A hónap alkotóját arra kértük, hogy szubjektív szempontból mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben figyelmét felkeltő fotográfust, illetve sorozatot, akik/amik nagy hatással voltak rá.
Sebastião Salgado
Körülbelül 1985-ben, Párizsban láttam meg egy képeslapot, ami azonnal kiugrott a többi közül, meg is vettem. Egy Sebastião Salgado nevű fotós készítette, akiről addig nem hallottam semmit, de jól megjegyeztem. Később több kiállítását is láthattuk itthon, ez a kép az Other Americas című sorozatának egy darabja volt. Számomra az a csodálatos a képeiben, hogy bár ez egy dokumentáló műfaj – és amikor nagy tereket fog be, sokszor tömegek vannak rajtuk –, de még a természetfotóin is mindig van valami szinte színpadias elrendezettség, nyoma sincs véletlenszerűségnek, egyszerűen minden a helyén van.
Ma már egy élő legenda, és persze az életművének van egy nem fotográfiai része is, amit Wim Wenders filmjéből ismerhetünk. Miután megjárta az emberiség nagy drámáit, (Migrations, Exodus, Sahel: The End of the Road, Gold, Kuwait) belebetegedett, felállt, és az életet választotta. Belevágott két nagy projektbe, a Genezis fotóesszébe, és egy kipusztított erdő visszatelepítésébe, ami szintén példamutató az egész emberiség számára, most, mikor csak siránkozunk a természeti értékek pusztulásán, de kevesen tesznek is azért valamit, hogy regenerálják az elvesző területeket. Nagy élmény volt minden kiállítása, ahol nagy méretben is láthattam a képeit.
Ragnar Axelsson
Ragnar Axelsson, izlandi fotós, szintén fekete-fehérben dolgozik. Izland a természetfotósok paradicsoma, nyilván rengetegen fotózzák, hálás téma. Az odalátogatók leginkább turisztikai szempontból látják az országot. Az ő költői képei egy szikárabb világot mutatnak, ahol nem a táj szépsége, egzotikuma dominál, hanem az ott élők küzdelmes harca ezen a kopár vidéken. A Behind the Mountains és a Faces of the North képei az Északi-sarkvidéken és az Atlanti-óceánon élő gazdák, vadászok és halászok életét mutatja be.
Nem csak Izlandon, hanem az északi sarkvidék más tájain, Grönlandon, Norvégiában is dolgozott. A The Last Days of the Arctic-ban a globális felmelegedés veszélyeire igyekszik felhívni a figyelmet. Nemrég megjelent egy könyve a gleccserekről (Glaciers).
Egy átlagembernek nincs túl sok lehetősége eljutni ezekre a helyekre, miközben egyre több szó esik az olvadó jégről, így ez egy kicsit elvont, távoli fogalom lehet. Ezek a képek a jég absztrakt formáinak végtelen változatosságáról, szépségeiről szólnak. Emberek nem szerepelnek benne, tulajdonképpen a méretarányok sem derülnek ki. Jégbarlangok és légi felvételek a hegyektől a tengerekig, közelről és nagy távlatokban. Izland nem csak a jég, hanem a vulkánok országa is, ami még különlegesebbé teszi ezt a tájat, ahol a hamu és a jég találkozásának egyedülálló rajzolatai jönnek létre. Sajnos amiatt is aktuális a téma, hogy rövidesen már csak emlékművek lesznek ezek a képek.
Magyar Ádám
A kortárs magyar fotográfia se maradjon ki: Magyar Ádám is egy utazó fotográfus, ugyanakkor tervező informatikus is. Megtervezett és el is készített egy kamerarendszert, amivel a nagy metropoliszok életéről készít látleleteket. Ez egy réskamera, amit egyszerű nyelvre lefordítva leginkább egy szkennerhez lehet hasonlítani, mivel nem egy ponton keresztül, hanem sávban érkezik be a fény.
Így nagyon technikai dolognak hangzik, és az is, hiszen évek munkája van benne, viszont a végeredmény, amit látunk, mégis költészet. Fontos számára a kép esztétikája, és az valóban rendkívüli. Tömegek áramlanak a nagyvárosok metróvonalain, és ennek a technikának köszönhetően méteres képeken hihetetlen részletgazdagságban tárul fel az idő egy-egy szelete a térben. Nagyban érdemes megnézni, sajnos az interneten ez nem jön át. Furcsán szomorú képek ezek. Vadidegenek szorosan összepréselve, mégis mindenki a saját magányában elmerülve. Olyan pillanatok ezek, amikor nincs esemény, nem történik semmi, csak átmenetileg, véletlenszerűen vannak ott, ahol vannak éppen az emberek, nem néznek egymásra, csak kitöltik az időt várakozással. Nagy sebességű, ipari kamerával felvett videók is vannak Magyar Ádám weboldalán, szintén metróállomásokról, a beérkező vonatról felvéve, ahol a várakozók szoborrá dermedve állnak, csak a tér mozdul el körülöttük. A Youtoube-on már 3D-ben készült videó is van erről. Ám a hatóságot nem hatja meg a művészet, New Yorkban pénzbírságot kellett fizetnie tiltott állványhasználatért (ami egyébként itthon sem megengedett a metró területén, ahogy azt nekem is volt szerencsém megtudni).