2026. március 29-ig látogatható a PHOTO I BRUT – Ösztönös fotográfia – Válogatás a párizsi Bruno Decharme-gyűjteményből című kiállítás a Capa Központban. A tárlat a fotóművészet egy kevésbé ismert területére irányítja a figyelmet, olyan ösztönös alkotók munkáit mutatja be, akik a hagyományos művészeti kereteket újraértelmezve hozták létre életművüket. Az emeleti kiállítótérben több mint 150 mű látható, 25 alkotótól. Cikkünkben a kiállításon szereplő négy autodidakta művész életútját, illetve munkásságát ismertetjük.

Az általános definíció szerint az art brut¹ művek a hivatalos művészeti életen és intézményrendszeren kívül, legtöbbször annak ismerete nélkül jönnek létre. Az art brut „fotográfiai ága” a kétezres évek legelején került a művészettörténeti érdeklődés fókuszába. „Ahogy az art brut kapcsán, a photo brut esetében is egyedi szenvedélyek, marginalizált élethelyzetek és szélsőséges körülmények ösztönzik a műveket. A photo brut alkotók – gyakran anélkül, hogy tudnának róla – művészi alkotásokat hoznak létre. Mivel a kiállítók egy része valamilyen pszichés nehézséggel küzd vagy küzdött, munkásságuk és sajátos alkotói univerzumuk sok esetben életútjuk súlyos traumáira adott válaszként is értelmezhető. Munkáikban benne van egyedi sorsuk, az, hogy valamilyen lelki megrázkódtatás hatására rekedtek ki, vagy vonultak ki önként a társadalomból. Éppen ezért fontos minden art brut és photo brut művész esetében megismerni az életük történetét és azokat a testi-lelki megrázkódtatásokat, amelyek az alkotói folyamatot kiváltották.” – Emeli ki Mucsi Emese és Váradi András a kiállítás koncepciószövegében.

Az irányzat egyik legnagyobb gyűjteménye² látható a Capa Központban. A gyűjteményben, illetve a tárlatban szereplő négy művész életének rövid bemutatásával jól érzékeltethetőek a photo brut sajátosságai:

Miroslav Tichy

A cseh Miroslav Tichyt tartják a legnagyobb art brut fotográfusnak, a műfaj koronázatlan királyának. Pedig képei technikailag rosszak, életlenek, a vegyszermaradványok miatt elsárgultak, megbarnultak, gyűröttek, piszkosak, szamárfülesek. Tichy 1949-ben művészeti főiskolásként nem volt hajlandó a nyakát a szocreál hurkába dugni, teljesen kiíratkozott a hivatalos művészetből. Két év borzalmas sorkatonai szolgálat és egy idegösszeomlás után hazaköltözött szülővárosába, a morvaországi Kyjovba, ahol a társadalom peremén, vagy inkább abból magát kizárva élt. A hatvanas években kezdett el fotózni, de sem rendes fényképezőgépet, sem más felszerelést nem vett. Házilag barkácsolt össze egy kamerát, amelyhez teleobjektívet bütykölt: az egész apparát valóságos art brut műtárgy: a hosszú objetív-tubus egy kartonpapír henger, amibe lencse-rendszert épített. Egyfolytában fényképezett – és csak nőket, a főiskolán beleivódott az agyába, hogy a női test a legérdekesebb, a legvonzóbb forma. Szinte öntudatlanul fotózott, mintha lélegzetet venne.

Voyeur vagy géniusz? Természetesen Tichyre mindkét megállapítás igaz. De ne feledjük: Helmut Newton azt mondta, az a fotós amelyik azt állítja magáról, hogy ő nem voyeur, az hazudik.

A világ úgyis csak látszat, illúzió, mondja. És mindenki számára  csak az fontos, amit ő akar. A saját világában élt, amelyben nincsennek hagyományos célok. Az élete utolsó éveiben beköszöntött világsiker nem érdekelte. Soha egy kiállítására nem ment el.

Életművét nem lehet kategorizálni, az formai és tartalmi szempontból egészen egyedi. Az életlen, technikailag “csúf” fotók festőiek,  tele vannak humorral, érzékiséggel és iróniával, néhol drasztikus elemekkel, néhol gyermeki tisztasággal. A fotográfia történetében nincs hozzá fogható.

