A Parallel Intersection Budapest 2019 című nemzetközi csoportos kiállítás a négyéves PARALLEL Európai Fotográfiai Platform projekt második ciklusának záróprogramja a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. A két részből álló tárlaton a tavalyi, második ciklusban résztvevő fotográfusok munkái négy nagyobb egységbe rendezve láthatóak a Zeitgeist című kiállításon. Ismerd meg az Antropocén című szekciót!


„Az emberközpontú világszemlélet gondolatkörén belül a változások (földtörténeti) korát antropocénnek nevezik. A jelenleg ismert emberi civilizáció egy tízezer éves, viszonylagos klimatikus állandóságnak köszönhetően jött létre a holocénben. Míg itt a legnagyobb hatású földfelszínformáló erővel a Nap bírt, addig az antropocén-koncepció szerint az új érában a viszonylagos jólét és az ezzel együtt járó túlnépesedés, illetve a növekedéspárti gazdaságpolitikai elvek szerint működő globális kereskedelmi folyamatok következtében olyan helyzet állt elő, amelyben az emberi jelenlét ugyanilyen erőteljes hatást gyakorol a Föld ökoszisztémájára.
A szekcióban szereplő alkotók az antropocénhez kapcsolódó, különböző nagy altémákat érintenek. Egyes munkák a globális környezeti válsággal, valamint ezzel összefüggésben az egyén és a természeti környezet kapcsolatával foglalkoznak (Martin Eberlein, Mateusz Kowalik). Egy kis új-zélandi város ipartevékenységét és közösségét bemutató mű a gazdasági átrendeződést tematizálja (Jake Mein). Más sorozatok a klímaválság következtében jelentésváltozáson átesett szimbolikus természeti jelenségeket és hatásukat vizsgálják: a Napot és a felerősödése következtében gazdaságilag, kulturálisan és esztétikailag is megváltozott dél-európai környezetet (Rocco Venezia), valamint a tengert az Egyesült Államok nyugati partja mentén mint természeti és politikai földrajzi területet (Garrett Grove). Más projektek az idegenséggel, a „Mássággal” kapcsolatos filozófiai-esztétikai kérdéseket feszegetnek (Cihad Caner) vagy részben személyes történetek megismertetésével a menedékjogért folyamodók köztes, bizonytalan állapotát teszik széles körben láthatóvá (Sinead Kennedy).
Az antropocén szekcióban bemutatott munkák nem aktivista projektek, hanem a didaktikus megoldásokat nélkülözve, különböző történeteket elmesélve, érzéki hatásokkal operálva képesek a szemléletformálásra, az egyén felelősségének tudatosítására a jövőjével kapcsolatban.” (Mucsi Emese kurátor)
Kiállító alkotók: Cihad Caner (TR/NL), Garrett Grove (US), Jake Mein (NZ), Martin Eberlen (UK), Mateusz Kowalik (PL), Rocco Venezia (IT/GR), Sinead Kennedy (AU)







A Parallel Intersection Budapest 2019 kiállítás október 6-ig ingyenesen megtekinthető a Capa Központban.