André Kertész, Mészáros Márta, Jancsó Miklós, Martin Scorsese, Julie Christie, Dustin Hoffman, Brigitte Bardot, Tom Jones, Louise Bourgeois, Alice Neel, Andy Warhol, Jean-Michel Basquiat, Jorge Luis Borges, Mike Tyson és Donald Trump – csak néhányan azok közül, akiket Sylvia Plachy megismert, illetve lefotózott karrierje során. A Capa Központban látható Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállítás nemcsak ezeket a világhírű személyeket idézi meg, hanem széleskörű válogatást nyújt Plachy teljes életművéből. Fotóriporteri múltjának ikonikus felvételei és személyes képei egyaránt fontos részét képezik az augusztus 31-ig megtekinthető tárlatnak.

Sylvia Plachy 1943-ban született Budapesten, családja 1956-ban, a forradalom után menekült el Magyarországról. Két évet Ausztriában töltöttek, édesapjától kapott Agfa Box kamerájával itt készítette első fényképeit 15 évesen. 1958-ban családjával először New Jersey-be mentek, végül New York Queens negyedében telepedtek le. A középiskolát követően, 1961-ben beiratkozott a Pratt Institute művészeti képzésére. Arthur Freed fotográfiai kurzusára járva döntötte el, hogy ezt a szakmát választja, és az ő javaslatára kereste fel a szintén magyar származású André Kertészt. Mély barátság alakult ki kettejük között, ami egészen Kertész haláláig tartott. Ezért különösen jelentős, hogy Sylvia fotói a márciusban nyílt Kertész-állandó kiállítással szomszédos terekben kerülnek bemutatásra.

A jelenleg is New Yorkban élő fotográfus áprilisban tartott tárlatvezetést a Capa Központban, amelyet a következő szavakkal indított: „Emlékszem, évekkel ezelőtt Budapesten jártam, amikor André Kertész még élt – akkoriban már idős ember volt, épp, mint most én. Különös, de folyamatosan őt látom mindenfelé, érzem a jelenlétét.” Később megállt egy Kertészről készített portréjánál, ahol így emlékezett vissza a megismerkedésük körülményeire:  „Még főiskolás koromban, 1964 körül találkoztam vele. Azért mentem el hozzá, mert a fotótanárom azt javasolta, hogy látogassam meg azokat a New Yorkban élő fényképészeket, akiket kedvelek. Mivel magyar vagyok, azt ajánlotta, hogy keressem fel André Kertészt. Végül ellátogattam hozzá, és találkoztam egy másik kiváló fotóssal, W. Eugene Smith-szel is. Mindketten rendkívül kedves emberek voltak.”

Plachy humanista fotográfusként mindig is érzékeny módon örökítette meg az őt körülvevő világot, és a mindennapok eseményeit. Az átlagemberek életét ugyanolyan figyelmesen dokumentálja, mint a családját, illetve a természetet és az állatvilágot. „Sosem láttam a pillanatot nagyobb intimitással és emberiességgel megtapasztalni és filmen rögzíteni” – mondta tanítványáról, illetve fotóiról André Kertész. 

Sylvia finoman tárja fel az emberi létezés és valóság rejtett rétegeit. Képei történeteket mesélnek: kritikusan, mégis empátiával, melankolikusan, de gyakran humorral, iróniával átszőve. Alkotás közben részévé válik a megörökített helyzeteknek – belehelyezkedik a szituációkba, közel megy és megfigyel, de sohasem ítélkezik. Nem a tényszerű tudósításra törekszik, hanem a mögöttes jelentések, érzések megragadására. Saját, belső szabályrendszere alapján dolgozik, ösztönösen fényképez: “Amikor fotózok, egyszerűen csak ott vagyok azokkal, akikről a kép készül. Ha éppen szaltót ugranak, én szinte ott repkedek körülöttük. Csoda, amikor mindez megtörténik. Ezek a képek mind kis csodák, mert egy fényképben ott lehet az élet szelleme. Nem az ember vagy a ruha számít. A pillanat az, ami életre kel – a film pedig megőrzi. Ez nem olyasmi, amit előre meg lehet tervezni. Egyszerűen érezned kell, amikor megtörténik” – mondta a tárlatvezetés során. 

Bár Plachy fotóit leginkább az emberközpontú megközelítés jellemzi, az állatokat is különleges érzékkel és nyitottsággal örökíti meg. A kiállításon nemcsak Cica nevű macskájának képe szerepel, hanem olyan sorozatai is, amelyeket a Central Parkban, az ottani állatkertben, illetve cirkuszi előadások során készített. „Valószínűleg jobban szeretem az állatokat, mint az embereket” – jelentette ki viccelődve a vezetésen. 

