Van olyan fénykép mindannyiunk számára, ami valamiért mélyen megérint, és kiemelkedik a többi közül. A Roland Barthes filozófus által punctumként emlegetett jelenség, amely – gyakran a fotós szándékától függetlenül – eltalálja a nézőt, sokszor egy mellékes, apró, látszólag jelentéktelen elemről van szó, amely mégis rendkívül erőteljesen hat az egyénre. Sorozatunkban a fotós szakmán kívülről szólítunk meg szerzőket, hogy osszanak meg egy gondolatot vagy benyomást egy számukra fontos fotográfiáról. Fedezzük fel együtt ezeket a személyes történeteket!

Péczely Dóra szerkesztő, kritikus, irodalomterapeuta egy 1954-ben készült Fortepan képről írt.

Harmónia, ezt a címet adtam a fotónak. Szeretek címet adni, és most egy hétig mindennap kap tőlem ez a fénykép egyet.

Két nő sétál kézen fogva 1954-ben Buda egyik legkiemeltebb pontján, a Moszkva téren, az akkori divat szerint öltözve, darázsderekukról nehéz levenni a szemet. Szépség, finomság, összetartozás ereje süt a képről. Sötét és világos harmóniája, jin és jang Közép-Kelet-Európa közepén, a 20. század közepén.

Vajon ki volt a fotós? Egy ismeretlen, aki valami más okból épp ott fotózott, és elkapta ezt a meghitt pillanatot? Vagy egy barát, aki korábban több portrét is készített róluk, és miután elváltak útjaik még hátulról, elmentünkben is lefotózta őket? Vagy maguk a nők, a hölgyek nem szerették volna megmutatni az arcukat a fotósnak és az utókornak?

A két nő nem siet, a jelenben vannak együtt, egy irányba haladnak, és a csinos ruházaton kívül semmi nem mutatja, hogy a sötét ötvenes évek egy pillanatát látjuk. Történelemként nézve nem ilyen volt azokban az években élni. De a fotográfia pillanata mintha távol lenne a hivatalos történelmi narratívától. Hiába a Rákosi-korszak, ez a két nő egymás kezét fogva elindul egy villamoshoz, vagy csak távolodik az azóta is híres, hírhedt tértől. Barátnők, testvérek, unokatestvérek vagy szerelmesek? Vajon mi foglalkoztathatta őket ezen a feltehetően nem túl meleg, késő tavaszi vagy kora nyári napon?

Ugyanebben az évben készült New Yorkban Marylin Monroe-ról tökéletes sminkben az a bizonyos fehér ruhás, szoknyalebegős, bugyivillantós kép a metró szellőzőrácsa fölött. Egész pontosan fotók tömkelegéről beszélhetünk, hiszen minden elképzelhető szögből számos fotográfus örökítette meg a dívát. Nyolc évvel később Norma Jeane Mortenson már nem él. A földi világ egyik legnagyobb ikonja, szexszimbóluma ekkor 36 éves volt. Senki nem fogta a kezét.

Ahogyan a két nő tökéletes karja összeér a kép tökéletes közepén, tökéletes V betűt formálnak. Üzenetnek látom ide, bő hetven évvel későbbre: Victory, Győzelem! Szervusz, Utókor, lesz nektek is Moszkva teretek, amit a gyerekeitek megint Széll Kálmánnak fognak hívni. Bár az arcunkat nem látjátok, mi boldogan éltünk hosszú életünk végéig akkor is, ha ezt a történelem nem akarta nekünk megengedni.

Ui. A fotó az alábbi címeket kapta még a héten: Könyök és darázsderék, Győzelem, Az ötvenes évek legszebb pillanata, Az egyik szőke, a másik barna; Együtt, Csak fogd meg a kezem.

Péczely Dóra