A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. Mivel foglalkozott a közelmúltban? Milyen helyeken fordul meg, mi érdekli a hétköznapokban? Ki a legfontosabb fotográfus számára, melyik a kedvenc könyve, milyen zenét szokott hallgatni? Ilyen, és ehhez hasonló témákról kérdezzük a hónap alkotóját.
A hónap alkotója 2019 szeptemberében Stiller Ákos.
Stiller Ákos autodidakta módon tanult meg fényképezni. Főiskolai tanulmányai alatt járt Bánkuti András sajtófotó óráira – általa került a HVG fotórovatához gyakornokként. 2007-től tíz éven keresztül volt Magyarország legnagyobb hetilapjának fotóriportere, ahol az évek során több mint húsz Sajtófotó díjat nyert, többek között a legjobb harminc év alatti fotóriporternek járó díjat, és a Munkácsi Márton-különdíjat a legjobb kollekcióért. A hvg.hu-nál töltött munkája során bevezette és éveken keresztül fotózta és szerkesztette a Nagyítás Fotógalériát, amin keresztül kialakult elköteleződése a nagyobb lélegzetvételű dokumentarista képriportok iránt. 2014-ben kiválasztották a World Press Photo által szervezett Joop Swart mesterkurzusra, a tanyavilágot bemutató sorozatával pedig 2015-ben első díjat nyert a Pictures of the Year International (POYi) pályázaton – sorozatát a mai napig is folytatja. Stiller jelenleg szabadúszóként készít fényképeket többek között a New York Times, National Geographic, Bloomberg, Washington Post, CNN, Spiegel, Stern, Wall Street Journal, Le Figaro, Le Monde és a portfolio számára.
Dokumentarista fotósnak tartom magam. Azért készítek fényképeket, mert így tudom a legjobban elmesélni, amit átélek. Ahova eljutok. Akiket megismerek útjaim során. A fotó egy eszköz számomra, nem a végcél. Azért készítek fényképeket, mert úgy gondolom, ahova eljutok, akiket megismerek, amit átélek, azt jó lenne, ha minél többen átélnék – már ha eljutni nem is fognak tudni azokra a helyekre.
Az egyik leghatásosabb művészi eszköznek az esztétikumot tartom. Az alkotásokban megjelenő szépség olyan kapukat nyit ki a befogadóban, ami megkönnyíti az üzenet átadását. A puszta esztétikum számomra öncélú, megkönnyíti az átadást, de a technikai bravúron túl nem sokat ér, ha egymagában áll. A mögöttes tartalom támasztja alá létét.
Mindig is azt gondoltam, hogy az én feladatom nem az, hogy távolra utazzak konfliktuszónákban lévő küzdelmeket megörökíteni, hanem hogy azokat a küzdelmeket és konfliktusokat mutassam be, amiket a környezetemben tapasztalok. Fotóim többségét kevesen tennék ki otthon a falukra. Nehéz szembesülni és mindennap rátekinteni azokra a helyzetekre, amiket többnyire témáimnak választok. Fotóalanyaim többségének viszont nincs más választása, mint naponta szembenézni saját helyzetével, megküzdeni a mindennapokkal.
Úgy vélem, mint egy történetmesélőnek, nem csak abban van felelősségem, hogy minél inkább hűségre törekedve adjam át az általam megismert élethelyzeteket, hanem hogy megtaláljam azt a kapcsot, ami összeköti a befogadót azokkal, akiket a képeken lát. Abban hiszek, hogy sokkal több közös van bennünk, mint ami szétválaszt. Az az én hivatásom, hogy ezt megmutassam.
Stiller Ákos képeit már a Capa Központban is láthattátok: a Pécsi 25. Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj 1991–2016, a Pillantás a mába – Hemző-díj 2014–2018, a LÁTKÉP – Az elmúlt félévszázad magyar fotográfiája 1967–2017, a Pictorial Collective: Dunaképp illetve a 32., a 33. és a 34. és a 35. Magyar Sajtófotó kiállításon. 2015-ben Capa-nagydíj ösztöndíjas volt. A Pécsi József fotóművészeti ösztöndíj támogatásával készült Tanyavilág című munkája megtalálható a Pécsi-ösztöndíj archívumában.
Nézz meg egy válogatást a fotográfus képeiből és kövesd a blogunkat, hogy jobban megismerhesd Stiller Ákost és munkásságát!
