A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára. Kállai Márton a következőket emelte ki:
A fotókon túl most azokat az élményeket igyekeztem összegyűjteni, amik más művészeti területekről képesek erős képi élményt nyújtani.
A képi ábrázolás már jóval a fotográfiai érdeklődésem előtt is izgatott. Nagyszüleim könyvespolcain remek festők munkásságát bemutató albumok sorakoztak, ezeket nagy szeretettel lapozgattam már egész fiatalon. Ámultam az impresszionistákon. Néha puszta szórakozásból festettem is képeket, de semmi képzettségem és az emberábrázolásommal egyáltalán nem voltam elégedett.
Igazán nagy hatással az volt rám, amikor szüleimmel Bécsben voltunk egy Bruegel kiállításon. Elvarázsolt a képi világa és a tény, hogy 450 éves képeket és jeleneteket láthatok különös varázslatot jelentett. Egyszerűen ott érintett meg az ábrázolás fontossága. Beleképzeltem magam a középkori világba és a mai napig úgy emlékszem rá, mint egy időutazásra.
A festészet mellett sajnos zenei képzettségem sincs, de nagy szeretettel hallgatok zenét. Jellemzően rock-ot, fiatalabb koromban heavy metal-t főként. Egyszer Albániáig autózva végighallgattuk az addig kiadott összes Iron Maiden számot. A zenében is azt élvezem leginkább, hogy a képzeletbe repít, ahol meg tud jelenni egy egész világ, amit adott esetben látok is. Legnagyobb hatással kétségtelenül a Pink Floyd volt rám, biztosan szerepe van ebben a képi világuknak is. Klipjeik, borítóik és a zenei mondanivalójuk egyaránt nagyon közel áll hozzám. Roger Waters és David Gilmour szóló munkásságát is figyelemmel kísérem. Gilmour gitár szólói mintha emberi hangon szólnának, teljesen képesek átvenni az ének és szöveg szerepét.
Irodalmi élményeimben is meghatározó, hogy miként képes egy szerző leírni a képet. Dragomán György szerintem ebben kimagasló. Máglya című regénye nagyon meghatározó volt és máig eleven hangulatként él az emlékezetemben.
Nagyon szeretem amikor művészeti ágak összeérnek és egymást erősítik. Tinédzser koromban olvastam Chris McCandless történetét, Út a vadonba címmel. Korábban említettem már, hogy mennyire foglalkoztat a társadalmi kivonulás gondolata, így ez a történet is nagyon érdekelt. Az olvasmány élmény képzeletemre gyakorolt hatását később egyik kedvenc énekesem, Eddie Vedder előadásában megjelent filmzene erősítette fel. Magát a filmet Sean Penn rendezésében csak jóval később láttam, különösen érdekes volt úgy megnézni, hogy előtte már olvasmány és zenei élményként is létrejött egy saját verzió a gondolataimban.
És ha már szóba került a film, fotóriporteri munkám mellett, alkalmazott fotográfusként legtöbbször filmes produkciókban szoktam dolgozni. Embert próbáló világ, de a fotóriporteri készségekkel jól lehet boldogulni benne. Személyesen leginkább az inspirál, hogy igazán profi, Oscar díjas rendezőkkel is dolgozhattam együtt. Ahogy film lesz egy víziójukból és ahogy instruálják a színészeket abból nagyon sokat tudok tanulni. Ha nem őket figyelem, akkor a világosítók munkája foglalkoztat. Szerintem az egész filmes világ sokat hozzátett a munkáimhoz való hozzáálláshoz, a fény megismeréséhez és az alanyok kezeléséhez.
Nézőként szeretem a sajátos hangulatú alkotásokat, most éppen Alejandro González Inárritu Babel című filmje jut például eszembe.