Három művész, akit megihlettek André Kertész képei

„Mindnyájan adósai vagyunk Kertésznek” – mondta a világhírű francia fényképész, Henri Cartier-Bresson. Kertész hatása azonban túlmutat a fotográfia területén, képei más művészeti ágak alkotóit is megihlették. Három olyan művészt mutatunk be, akikre André Kertész fotói hatással voltak: Paul Dermée költő egy verse, Andrzej Stasiuk író egy regényrészlete és Milorad Krstić rendező egy filmkockája mellett az alkotásokat inspiráló képeket, illetve azok történetét is megismerhetitek.

Paul Dermée

Kertész első párizsi kiállításának meghívóján Paul Dermée (1886–1951) belga költő a fotográfushoz/ról írt verse állt:

Kertész,
gyermekszem, amelynek minden tekintete az első;
meglátja a hazugságokba öltözött nagy meztelen királyt;
megijed a Szajna-parton imbolygó, ponyvába burkolódzó kísértetektől;
rajongva tekint a képekre, melyeket teljesen ártatlanul tár elénk, három verőfényes szék a Luxembourg-kertben, Mondriannak a lépcsőre nyíló ajtaja; vagy az asztalra, egy pipa mellé dobott szemüveg.
Semmi elrendezés, rend-rakás, csalás, fogás.
Kertész technikája olyan tisztességes, olyan megvesztegethetetlen, mint a ti szemetek.
A vakok istápolyában,
Kertész látnok-pap.

André Kertész: Székek, Luxembourg-kert, Párizs, 1926 © André Kertész/artic.edu

Dermée három Kertész-fotót említ meg konkrétan. A Luxembourg-kertben készült képről ezt mondta a fotográfus: „Sétálni mentem egy festő barátommal, aki süketnéma volt, és láttam ezeket a székeket és elkezdtem fényképezni őket. Ő megvadult, mutatta nekem, hogy őrült vagyok, de amikor látta az eredményt, megértette, mit kerestem. Ez volt az első képem a székekről”. „Mondriannak a lépcsőre nyíló ajtaja”, vagyis a Chez Mondrian Kertész egyik legismertebb képe. A kompozíció finoman félbe van vágva: a bal oldalon a szoba meghitt belseje, a festő felakasztott szalmakalapjával és egy asztal szélén lévő vázával; a jobb oldalon, a folyosón, az íves korlát és a lépcsők lágyítják a lépcsőház egyenes vonalait. Évtizedekkel a kép elkészülte után Kertész így idézte fel a körülményeket: „Elmentem Mondrian stúdiójába, és ösztönösen a festményeinek a szellemiségét próbáltam megörökíteni a képeimen. Ő egyszerűsített, egyszerűsített, egyszerűsített. A stúdió, a szimmetriájával, diktálta a kompozíciót. Van egy vázája egy virággal, de az mesterséges volt. Ő színezte ki, hogy passzoljon a stúdióhoz”.

André Kertész: Chez Mondrian, 1926 © Estate of André Kertész/moma.org

Kertész több fotót is csinált a festőről, illetve stúdiójáról. A szemüvegekről és a pipáról készült kép esetében is az egyszerűsítés elvét követte, Mondrian absztrakcióinak – és talán Tihanyi képeinek – tudatában Kertész csak az asztalt fotózta le. A kép tetejének levágása és a sarkok szándékos elsötétítése által csak a művész koncentrációjának és fegyelmének emblémái maradtak láthatóak. Az elrendezés szigorúsága, a geometrikus elemek harmóniája, az emberi karakter és a személyes attribútumok az európai modernizmus egyik ikonikus darabjává tették ezt a fotót.

André Kertész: Mondrian szemüvegei és pipája, 1926 © Estate of André Kertész/moma.org

Andrzej Stasiuk

Andrzej Stasiuk (1960), az egyik legismertebb kortárs lengyel író itthon is népszerű, Útban Babadagba című könyvében (eredeti megjelenés: 2004, magyarul: 2006) közép-kelet-európai utazásairól ír. A regényben egy fotó is helyet kapott: André Kertész A vak muzsikus című képe.

