A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.

Stiller Ákos ugyan megelőzött, de Pintér Béla színháza nálam is első helyen van. Súlyos emberi drámákról van ott szó általában, és elég szigorúan kifigurázzák a szegény nyomorultakat, de hát azért szeretjük a metsző humorú és fájdalmas színházat, mert ami nem kritikus és nem ellenzéki, az csak unalmas.

A kalandvágy már gyerekkorom óta bennem van. Jack London könyveit olvastam és persze engem is hívott a nagy alaszkai vadon szava. Kicsit sokat kellett rá várni, de ebben az évben végre oda is eljutottam. Ez egy igazi megvalósult ábránd volt, már elég régen fordult elő velem, hogy nem kell sietni sehova, nem sürget a munka, nincs stressz, egyszóval nincs más dolgom, mint élvezni, hogy ott vagyok, nézni, ahogy folynak a folyók, sárgul az erdő, változik a fény.

Egyébként annak a híres alaszkai aranyláznak is volt fotográfusa, egy Eric A. Hegg nevű svéd, akinek, úgy látszik, nem csak én nézegetem a fotóit, mert valaki felfedezte, hogy Greta Thunberg egy időutazó, ugyanis ennek a Heggnek egy 1898-ban készült fotóján ő is látható.

Ez persze csak véletlen egybeesés, ami most elterjedt az interneten, de éppen kapóra jön, mert ezt a kislányt úgyis meg akartam említeni. Én egy megveszekedett pesszimista vagyok, és aktivista hajlamaim sincsenek, azt viszont elismerem, hogy harcolni akkor is kell, ha teljesen kilátástalannak tűnik, mert kis lépésekben változik a világ, de azokat meg kell tenni. Én tisztelem azokat, akik kiállnak a világ elé és képesek felrázni az embereket a passzív közönyből, felhívják a figyelmet fontos dolgokra, és szemben állnak a haszonleső érdekcsoportokkal. Szerintem fantasztikus, hogy egy iskoláslány hangja nagyobbat tud szólni, mint a tehetetlen politikusoké, akik csak tagadnak és nem csinálnak semmit.

Mindig van nálam könyv, metrón, buszon, villamoson, boltban vagy a postán sorban álláskor, egyszóval a várakozással telő szabad percekben mindenhol olvasok. Nehéz egy kedvencet választani, mert sok van és változnak is, de mondjuk egy ideje Viktor Pelevin van a listám elején. Az ő regényei fejezik ki számomra legjobban ezt a szürreális világot, amelyben élünk. Kissé futurisztikus sztorik ezek, virtuális labirintusokban bolyongó fiktív és nagyonis realisztikus szereplőkkel, akik népies nyelvezeten szólnak filozofikus gondolatokról. Időnként felbukkannak valami régi kultúrák emlékfoszlányai, de az összefüggés, amihez minden viszonyul, az leginkább csak a pénz. Abszurd és humoros, minden könyvét nagyon szeretem.

Szilágyi Lenke, 2019. december hónap alkotójának további posztjai:
A hónap alkotója: Szilágyi Lenke
Szilágyi Lenke: Vizuális napló
Szilágyi Lenke: Fotográfiai inspirációk