Mark Hogancamp

2000 áprilisában Hogancamp a New York állambeli Kingston egyik kocsmáját elhagyva brutális támadás áldozata lett.  Öt férfi támadt rá, a vérbefagyott – először halottnak hitt – áldozat kilenc napos kóma után még két hónapot töltött kórházban, ahonnan súlyos agykárosodással és emlékezetvesztéssel került ki. Gyakorlatilag semmire sem emlékezett a támadást megelőző életéből. Az orvosi zárójelentés szerint önálló életre nem képes. Hogancamp egyedi terápiát “dolgozott ki” magának a poszt trauma stress betegségből (PTSD)  való “kilábalásra”. Fejben megalkotta és folyamatosan építi (1 : 6 arányban) a csak az ő képzeletében létező belgiumi kisváros, Marwencol épületeit. Saját magát az amerikai háborús hős Hogle kapitánnyal azonosítva játssza el az elképzelt II. világháborús eseményeket. Megfelelő méretű férfi és női babákat, ruhákat, élethű (játék) harckocsikat és egyéb eszközöket vásárol, azokat nagy műgonddal az egyes harci jeleneteknek megfelelően állítja be, majd színes fényképeket készít. Mintha egy filmforgatás állóképes snittjeit dolgozná ki minden részletre kiterjedő alapossággal. Képeinek címet ad, ezekben egyes szám első személyben utal saját 30 cm magas személyére, pl. Öt (!) SS-katona támadt rám, leütöttek és fejbe rúgtak. Az ötös szám nem véletlen, Hogencampot öt férfi verte csaknem halálra annak idején. De a 30 cm magas, műanyagból készült Hogenkamp legyőzte őket!  Szerinte “a bábuk ugyanazokat a dolgokat teszik, amit a valódi emberek – néha többet.… Én úgy látom, hogy valódi érzelemeik is vannak. Dühöt és szeretetet éreznek, féltékenységet és fájdalmat – és időnként – revansot akarnak venni.” Az önterápia sikeres. Mark abban a “világban” él, ahol a fikció és a valóság nem különböztethető meg.

Marcel Bascoulard

Marcel Bascoulard életének nagy része két targikus esemény között telt el. Az első rettenetes tragédia tizenkilenc éves korában vágta földhöz a fiút, amikor az anyja agyonlőtte Marcel apját. Mindez 1932 szeptember 25-én történt, ráadásul a fiú szeme láttára. A gyilkosság után az anyát az egyik pszichiátriai klinikára vitték, ahonnan soha nem került ki. A fiú a megrázkódtatás hatására elhagyta a szülői házat és a polgári életformát – ma úgy mondnánk, hogy a margóra került, talán pontosabb, az hogy a marginális életformát választotta. A szülőhelyéhez közeli Bourges-ba menekült, és élete végéig ott élt.

A másik végzetes katasztrófa 1978 január 12-én történt, amikor egy huszonhárom éves csavargó megölte Bascoulard-t, aki  ekkor 64 éves volt. Ami a két gyilkosság közötti negyvenhat évben történt, annak minden részletét nem ismerjük. Az biztos, hogy ezt a négy és fél évtizedet Bascoulard Bourges-ban töltötte hajléktalanként,

1942-ben kezdett el fényképezni.  Habár ő maga valószínűleg sohasem nyomta meg kamerája exponáló gombját, sok száz fénykép maradt utána.

Valamennyi teljes alakban ábrázolja hősünket, (mai szóval teljes alakos szelfik), minden egyes képen női ruhába öltözve. A ruhákat óriási műgonddal maga tervezte, szabta ki, és varrta meg, majd a ruha-kollekciót magára öltve fényképezőgépével a kezében sétára indult. Egy levelében így vallott: “Amikor a művészetem kedvéért női ruhát veszek fel, magammal viszem a fényképezőgépemet, és az ismerőseimmel pillanatképeket készíttetek magamról”.

El lehet azon gondolkozni, hogy nem arról van-e szó, hogy Basculard az egyszerre a tragikusan elveszített anyját és ugyanabban az általa eljátszott szerepben az anyja által megölt apját akarja láttatni? Vagy csak az anyját, ahogy végigéli fiával együtt öregedve az élet. De hogy az önkifejezés ereje miért ezt a multidiszciplináris, beöltözős formában talált utat magának, azt valószínűleg sohasem fogjuk megtudni.

Jorge Alberto Cadi

A foto-brut világ egyik új csillaga a havannai Jorge Alberto Cadi. Havannában az El Buzo  (a Búvár) néven ismerik, aki a szemétből kukázza ki azt, amit átformál, átalakít.  Főleg dobozokat, bőröndöket és fotográfiákat, képes újságokat. A fotókon szívszorító átalakításokat végez, a szereplők arcát kivágja, fél arcukat megcseréli, néha fekete tussal vagy a szemüket vagy az egész arcot elfedi. A kollázsait nem egyszerően ragasztja, hanem a a fotók különbőző fragmentumait erőteljes öltésekkel, fekete cérnával varrja össze. Drámai, felkavaró, halálvágyat sugárzó kompoziciók. A szétvágott arcok első ránézésre az identitás elvesztését sugallják, de mivel a kompozíció más részein az arc-darabok feltűnnek, méghozzá általában hátborzongató módon, inkább a személyiség széteséséről majd újraegyesítéséről lehet szó. Ezeket a képeket gyakran a kikukázott dobozok, bőröndök belsejébe ragasztja fel, “amikor rájukzárom a börönd fedelét, olyasvalakiket zárok össze, akik sohasem ismerték egymást. De most együtt utazhatnak, valahová, egy másik diemnzióba” mondja.

Ahogyan Cadi fogalmaz, ezek a névtelen, egy másik korból származó fényképek a kivándorlásról, az elválásokról szólnak, arra utal, hogy Kuba története bővelekedik ezekben. Talán ugyanezért vonzódik előszeretettel a bőröndökhöz is. Arról is beszél, hogy ami össze van varrva az megismétlődik. „Kicsit összevarr minket az idő” – mondja. Skizofréniával diagnosztizálták.

A kiállítás kurátorai: Mucsi Emese & Váradi András

Kiállító alkotók: Horst ADEMEIT, Marcel BASCOULARD, Eugene Von BRUENCHENHEIN, Jorge Alberto CADI, Lindsay CALDICOTT, Paul DARMAFALL, DON VALENTINO (Valentijn WOUTER), Lázaro Antonio Martínez DURAN, Ismeretlen szerző | Anonymous “METTRAUX”, Ismeretlen szerző | Anonymous “ZORRO”, Ismeretlen szerző | Anonymous “OBSESSION”, Ismeretlen szerző | Anonymous “TYPE 42”, José Manuel EGEA, Fumihiro ENDO,  Jorge Francisco GARCIA LASTAYO, Lee GODIE, Yohann GOETZMANN, Elayne GOODMAN, Kazuo HANDA,  Mark HOGANCAMP, Séverine HUGO, Günter K. & Margret, Tomasz MACHCIŃSKI, C.T.McCLUSKY,  Albert MOSER

A PHOTO I BRUT – Ösztönös fotográfia – Válogatás a párizsi Bruno Decharme-gyűjteményből című kiállítás a bécsi Foto Arsenal Wiennel együttműködésben valósul meg. A kiállításhoz kapcsolódó konferencia 2026 tavaszán a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és a Foto Arsenal Wien közös produkciójaként kerül megrendezésre Budapesten.

A kiállítás a magyarországi Francia Intézet, Veolia Magyarország Zrt., Concorde Értékpapír Zrt., Lucky Eric Machlup, Polgár András, Seres Béla, Varga Zoltán és Vámos György támogatásával valósulhatott meg.

1. A nyers, durva, csiszolatlan művészetet jelentő kifejezést Jean Dubuffet (1901–1985) képzőművész használta először 1945-ben egy barátjának küldött levelében, miután különböző svájci pszichiátriai intézetekben tett látogatásai során magával ragadták a kezeltek alkotásai. ↩︎
2. A párizsi Bruno Decharme-gyűjtemény olyan esztétikailag jelentős, photo brut alkotásokból áll, amelyek létrehozói mentesek az akadémiai befolyástól, valamint a művészeti piac trendjeitől és elvárásaitól. A gyűjteményről bővebben: https://abcd-artbrut.net/en/  ↩︎