A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.

Rembrandt: Éjjeli őrjárat

Mindig is irigyeltem a festők szabadságát, hogy úgy komponálnak, olyan fényeket használnak a vásznon, amilyeneket csak szeretnének, nem köti meg semmi a kezüket. Azonban pókember óta tudjuk, hogy a nagy hatalom nagy felelősséggel is jár. A fotózásban korlátozott eszköztárral dolgozhatunk, de a festészet lehetőségei végtelenek. Így jutunk el a nagy holland realista festőkhöz, közülük is Rembrandthoz, aki minden egyes alkalommal lenyűgöz. Az amszterdami Rijksmuseumban található Éjjeli őrjárat az az a kép, ami előtt könnyen el tudom képzelni, hogy eltöltök egy délutánt.

Pintér Béla

Számomra Pintér Béla jelenti a színházat. A Parasztopera megnézése után teljesen egyértelmű volt számomra, hogy a színházban én végig ezt kerestem, és azóta is szinte minden darabját egy ünnep megtekinteni. A legjobban azt az első fél órát élvezem, amikor még csak sejteni lehet, hogy ki-kicsoda, egyáltalán miről szól ez a teljes téboly amit látunk, és már megint milyen kódnyelvet használnak. Mikor már kényelmesen belesüppednénk a végtelenül kényelmetlen székekbe, jön egy olyan csavar, egy olyan mélység, ami úgy szíven üt, hogy a darab utáni léthez szíverősítő kell. Őrületesen kreatív. Döbbenetesen élvezetes.

Huszár Krisztián

A kreativitásért felelős agyközpontom minden bizonnyal direkt összeköttetésben van a rágóizmommal, így próbálom a környezetemet meggyőzni, hogy egy jót enni szakmailag is rendkívül fontos számomra. Soprontól Nyírbátorig általában megvannak a kedvenc helyek az országban, de ezek közül is kiemelkedik Huszár Krisztián permanens ámokfutása. Mangósalátája és vietnámi gulyása jelenleg pont a két kedvenc ételem. Legjobb barátom barátnője is addig volt vegetáriánus, amíg el nem jött ide, bátran merem ajánlani bárkinek.

George Friedman: The Next 100 Years: A Forecast for the 21st Century

Egyszerre egy gondolatébresztő és provokatív könyv arról, hogy hogyan képzelhető el az elkövetkező száz évben a világ alakulása, ahol a geopolitikai realitások hosszútávon túlmutatnak a kormányokat vezetők baklövésein vagy zsenialitásán. A könyvet 2009-ben jelentette meg Friedman, és már most kezdenek belőle beigazolódni az első meghatározó események.