajtó adhat, a család intimitása és közelsége, a közművek által biztosított kényelem, vagy a vendégek szabad fogadása – a többségi társadalom számára magától értetődőek, ugyanakkor sokak számára elérhetetlenek, akik hajléktalanszállón vagy közterületen élnek. Résztvevők: Jónás Amália, Béres Márta és András, Farkas Irénné, valamint Balog Gyula.

Polina Kuprina: A soha meg nem valósult kiállítás

A projekt egy meg nem valósult kiállítás utóéletét vizsgálja, ahol a tudományos tudás töredékei fiktív tárgyakká és lényekké rendeződnek, egy spekulatív társadalmat alkotva. A munka a moszkvai Tudományos Múzeum (Oroszország) 2015 és 2022 között készült archív fotóira épül, amelyek újrarendezésével egy új viszonyrendszer és jelentésstruktúra jön létre. A rendszerben három figura jelenik meg: a Csillagász, a Balerina és a Penetrátor, melyek mindegyike a megfigyelés, az egyensúly és az irányítás különböző aspektusait testesíti meg. Együtt törékeny rendszerben élnek együtt, amelyben a tudás már nem állandó, hanem folyamatosan újraszerveződik, miközben az észlelés, a teljesítmény és a megfigyelés közötti határvonalak fokozatosan elmosódnak.

Gyuricza-Osváth Judit: The Clear Image of Paradise

A sorozat azt vizsgálja, hogyan teremtettünk gyerekként párhuzamos univerzumokat, hogy elmeneküljünk a valóság elől. Bár a projektet Gyuricza-Osváth Judit saját gyermekkori emlékei inspirálják, célja, hogy túllépjen a személyes visszaemlékezésen, és egy tágabb, közös tapasztalat felé nyisson. Felidézi azokat a gesztusokat, amelyek egykor lehetővé tették számunkra a valóság átalakítását; jelmezeket viseltünk, búvóhelyeket építettünk, és történeteken keresztül teljesen új világokat hoztunk létre. A sorozat központi helyszíne a gyermekkori kert, amely egyszerre jelenik meg fizikai térként és szimbolikus menedékként, a visszahúzódás és az átalakulás archetipikus helyszíneként. Gyerekként belső menedékeket teremtünk válaszként egy olyan világra, amely gyakran kiszámíthatatlan és nyomasztónak tűnik. A képzelet segítségével azonban a valóság újrarendezhető és elviselhetőbbé alakítható. A projekt a vágyakozás, a hiány és az önmeghatározás kérdéseire reflektál, valamint arra, hogyan értelmezzük újra a környezetünket, hogy visszanyerjük a kontroll, a biztonság és a koherencia érzését.

Csejtei Nusi: Alma Mater

A mestermnunka Csejtei édesanyjával való kapcsolatát, annak áldozatait, valamint az anyaság egyetemes tapasztalatát dolgozza fel. A projekt a tökéletes anya idealizált képét kérdőjelezi meg, és helyette az esendőség szépségét és összetettségét keresi. A központi motívum az alma, amely a termékenység, a táplálás, az anyaság és a teremtő erő szimbóluma. Fotográfián és vegyes technikákon keresztül a projekt a családi örökséget, az emlékezetet és a megbékélés lehetőségét vizsgálja. A projekt végső soron az édesanya hibáival való megbékélésről szól, miközben elfogadja azokat a hibákat is, amelyeket ő maga is elkerülhetetlenül el fog követni.

Dorogi Enikő: Out of the Blue

Az Out of the Blue című mestermunka azt vizsgálja, hogyan formálják életünket és a világról alkotott képünket a rácsodálkozás és a kétértelműség pillanatai. A projekt azt járja körül, mi történik, amikor valami váratlan, bizonytalan vagy megmagyarázhatatlan jelenik meg, és hogyan válhatnak ezek a pillanatok a figyelem révén jelentéssel telivé.

Deák Dorottya: Elévülés parafrázisai

Az Elévülés parafrázisai egy kiterjesztett fotó- és szövegkönyv, amelyet két beton test és kilenc, önmagába loopolt, vizuális-szöveges egység/etűd alkot. A töredékes, sűrítő és asszociáció alapú poétikai logikából kiinduló etűdök talált és saját szövegeket, fotográfiákat és rajzokat szőnek egymásba. A közös belépési pontot a képiség jelenti, a magyar és angol nyelvű szövegek érintkeznek, azonban sosem kerülnek átfedésbe.  Az etűdök hol felhalmozzák, hol elkoptatják a kibontakozó jelentést, végül feloldatlanul hagyva azt. A rend és rendellenesség jelenségeit problematizáló diplomamunka olyan eseményeket és hatalmi rendszereket vizsgál, amelyek  körülöttük a tudás és a kontroll kereteit szervezik. Egy olyan tájat térképez fel, ahol az észlelést az erőszak és a védettség személyes és kollektív regisztereken egyaránt átívelő váltakozása jelöli ki.  

Kymbat Muktarbekova: Limbo

A Limbo a migrációt, mint pszichológiai és társadalmi-politikai állapotot vizsgálja, amelyet a mozgásszabadság korlátozottsága alakít. A bizonytalanságra, a várakozásra és a felfüggesztettség állapotára fókuszál, bemutatva, miként formálja a mobilitás az identitást, az odatartozás élményét és a stabilitás érzését. Személyes tapasztalatokra építve a munka olyan egyéni történeteket kapcsol össze, amelyeket tágabb politikai és kulturális folyamatok határoznak meg. A migráció folyamatos mentális és érzelmi állapotként jelenik meg.

Erika Nina Suarez: Lesz-e tűz, lesz-e kenyér?

A Lesz-e tűz, lesz-e kenyér? című fotósorozat egy egyre erősödő mozgalmat dokumentál, amelyben fiatalok hagyják el Budapestet, hogy új életet építsenek a vidéken. Azokra az egyénekre és családokra összpontosít, akik új, közösségi együttélési formákat alakítanak ki, miközben döntéseiket tágabb generációs kihívások – az emelkedő megélhetési költségek, a bizonytalanság és a fennálló rendszerekkel szembeni kiábrándultság – összefüggésében vizsgálja. A közösségi élet személyes megtapasztalásából kiindulva a projekt azt követi nyomon, hogyan állnak össze az egyéni döntések egy szélesebb társadalmi mintázattá, amelyet a nagyobb szabadság, a nagyobb biztonság, az élet egyre fokozódó árucikké válásának elutasítása, valamint a digitális és a fizikai világhoz fűződő kapcsolat újragondolásának igénye formál.

Jussi Hartelin: A vágy és az undor tárgyai

A vágy és undor tárgyai című sorozat megkomponált fotográfiái egy talált tárgyakból építkező, folyamatosan bővülő csendéletsorozat részei. A mestermunka a fogyasztói társadalom kontextusában vizsgálja az emberi ökológia kérdéseit, miközben a fotográfia szerepét, valamint a műalkotások árucikként való értelmezését is problematizálja.

A kiállítás szervezői: Ballagó Márton és Fabricius Anna
A tárlatot Kemény Zsófi költő, író, forgatókönyvíró nyitotta meg szeptember 1-én.