Van olyan fénykép mindannyiunk számára, ami valamiért mélyen megérint, és kiemelkedik a többi közül. A Roland Barthes filozófus által punctumként emlegetett jelenség, amely – gyakran a fotós szándékától függetlenül – eltalálja a nézőt, sokszor egy mellékes, apró, látszólag jelentéktelen elemről van szó, amely mégis rendkívül erőteljesen hat az egyénre. Sorozatunkban a fotós szakmán kívülről szólítunk meg szerzőket, hogy osszanak meg egy gondolatot vagy benyomást egy számukra fontos fotográfiáról. Fedezzük fel együtt ezeket a személyes történeteket!
Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója édesapja Bojár Sándor egy 1956-ban készült fotóját választotta.
Budapest, 1956. október 25. A sortűz elől menekülő tüntetők a Kossuth téren. Legtöbben a Földművelésügyi Minisztérium épületének árkádja alatt kerestek menedéket.
MTI Fotó: Bojár Sándor
Apám fotoriportenként mindig ott volt, ahol zajlott a történelem. 56-ban 7 éves voltam, ma is előttem a jelenet, amikor apám véresen hazaér a Kossuth térről, ahol az ávósok a tüntetők közé lőttek. Apám is megsebesült, de a képek megvoltak. Bécsi kollégája a határon várta a képeket, de ehhez az egész családnak menni kellett volna, valószínűleg végleg.
Ez a jelenet is előttem van, mely az én életemet is meghatározta: Anyám és Apám a nappaliban tanakodnak, induljunk-e, majd döntenek: Maradunk. Ezért is meghat Gothár Péter Megáll az Idő című filmjének 56-os hasonló jelenete, amelyben ezt mondja az anya: „Mi itt maradunk. Megpróbálunk itt élni”.