A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben mivel foglalkozott, és jelenleg min dolgozik. Gerhes Gábor az elmúlt időszakról mesélt.
A 2023-ban bezárt az Atlas., vele együtt egy összefüggő nyolcéves alkotói korszak, az ottfelejtett, lezáratlan, és később talán újraéleszthető tervekkel együtt. Még utoljára Róka Enikő és Mucsi Emese kurátorokkal, Sógor Ákos építésszel közösen kibővítettük a projektet egy grandiózus installációvá, melyet a 2024-évi Velencei Képzőművészeti Biennálén kívántunk volna bemutatni.
Nem sokkal később egy magángyűjtő kezdeményezésére felkérést kaptam egy műegyüttes megvalósítására, mely az Ószövetségből magát a Genezist volt hivatott tematizálni. A megvalósítást egy történetmesélő biblia-illusztrációnál komplexebbnek szántam.
Ennek kapcsán újranyitottam azokat a fájlokat melyekben, mindenféle ezotériákon való évtizedekkel ezelőtti merengéseim voltak. Újravettem zsidó-misztikákat: kabbala, gematria, notarikon, temurach és hasonló spekulációkat. Újrajátszadoztam a Biblia első szavát (börésit: kezdetben) leíró írásjelek újrarendezésével. Isten 72 neve és, egyéb lételméleti kérdések közt evickéltem zavarodottan. Megkerülhetetlennek tűnt a valami és a semmi dichotómiája. És a „miért van valami, és miért nem semmi?”.
Ezáltal odaértem a vicces elnevezésű zim-zum-hoz: melyszerint ahhoz, hogy valami lehessen, az isteninek visszahúzódó önkorlátozást kell végrehajtania, így a valami (a világ) és a semmi (az isteni visszahúzódás tere) egymás feltételei lesznek. Legalábbis szerinte. De, végül is erre épült a megvalósult mű.
Felkutattam egy Vantablack-szerű, a fehér fény csaknem teljes egészét megevő sötét nanoanyagot, mely nemcsak optikailag észlelhető, hanem fizikailag is átélhető unheimlich élményt ad. Általa olyasféle fenséges mű-tapasztalat élhető meg, mely nem csupán a vele készült ábrázolás által üzen, hanem önmaga puszta jelenlétével is.
Végül egy festményfelület és egy hozzá kapcsolódó monolitpárt vontam be ezzel az anyaggal.
Akkor legyen szó pár látott kiállításról: 2005-2006-ban hosszab ideig éltem Párizsban, otthonosan mozgok a városban és bármikor örömmel térek vissza. Ez év elején az örök kedvenc Musée du Quai Branlyban láttam egy a woodo és egyéb halotti rítusok nemzetközi kultúrtörténetével foglalkozó uncanny kiállítást (Zombie), mellette a Louvre-ban Figures du Fou címmel a „bolond”-figurájának végigkövetése európa kultúrszázadain át.
Mintha csak az Atlas. Herbaria fejezete folytatódna, a La Maison Européenne de la Photographie-ban a növények technikai médiumokban való megjelenéseinek – fotó, video, film – klasszikus és kortárs olvasatai voltak láthatók egy nemzetközi Science Fiction – A Non-History of Plants című kiállításon. A hozzá megjelent tanulmánykötet is lenyűgöző!
Nyilván, kötelező őszi program Bécsben a kimerítő volumenű Abramović-kiállítás az Albertina Modern új épületében. Számos korábban nem látott vagy elfeledett mű keveredik a jól ismert toposzokkal. Az egyik legizgalmasabb: a közismert Rhytm0-performance hirhedt tárgyai leltárszerűen ki vannak téve egymás mellé egy asztalra. Egy korábban még nem látott munka, a kiállítás egészét tekintve egy kakukktojás, egy csodálatosan misztikus fénykapu, fenséges anyagélmény, olyanszerű, amiről már fentebb írtam.
Ghost Images.: ezzel a címmel tervezem a következő kiállításomat, befejezése jelenleg stand by, a helyszín tervezés alatt. Így egyelőre nem mondhatok többet, minthogy kérdéseket keres a fény által leírt képről, akárcsak a képi ábrázolás miértjeiről. Meg aztán a fény nemlétezése a fény által és ilyesféle titkos gondolatok.
Egyszóval: csendesebb évek vannak most körülöttem, egyelőre kiállítások helyett még idén szeretném befejezni a doktori dolgozatomat, ez tölti ki ráérő időm jelentős részét.
Gerhes Gábor | Web