A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. Mivel foglalkozott a közelmúltban? Milyen helyeken fordul meg, mi érdekli a hétköznapokban? Ki a legfontosabb fotográfus számára, melyik a kedvenc könyve, milyen zenét szokott hallgatni? Ilyen, és ehhez hasonló témákról kérdezzük a hónap alkotóját.
A hónap alkotója 2019 februárjában Benkő Imre.

Benkő Imre 1943-ban született Kispesten. „1968-tól tizennyolc éven át az MTI fotóriporter munkatársa. 1986–1990 között alapításától megszűnéséig a Képes 7, majd 1992-ben az Európa Magazin főmunkatársa. Szabadfoglalkozásúként a párizsi Wostok Press fotóügynökségnek, a Griff, a Vasárnap és a HVG lapoknak dolgozott. A való világ vizuális értelmezése, az ember és környezetének sajátos dokumentatív ábrázolása érdekli. Évtizedek óta fényképezi a budapesti utcák emberét, a változó városi életformát” – olvashatjuk róla Arcok című albumában. Számos egyéni és csoportos kiállítás, album és díj fűződik a nevéhez. 2016-ban Magyarország Kiváló Művésze és Prima Primissima díjat kapott.

Benkő Imre képeit már a Capa Központban is láthattátok: a SZIGET 25 – Fesztiváltörténelem fényképeken kiállításon és a LÁTKÉP – Az elmúlt fél évszázad magyar fotográfiája 1967–2017 tárlaton. Továbbá az ACÉL-Mű. Ózd, 1986–2016 című könyvének bemutatója, illetve a tavalyi Friedmann Endre-emlékest alkalmából is járt már intézményünkben.

Kövessétek a blogunkat, hogy jobban megismerhessétek Benkő Imrét és munkásságát!