André Kertész: A vak muzsikus, Abony, Magyarország, 1921. július 19. © André Kertész Emlékmúzeum, Szigetbecse

„Alighanem minden, amit az életben írtam, erre a fotóra vezethető vissza. 1921, egy magyar kisváros, Abony, Szolnoktól hét kilométerre nyugatra. Egy vak hegedűs megy át keresztben az utcán és játszik. […] Négy éve kísért ez a fotó. Akárhova utazom, mindenhol ennek a háromdimenziós, színes változatát keresem, és sokszor úgy érzem, mindjárt megtalálom. Így volt ez Podolinban, a lőcsei sikátorokban, a fehéren izzó Göncön, ahol a vasútállomást kerestem, amely, mint kiderült, egy üres, romos épület volt, és estig nem indult vonat. Így a néptelen vilmányi peronon a hőségben fürdő végtelen szánótföldek közepén, a deljatini piactéren, ahol dohányt árultak az öregasszonyok, és Tiszaborkúton, amikor elment a vonat, és kiderült, hogy körös-körül sehol egy teremtett lélek pedig, házak sorakoztak egymás mellett. Így Aknaszlatinán, a sós por lepte, mozdulatlan bányaaknák közt, és Duklában, míg szűnni nem akaró, csípős szél fújt a hágó felől. Mindenhol André Kertész 1921-es fotója vetült a tér átlátszó képernyőjére, mintha abban a pillanatban megállt volna az idő, s ezért tévedésnek, tréfának vagy árulásnak tűnne a jelen, mintha anakronizmus és botrány lenne jelenlétem ezeken a helyeken, hiszen a jövőből jöttem, de emiatt cseppet sem vagyok bölcsebb, csak rémültebb. Hipnotizál ennek a képnek a tere, s minden utazásomnak csupán az a célja, hogy végre megtaláljam a kép belsejébe vezető titkos átjárót” – írta a fénykép kapcsán Stasiuk.

A fotó valóban Abonyban készült, egészen pontosan 1921. július 19-én. Kertész így emlékezett vissza a kép kapcsán: „…kint az utcán valami gyönyörű hegedülést hallok, kimegyek és ott látom ezt a szegény vak parasztot, aki faluról falura járt a gyerekével. Olyan meghatóan szépen játszott, az arcára volt írva az áhítat, nemcsak játszott, de igazán a lelkét is beleadta. A gép a kezemben volt, rögtön levettem. Az egész egy percig tartott, soha többé nem láttam viszont”.

Milorad Krstić

Milorad Krstić (1952) szlovéniai születésű, szerb származású, 1989 óta Magyarországon élő multimédiás művész 2018-ban megjelent Ruben Brandt, a gyűjtő című filmjében számtalan képzőművészeti utalás található, ugyanakkor néhány fotóművészeti alkotást is megidéz a rendező – köztük André Kertész egyik ikonikus, a Villa című fotóját.

André Kertész: Villa (1928) © Estate of André Kertész/moma.org

André Kertész 1928-ban készítette Villa című képét, amely az egyik legismertebb alkotása. A kép témaválasztásában egyszerű – egy villa egy asztalon lévő tányér szélén fekszik –, formailag pedig jól mutatja Kertész modernista eszköztárát, melynek egyik eleme az egyes tárgyak közelről való lefényképezése. A letisztult kompozíció illik a tárgy funkciójához – a villa nem egyszerűen csak egy formailag szép tárgyként van megörökítve, mint eszköz is megőrzi a tulajdonságait. Ugyanakkor több egy konyhai eszköz szimpla dokumentálásánál, a fénykép a villa egyszerű geometriájának és formájának szépségét hangsúlyozva poétikus atmoszférát teremt. A fotó egyszerre realisztikus és misztikus, absztrahált, mégis felismerhető. A Villa többrétegűségét jól mutatja, hogy szerepelt a párizsi Salon de l’Escalier tárlaton 1928-ban – ahol a modern fotográfiát és annak előfutárait mutatták be – és a stuttgarti Film und Foto kiállításon 1929-ben – amely a modern európai és amerikai vizuális művészeteket prezentálta majdnem kétszáz művész több mint ezer alkotásán keresztül –, de a német Bruchmann-Besteck ezüstgyár is felhasználta egy hirdetésében. 2018-ban pedig a már említett, Ruben Brandt, a gyűjtő című film idézte meg a fotót.

Részlet Milorad Krstić Ruben Brandt, a gyűjtő című filmjéből © okosomozi.hu

Nézz meg 5 dolgot, amit André Kertésztől tanulhatsz a fotográfiáról!

Források:
André Kertész: Kertész on Kertész: A Self-Portrait. Abbeville Press, New York, 1985
Andrzej Stasiuk: Útban Babadagba. Magvető Kiadó, Budapest, 2006
Bajomi Lázár Endre: André Kertész munkássága. Corvina Kiadó, Budapest, 1972
Kincses Károly–Kolta Magdolna: Hazai anyag. Fotónapló. André Kertész és a magyarok. Magyar Fotográfusok Háza, Budapest, 2005
Noel Bourcier: André Kertész. Phaidon Press, London, 2001
André Kertész – The Art Story

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük