Czigány Ákos: fotográfiai inspirációk

A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány fotográfust, akiknek munkássága inspirálja, illetve olyan képeket, amelyeket kiemelten fontosnak tart.

Miután az előző bejegyzésben szóba került a fénykép és a papír szoros kapcsolata, itt néhány kedvenc könyvemen keresztül szeretnék – a felkérésnek megfelelve – fotográfiai inspirációkat előhozni. És ha könyvekről beszélünk, akkor a kultúráról beszélünk, amit tematikus és tárgyi mivoltában egyszerre megtestesít a CULTURA, Pecsics Mária száz példányos művészalbuma.

Kedvelem nagybetűs, nyomatékosan latinos, tökéletes címét. Jelentését lefordítva arra gondolnék, hogy a kultúra valami olyasmi lenne, ahol megművelünk valami adottat, és ezáltal magunkat műveljük meg, lehetőséget teremtve a közös művelődésre. A könyvbe foglalt műcsoport széles látóhatáron, több mélységi síkon utal e pozitív értelem hiányára. Amikor az ipari léptékű földművelés (agricultura) a hatékonyságot állítja a cultura helyébe, az eredeti szándék (talaj)pusztító következményekkel fordul ellentétébe. Pecsics tájképei ugyanakkor a horizonton túli megművelhetetlenre is emlékeztetnek, amely nélkül nincs valóságos, élő, tápláló kultúra.

„Könnyű ég nehezedik a földre, egyszerű föld szorítja felfelé az eget. Hol az ember? […] A nedvesség hogyan rendezi át újra és újra a földet. Talán már a vízpára is a levegőben, vagy a köd, attól hogyan lesz egynemű a mező […]” – Szijj Ferenc Távolképek c. írása autonóm társmű a kötetben.

A tájhoz néhány lépéssel közelebb léptet Jungjin Lee ECHO című könyve. Nővérem, Czigány Enikő hozta nekem a Fotomuseum Winterthurból, ahol személyesen látta a koreai kézműves papírra, hanjira készült nagyméretű nagyításokat. E közelebb lépések a tárgykultúráig érnek, mely az épületektől a bútorokon át a többé-kevésbé azonosítható köznapi használati eszközökig terjed. A fotóműtárgyak festői fizikai valósága szép áttétellel érzékelhető a könyvpapír mattságával, monokróm színeivel, kihajtható lapokkal megteremtett tapintható belvilágban. Egy ilyen albumot nem lehet teljesen hangtalanul lapozni, és ez visszavezet a címhez, melyben mintha maga a fotográfia értelmeződne visszhangként. Az így művelt fénykép mint kiszolgáltatott ismétlés, utóhang, halandó és nem kielégíthető vágyakozás, mely a térnek köszönheti létét. Rezonancia.

Jungjin Lee: ECHO, Fotomuseum Winterthur – Spector Books, 2016
Jungjin Lee: a Pagodák c. sorozatból, 1998

„A dolgok rezgése […] közelebb áll a tapasztalathoz”, töpreng Tillmann J. A. „A rezgéshullámok […] régtől fogva érzékletessé teszik […] az érzékelhető tartománya alatt/fölött/körül és azon túl lévő minden dolgok hullámtermészetét.” „Lévén »[a] hallás a belső látás, a legeslegbensőbb léttudat.«” 1

Az említett két nagy formátumú albumhoz képest tenyérben, zsebben könnyen elfér a Phaidon „55” sorozatában megjelent Shomei Tomatsu kiskönyv. Ezt Júliától kaptam, szinte véletlenül bukkant rá és ráérezhetett, hogy ez egy origópont lesz. A rangidős Tomatsu munkássága a tőkesúlya annak az esszének, amelyben három japán művészen keresztül próbáltam egy engem érdeklő szemléleti hátteret feltárni, ha úgy tetszik, egy ihletforrást megfejteni. 2

Shomei Tomatsu: Cím nélkül, A háború emlékezete c. sorozatból, Toyokawa, Aichi, 1959
Shomei Tomatsu: Az atombomba rombolása: 1945. augusztus 9. 11:02-nél megállt karóra, Nagasaki, 1961

Ha nem tartanám teljesen idétlennek és alkalmatlannak ezt a szót, azt mondanám, hogy a végső soron fotóriporter (vagy dokumentarista, vagy streetfotós, annyira mindegy) Tomatsu páratlan zseni volt a kamerával. Mit emelhetnék itt ki a műveiről? A finom és mély képi célzásokat? A fotót átfúró kontrasztot? A Sugimoto tengerképeit évekkel előző horizontokat? Az erőszak áldozataira és nyomaira fordított figyelem tapintatát? A vizuális mezőnél sokkal szélesebb érzékelési tartományt? A sugárzást? A pislákoló élet világló jeleit?

  1. Tillmann J. A.: Tengerek, egek, Typotex, Budapest, 2023, 130-131., 151. o. ↩︎
  2. Czigány Ákos: Idő-idő: Tomatsu, Sugimoto, Shibata, Pannonhalmi Szemle 2009 XVII/4, 83-96. o. ↩︎

Czigány Ákos | Web | Instagram

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük