Egy fotográfus vagy egy fénykép, aki vagy ami minden másnál többet jelent. Mindenkinek van egy ilyen. Egy fotográfus, akinek a kiállításáért több száz kilométert utazunk, akinek az albumáért egy kisebb vagyont kiadunk, akinek a képeihez mindig visszatérünk. Vagy egy fénykép, amely magába sűríti mindazt, ami számunkra fontos; amelyen ott a barthes-i punctum; amely mindig mutat valami újat, miközben soha nem tudjuk véglegesen megfejteni. Erről kérdezünk olyan, ismert embereket, akik szakmájuk szerint nem fényképekkel foglalkoznak, de valamilyen formában az ő életükben is fontos szerepet játszik, játszhat a vizualitás.

Regős Ábel filmrendező Martin Parr fotográfus egyik fényképét választotta.

Ahogy a filmeknél, úgy a fényképeknél is lényeges számomra a testi kommunikáció megfigyelése, rögzítése. Egy fotográfus is rendező, ugyanis a komponálás által a valóságból részleteket választ ki, amik számára fontosak.

Martin Parr képei – és különösen, amit választottam – aránytalanul nagy hangsúlyt adnak a tárgyi attribútumoknak: a textúráknak, a matériáknak, a színeknek. Parr képes mélyrehatóan bemutatni egy személyiséget és annak környezetét, társadalmi és kulturális közegét, korát, úgy, hogy nem látunk arcot. Csak egy közelit, valamiről. Valamiről, ami pontosabban mesél valakiről, mint bármi más.

Mindemellett Martin Parr még csak nem is szépeleg, nem elitizál. A giccset és a gagyit az emberi ízlés természetes részének, vizuálisan elfogadottnak tekinti. Esztétikailag empatikus. Képei mindenféle csúfolódást mellőzve segítenek felismerni azt, hogy mennyire pontosan kifejeznek minket, embereket: a tárgyaink.

Két hete nagyszüleim tárgyi hagyatékát zsákoltam az eladósorba került házukból, mikor a kezembe került nagyapám egykori szürkészöld kalapja. Egy 1972-es kiadású, hosszú csíkba hajtogatott Népszabadsággal volt kibélelve, mintegy belső tartást biztosítva annak. Az újságot hazahoztam, hogy emlékeztessen a módszerre, mellyel nagyapám minden, a háztartásban meghibásodott tárgyat, használati eszközt a maga módján megjavított. Az ünnepi kalap belsejében talált megsárgult, régi újság látványa juttatta eszembe Martin Parr képeit, melyek a furcsa, egymáshoz nem illő megoldásokat is a legtermészetesebb módon teszik szerethetővé.

„…egyforma szép a szurok és a csurgatott méz,
és egy kazánház tekergő csövei
burkolva üveggyapottal és sztaniollal.”
(Petri György: Mosoly, részlet)

Regős Ábel
filmrendező

Nézd meg a Rögzítés rovat többi részét is!