A hónap alkotóját, Dobokay Mátét arra kértük, hogy szubjektív szempontból mutasson be néhány, a számára fontos fotográfust, illetve sorozatot, akik/amik nagy hatással voltak rá.
Először mindenképp Alison Rossitert szeretném megemlíteni, mivel a kiállításomban is hivatkozási pont a munkássága. Nagyon egyszerű eszköztárral dolgozik: régi (ezek lehetnek száz évnél is régebbiek) fotópapírokat szerez be, majd hív elő teljesen, vagy részlegesen. Már-már banális gesztus, de mondhatjuk, hogy úgy működik, mint egy időkapszula, amit ő nyit ki. Olykor ábrázoló képek is napvilágot látnak, amelyek egykor nagyításra kerültek, de valahogy mégsem hívták elő őket, bár a legtöbb esetben absztrakt képek, amelyeken az ezüstszemcsék átrendeződése alakítja a látványt, esetleg valami külső hatás (hő, ütés, elektromos áram) exponálja be a papírt. Személy szerint azokat a képeket preferálom, amelyeket az alkotó nem modifikált, csak előhívott és a maga egyszerűségében mutat be. Én is ezt a módszert alkalmaztam diákjaim fényt kapott papírjai esetében.
Hiroshi Sugimoto munkáit valószínűleg nem kell bemutatni, kortárs alapművek. Nagyon alaposan kidolgozott sorozatai többek között természettudományos, mechanikai és építészeti érdeklődését járják körül. Fotográfiai eszközökkel sűríti látványait, Seascapes, Theaters és In Praise of Shadow sorozataiban a hosszú záridős felvételek elsimítják a részleteket. Számomra többek között az az izgalmas, hogy ami tejesen üresnek tűnik, mint a Theaters vetítővásznai, azok a legtelítettebb képrészletek. A papír „üres” fehérje egész estés filmeket hordoz magán, ahogy a tengeri tájképei is órahossznyi hullámzást foglalnak magukba és az In Praise of Shadow is teljesen leégő gyertyák lángját mutatja be egy-egy képen. Természetesen más redukáló eszközöket is használ, mint az életlenség vagy a műtermi fotózás kilúgozó eszközei: fekete háttér, világítás.
Gottfried Jäger monokróm fotótárgyai és leképezési kísérletei, valamint elméleti írásai nagyban hozzájárultak BA-s szakdolgozatomhoz és a radikális képkészítési gyakorlataimhoz. Ő vezette be a konkrét fotográfia kifejezést, hogy ezzel tagolja az amúgy nagyon széles skálát magába foglaló absztrakt fotográfiát. Jäger terminológiájában: „az absztrakt fotográfia idealizál egy tárgyat, míg a konkrét fotográfia tárgyiasít egy ideát”.
Adam Jeppesen Folded és Parts munkáit 2015-ben láttam először, amikor a Capa-járattal a Paris Photón jártam. Mindkét sorozata a térképek formavilágát juttatta eszembe. Erre a tájkép zsánere is rásegít, amit már korábban is számos módon körbejárt. Folded munkájában a papírképek meghajtásávál, míg Parts sorozatában a kisebb xerox printekből gombostűk használatával egy képpé rendezett kompozícióval éri el ezt a hatást. Mindkét formai megoldásban a rendszer a lényeg. E mellett a tűk használata nem csak a rögzítés eszköze, a kép meghatározó elemeivé válnak, mind amellett, hogy eszünkbe juttatják egy cél kijelölésének gesztusát is. Jeppesen az utóbbi időben a tárgyalkotásra fókuszál, de olyan organikus tárgyakat hoz létre, amelyek méltón viszik tovább eddigi munkásságát. A fotográfiai és tárgyalkotói munkáit számomra a Back to the Future kiállításon is bemutatott: egy leplet imitáló gipszöntvény fotója, amit az alkotó vászonra nagyított. Azaz a kép/tárgy készítése során többször is ugrál a két és három dimenzió közt.
Még számos alkotót fel lehetne sorolni, de akik mellett nem tudok vagy nem szeretnék elmenni a magyar szcénából (nyilván a saját munkásságom felől közelítve) nagy részt be lettek mutatva az Anatomy of Photography kiállításon.
Dobokay Máté Ag című kiállítása 2019. július 1-ig látható a Capa Központ Project Room termében.