Erdei Krisztina 2017-ben nyerte el a Budapest Fotográfiai Ösztöndíjat, ennek segítségével hozta létre a Vénusz születése és más történetek című sorozatát, amely a Dzsumbuj volt lakóinak a jelenével foglalkozik.
A nagyváros mindig és mindenütt élesen elhatárolódó „társadalmi világok”, egyedi színezetű kultúrák mozaikja – állapította meg az 1930-as évek végére felhalmozott városszociológiai tudást rendszerező Louis Wirth. Vagyis, az mondhatja el magáról, hogy ismeri saját városát, aki annak minél többféle, más-más társadalmi világot alkotó környékén ismerős.
Az Illatos út és Gubacsi út sarkán álló, körülbelül ötszáz lakásból álló épületegyüttes története az első világháború által teremtett lakáspiaci anomáliákig nyúlik vissza, de egész pontosan 1937-ben kezdődött és 2015-ig, azaz majdnem száz évig tartott. A telep már pár évvel az építése után Dzsumbuj néven volt ismert. Korábban az összes hasonló lakótelepet ezen a néven emlegették, de valahogy végül az Illatos úti telep sajátította ki az elnevezést.
2005-ben írt alá szándéknyilatkozatot Göncz Kinga, az Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium minisztere, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes és Gegesy Ferenc, a IX. kerület polgármestere a Dzsumbuj helyzetének rendezéséről. Ekkor már elkerülhetetlenné vált, hogy találjanak valamilyen megoldást. Az aláírt program célja az volt, hogy elősegítsék az itt élő hátrányos helyzetű családok társadalmi integrációját és csökkentsék a lakókat érintő megbélyegzést. Egy akkori jelentés szerint a „Dzsumbuj mint egyedi szubkultúra koncentrálja, tartósítja és újratermeli a nyomort”.
Az elhúzódó, szinte tíz évig tartó felszámolásról folyamatosan beszámolt a média. A híradások alapján ezek az utolsó évek az önkényes lakásfoglalók, biztonsági őrök, emberjogi aktivisták és az önkormányzat munkatársai, politikusok és szociális munkások háborújáról szóltak. Az Illatos út 5/A épületet 2009-ben, az 5/B épületet 2013-ban, az 5/C épületet pedig 2014-ben bontották le.
A kiállítás az Illatos és Gubacsi út sarkán álló épületegyüttes volt lakóinak jelenével foglalkozik, a költözéstől napjainkig. Egy már megszűnt közösség életét, hétköznapjait kutatja.
Hogy a média által festett képet árnyaljuk A város peremén projekt keretében egy kisebb, szociológusokból, antropológusokból és művészekből álló csoporttal közösen végeztünk kutatást. A projekt célja az volt, hogy az elkészült interjúk, fotók és videók segítségével hozzájáruljunk a szegénységből és a társadalmi egyenlőtlenségből adódó problémák enyhítéséhez.
A sok-sok személyes történet megváltoztatta az eddig rendelkezésre álló, homogenizált lakóközösség-képet és új hangsúlyokat adott a média korábbi, a devianciát és a nyomort tematizáló elbeszéléséhez képest. A személyes emlékezet kutatása nem csak azért fontos, hogy a traumákat oldja vagy hogy feltérképezze a múlt felelősségét a jelen értékeinek alakulásában. Eszköze lehet egy tanulási folyamatnak, mely segítheti a jövő döntéseit. A Budapest Fotográfiai Ösztöndíj megnyerésének köszönhetően az új helyre költözött lakók helyzetével, boldogulásuk körülményeivel kezdtem foglalkozni. A képeken a lakhatási, illetve a munkavállalással kapcsolatos, valamint az egészségügyi problémák összefolynak Budapest különböző helyszíneivel. Ugyanakkor az urbánus környezet adta lehetőségek közepette az egyes ember emlékei és tapasztalatai nyomán a jelen kihívásaira keresem a választ. A projekt számomra a társadalmi elkötelezettség rétegeiről szól, egy folyamatról, amely segíti az azonos városban élő emberek kommunikációját, úgy, hogy közben a művészet eszközeivel, a projekt alakulásának nyitva hagyásával és folyamatos reflexióval jut közelebb a probléma megoldásához, az érdekek közelítéséhez.
Erdei Krisztina Vénusz születése és más történetek című kiállítása 2019. január 23. és 2019. március 24. között látható a Capa Központ 8F Galériájában.