A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány fotográfust, akiknek munkássága inspirálja, illetve olyan képeket, amelyeket kiemelten fontosnak tart.
A fotográfia médiumához fűződő alapvető viszonyom nagymértékben meghatározza a képi referenciákkal és inspirációkkal való kapcsolatomat is. Éppen ezért a vizuális előképek esetén többnyire a mediális kérdésekkel foglalkozó alkotók munkái hatnak rám a legnagyobb mértékben. Ezen művészek közül sokak munkássága nem szorosan a fotóművészet, hanem inkább a képzőművészet kategóriájába sorolható. Változatos alkotói attitűdjük ellenére mindannyiukban közös, hogy munkájuk során kifejezetten analitikus megközelítéssel viszonyulnak a vizsgált jelenséghez. Közülük szeretnék most – a teljesség igénye nélkül – néhányat bemutatni.
Hiroshi Sugimoto japán fényképész munkássága a kezdetektől nagy hatással volt rám. Mindig is lenyűgözött a vizsgált téma iránti határtalan alázata, és a minden részletre kiterjedő, precíz alkotói gyakorlata. Életműve számomra a teljes lelassulás, koncentráció, valamint az elemző-alkotó attitűd tökéletes megtestesítője. Szinte minden sorozata a kedvenceim közé tartozik, mégis a Theaters, a Diorama és a Seascapes című munkái a legjelentősebbek számomra.
Michael Wesely német fotográfus Sugimotohoz hasonlóan, kiemelten sokat foglalkozik az idő fogalmának kérdéskörével és annak lehetséges leképezési módozataival. Munkái nekem azt bizonyítják, hogy még a fotográfia legtradicionálisabb eljárásaival is olyan páratlan megfigyeléseket lehet végezni, amelyek teljesen új térbeli és időbeli síkba helyezik a minket körülvevő valóság megfigyelésének aktusát. Különösen szeretem a berlini Potsdamer Platz-ról és a New York-i Museum of Modern Art-ról készített felvételeit.
Steven Pippin brit képzőművész a technikai kép rögzítésének határterületeivel kísérletezik. Installációi és alternatív képalkotási eljárásai nagyon mély benyomást tettek rám. A legnagyobb inspirációt számomra az intuitív és kísérletező munkamódszere jelenti, amely nagyon sok esetben iránytűként szolgál saját alkotói praxisomban is. Szerteágazó munkássága során rengeteg anyaggal és médiummal kísérletezett, nekem mind közül talán a Laundromat – locomotion című munkája a legkedvesebb.
Jason Salavon amerikai képzőművész multidiszciplináris munkáiban főként a sokszorosított technikai kép jelenségkörével foglalkozik. Több mint három évtizedes, rendkívül gazdag életművében a technológiai képalkotás eszköztárának széles spektruma megtalálható, amely munkák fáradhatatlan módon kutatják az exponenciálisan változó vizuális kultúránk folyamatait. Személyes kedvenceim közé tartoznak a Good and Evil’12 és a Color Wheel című munkái.
A hazai alkotók tekintetében is számos olyan művész van, akinek életműve kiemelten motiváló és inspiráló számomra. Az ő esetükben talán még erősebb hatásról van szó, mivel olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy az elmúlt évek során legtöbbjüktől személyesen is tanulhattam egy-egy egyetemi képzés, vagy workshop keretein belül.
Csörgő Attila munkái kapcsán talán nem mindenkinek egyből a fotográfia jut eszébe, annak ellenére, hogy rendkívül változatos munkásságának számos darabja közvetlen kapcsolatban van a médiummal. Ha jól emlékszem, akkor a munkáival az egyetemi alapképzésem éveiben ismerkedhettem meg, amelyek azóta is változatlanul lenyűgöznek. Azt gondolom, hogy az ő munkái azok, amik napi szintű inspirációként szolgálnak saját alkotói folyamataim során. A mögöttük meghúzódó koncepciók és gondolati struktúrák sok esetben segítségemre vannak egy-egy alkotói dilemma esetén. Nagyon nehéz konkrét munkákat kiemelnem az életműből, de talán a Pittura Grande, a Orange Space és a Moebius Space ezek közül a leglényegesebb számomra.
Ősz Gábor művészeti tevékenysége nagyjából hasonló erővel hat rám. Változatos, sok esetben interdiszciplinális munkái ugyancsak szüntelen inspirációs forrást jelentenek a praxisomban. Azt gondolom, hogy a művészetén keresztül rengeteg olyan receptet és fogást lehet tanulni, amelyek később kifejezetten nagy segítséggel vannak egy-egy alkotói koncepció, egy komplex logikai hálóval rendelkező műalkotás kidolgozásában. Munkái közül személyes kedvenceim a The Colors of Black and White és a The Prora Project című alkotások.
Szegedy-Maszák Zoltán intermediális munkáit mindig is nagyra tartottam. Kimagaslóan gazdag művészeti tevékenysége szintén erős szálakkal kötődik a fotográfiához. Szisztematikus és kimeríthetetlen médiaarcheológiai vizsgálódása során számtalan izgalmas munkát hozott létre. Mindezek közül saját szemszögemből, az interaktív alkotásai jelentik a legnagyobb inspirációs forrást, amelyek ezernyi nézőpontból járják körül a vizuális média és a fizikai tér viszonyrendszerét. Ezen munkái közül különösen kedvelem a SeeThrough és a Point of View című interaktív installációkat.
Szabó Dezső alkotói tevékenysége – a korábbi művészekhez hasonlóan – tökéletesen illeszkedik a rendkívül tudatosan és precízen felépített életművek sorába. Számomra leginkább a lépésről-lépésre történő, megfontolt és előre megtervezett haladás az, ami a magával ragad művészetében. Azt gondolom, hogy az évek során nagyon sokat tudtam építkezni az alkotói folyamatok iránt mutatott végtelen tiszteletéből és türelméből. Hozzám legközelebb a korai sorozatai állnak, olyanok, mint az Expedíció, a Black Box és a Terepgyakorlat című munkák.
Mind a nemzetközi, mind a magyar alkotók esetén fontos megemlíteni, hogy ez eddigiekben bemutatott lista egy nagyon erős szűkítés eredménye. Az itt szereplő alkotókon kívül még számos olyan szakember van, aki életművével, vagy akár csak egy-egy munkájával komoly hatással van a művészethez való viszonyomra. Csak hogy még néhányukat megemlítsem: a nemzetközi színteret figyelembe véve közéjük tartozik még David Claerbout, Taryn Simon és Thomas Ruff, a hazai művészek közül pedig Türk Péter és Waliczky Tamás nevét tartom nagyon fontosnak kiemelni. Összességében elmondható, hogy az eddigiekben bemutatott alkotók változatos művészeti megközelítései együtt adják azt az inspirációs hálót, ami nap mint nap motivációt és elhivatottságot ad saját alkotói folyamataimhoz.