A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve sorozatot, akik/amik nagy hatással voltak rá.

Nagyon sok impulzus ér, sokféle inspiráció alakítja a munkáimat. A különbözó időszakoknak mindig van egy-egy kedvence vagy mestere, felsorolni is hosszú lenne. A közvetlen érintettségeket emelném ki, a közeli, személyes kapcsolódásokat, vonzódásokat, azonosulásokat, akár egy-egy emblematikus kép formájában is.

Kerekes Gábor

Elsősorban Kerekes Gábor az, akinek beleszerettem a képeibe, még a hetvenes években. Hasonlóan vonzódtam akkoriban például Eugéne Atget képei iránt. Olvastam Beke László Az életlenség paradigmái (Fotóművészet, 1977/2,) című cikkét Kerekes akkori képeiről, és elkezdett érdekelni az a fajta fotólátvány. Tíz év múlva, Stúdió vendéghallgató koromban a Garai utcai elázott stúdióban kezembe kerültek a kallódó kiállítási kópiák. Kettesben a kultikus képekkel, akkor végleg beexponálódtak. Gyakorlatilag a Hetvenes-nyolcvanas album képeiről van szó – alapmű. Később a Budapest éjszaka sorozatom ezek bűvöletében készült. Konkrét képek „hívódtak elő”, a nagyítógép alatti bemozdulásos  életlenséggel együtt…

A fény és a fényérzékelés technikai nyomai képalakító eszközök. A fotó végsősoron fizika és kémia, a természet része, a látással és érzékeléssel azonos, a fő motívum amire reflektál a fény jelenléte.

Ezt a felfogást közvetítette számomra, és kompromisszum nélkül belevitte későbbi munkáiba is.

A főiskolán „hivatalosan” is mesterem volt, képfilozófiáját is örököltem.

Doug és Mike Starn

Ugyanennek a szemléletnek hordozói a Starn-testvérek, akiknek élőben ismertem meg a munkáit. 1998, a Take Five kiállításunk és tanulmányutunk New York-ban. Kerekes javaslatára láttuk a Leo Castelli Galériában a Starn Twins Black Sun Burn kiállítását. Doug Starn és Mike Starn amerikai művészpáros az 1980-as évek eleje óta dolgozik együtt. Projektjeik mindegyikében a természetet kapcsolják össze a fotó jelenségével. Munkáikban nagyméretű fényinstallációk, átvilágított és vetített képek társulnak archaikus anyaghasználattal. Köztéri installációkon jelennek meg alternatív fotóeljárásokkal kivitelezett  fotóik.

Az Attached to Light című projektjükben például tradicionális thaiföldi eperfa kézműves papíralapanyagot használnak ezüst zselatinnal. Más esetben, a Toshodal képciklusban színezett karbonprintekett használnak nagyméretű ősszeállításokban, kollázsokban.

Az egyik legszebb anyaguk, az Attracted to Light, a kanadai Sziklás-hegységben élő Apolló-lepkékről szól, akik napfénnyel élnek és felhős, borult időben mindannyian a földre hullanak. Fény hatására újra repülnek…

Trent Parke

Régóta nézegetem Trent Parke ausztrál fotográfus képeit. A Minutes to Midnight című kis katalógus miatt szerettem meg, amit folyamatosan lapozgatok. Borítóján szíven ütő, lámpabúrás-bogaras képpel, ami számomra is kedvelt motívum. A rokonságot az is erősíti, hogy ő egyébként is a bolygó, a civilizáció, a természet és a kozmosz  témakörében dolgozik. Parke eredetileg sajtófotós, 2002 óta a Magnum fotóügynökség tagja, ettől kezdve dolgozik saját experimentális koncecpciókkal kiállítási anyagokon.

A Minutes to Midnight sorozat arról szól, hogy 2003-ban a feleségével beutazta a kontinenset, és többnyire éjszaka végigfényképezte Ausztráliát. Varázslatos fekete-fehér képekkel, félelmetes fényhasználattal, egy nagyon szerethető képi világot hozott létre.

Több, nagy lélegzetű projektben különböző alternatív képtípusokkal kisérletezik. 2013-as The Camera is God című projektjében utcai portrékból nagyít ki talált arcokat, kiállításon pedig extraszemcsés képrészletekből pigment printeket állít össze falméretű tablóvá. Ezek az anyagai visszamenőlegesen is inspirációt jelentenek, mivel folyamatosan, nagyon hasonló képi koncepciók foglalkoztatnak.

Kahn & Selesnick

Nem régen szereztem tudomást a Kahn & Selesnick angol szerzőpárosról. Ők nagyszabású fikciós projektekben gondolkoznak, nem létező historikus társadalmak és események kitalált múlt- és jövőbeli elbeszélésével. A projektek egy része a fotóesszé. Historizáló előadásmódban, több képből összefűzött panoráma-folyamatképeket készítenek, amihez a díszleteket, meketteket ők maguk építik.

A legaktuálisabb fejezet ebből az Apolló Próféciák, amelyben természetesen a személyes érdeklődés is közrejátszik. A képekből egy tizenkilencedik századi archaikus hangulat is árad, az utópia, a sci-fi világa találkozik Verne-szerű hangulatokkal, és a Mélies-film is ott kísért a hőskorból.

Deim Balázs

Egy fiatal kortárs is idekívánkozik, példaként az oda-vissza ható inspirációra. Deim Balázs, a Berlinben kiállítótárssá vált egykori fotográfustanítványom a Novus iskolából. A Kaposvári Egyetemen diplomázott fotográifa BA szakon 2013-ban szolarigráfiákkal, Surveillance System címmel.

Térfigyelő lyukkamerarendszert helyezett el városi helyeken, hónapokig exponált, azután betakarította a termést. Főszereplő a környezettudatos csillag, a Nap, ami nem csak hogy leképeződik a sörösdobozokon, hanem önállóan elő is hívja a képeket, vegyszer nélkül.

Másik nagy lélegzetű projektje a Space, ami több fejezetben és összeállításban volt már látható, a térfigyelőkhöz is kapcsolódik, és témájában célozza meg többek között a Napot. Az az anyag is tele van alternatív fotógesztusokkal, a szkennerképtől kezdve a fordított bemozdulásig, szintén a fotográfiai idővel variálva. Munkája zavarba ejtően átgondolt,  szimpatikus, hogy mindezt a legnagyobb természetességgel teszi. Képeiben dolgoznak a reflexiók, Kerekes felé is készült konkrét flashback.
Válaszokkal készültem a Galaxisok kiállításunkra, és mint folytonos képi párbeszéd, a leszámolás folytatódik.