Pályafutásában meghatározó szerepet játszik fotóriporteri tevékenysége, hiszen képeinek jelentős részét a New York-i The Village Voice hetilapban és a Metropolis formatervezési és építészeti magazinban publikálta. Ezek mellett rendszeresen jelentek meg fotóesszéi és portréi a The New Yorker, a New York Times, a Vogue, a Newsweek és más neves magazinok hasábjain is. A The Village Voice szerkesztőségének 1974-től közel harminc éven át volt munkatársa, ahol nyolc éven keresztül hetente jelentkezett állandó, Unguided Tour című rovatával. Később ebből a sorozatból, valamint a Voice számára készült munkáiból állította össze első fotókönyvének anyagát. 

Csizek Gabriella kurátor számára fontos szempont volt, hogy a sajtóban publikált felvételei is reprezentív módon szerepeljenek a kiállításon, ezért több fényképe az eredeti lapmegjelenés kontextusában látható tárlaton, sok esetben az általa írt szövegekkel egybeszerkesztve.

Több mint száz fekete-fehér fotója tekinthető meg a Capa Központ kiállítótereiben. Plachy a tárlatvezetés során elmondta, csak nagyon ritkán, illetve egyes megbízások kedvéért készít színes fotókat: „A fekete-fehér számomra az egyszerűségről szól, ami lehetővé teszi, hogy a képek valódi mondanivalója könnyebben érvényesüljön. Gyakran úgy érzem, hogy a színek elvonják a figyelmet a képeim lényegéről.” – fogalmazott. 

Néhány színes kép, mégis megjelenik a kiállításon, főleg az Adrien Brodyról bemutatott képanyag tekintetében. Fia – akit Sylvia kiskora óta Misinek becéz – születése óta állandó modelljének számít. Előszeretettel dokumentálja az immár két Oscar-díjas színészt egy-egy filmjének forgatása közben, illetve az együtt töltött hétköznapok során. Gyermekkori fotóiból gyakran készített karácsonyi képeslapokat, melyek közül több megtekinthető a tárlaton.

Az áprilisi vezetésen a közönség számos kiállított fotó történetét ismerhette meg. Sylvia bemutatta például az 1965-ben készült The Confrontation című fotóesszéjét, amelyet még egyetemi évei elején készített: a képeken édesapját és barátját (későbbi férjét) Elliot Brodyt láthatjuk, egy heves beszélgetés közepette, amelyet a Vietnámi háborúról folytattak. Elmesélte, hogy ezt a munkáját az oktatói a hatvanas évek közepén hármasra értékelték, azonban ma már a MOMA fotográfiai gyűjteményében szerepelhet.

Hosszabban beszélt Tilda Swintonnal, Alice Neellel, Julie Christie-vel és Brigitte Bardot-val való találkozásáról is. Az Andy Warholról készült fotójánál megállva elárulta, hogy egyes portréalanyokkal, kifejezetten nehéz volt a közös munka. Kiemelte például Joszif Brodszkijt, akivel nem sikerült összhangba kerülnie. Viszont a Jean-Michel Basquiattal való együttműködésre pozitívan emlékezett vissza: „Azt hiszem, három képet készítettem róla, és aztán elmentem. (…) Nem törődött a fotózással, nem érdekelte, hogyan fest a képeken. Könnyedén ment vele a munka. Kedves ember volt – egy rendes gyerek, aki örökre gyerek maradt.”

Sylvia Plachy életében és munkásságában mélyen őrzi mindazt, amit magyarországi gyökerei jelentenek számára. A hazánkban eltöltött tizenhárom évet meghatározó időszakként tartja számon, gyermekkori barátságait pedig a mai napig ápolja. Életművében és vizuális nyelvében két, egymástól eltérő világ fonódik össze: Budapest meghatározó helyszínei és a városhoz kötődő személyes emlékek párbeszédbe lépnek a 20. századi Amerika képeivel. A kiállításon természetes közelségbe kerülnek az Andrássy utat vagy a Damjanich utcát ábrázoló felvételek a New York-i utcákon és a metróban készült fotókkal. Plachy nagymamája, a rég eladott Bajza utcai lakásában ugyanúgy feltűnik, mint szülei kávézás közben a queens-i otthonukban. 

Az Ajándékok a XX. századból és azon túl című kiállítás augusztus 31-ig látogatható a Capa Központban.  

A kiállítás kurátora Csizek Gabriella.

A tárlat a Budapest Photo Festival részeként valósult meg.