A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Gulyás Miklós az analóg technika újrafelfedezését, illetve a járvány ideje során és után készített képeit mutatja be.

Három évvel ezelőtt elkezdtem archiválni az eddigi munkáimat, ezzel azóta is folyamatosan foglalkozom. Szeretnék eljutni oda, hogy naprakészen, kiállítható minőségben nézhetőek legyenek a régi anyagaim. Negatívokat rendezgetek, szkennelek, printelek, nagyítok, könyveket készítek. Közben gondolkodom azon, hogy mennyire látom másképp az akár több évtizeddel ezelőtt készült dolgokat. Furcsa belegondolni abba, hogy a legrégebbi fotóim már fél évszázadosak.

Talán éppen ebből a leltározásból jött az, hogy elkezdtem nosztalgiát érezni a filmes fotózás, sőt inkább a labormunka irányába, a hívó szaga, meg ilyesmi. Tavaly nyáron a pincémben kialakítottam egy labort, kicsomagoltam a tíz éve elpakolt nagyítót, meg a többi eszközt. Elkezdtem filmre fotózni. Először csak azért, hogy kipróbáljak egy akkoriban vásárolt fényképezőgépet, egy 1957-ben gyártott Rolleiflex C-t. Jól esett a digitális eszközök több mint tíz éves kizárólagos használata után újra egy ilyen géppel dolgozni: tiszta fém, üveg, meg igazi bőr, és ma is pontosan ugyanúgy működik, mint hatvan évvel ezelőtt.

Ennek az új analóg korszakomnak első darabja a most készülőben lévő Oroszlánváros, Archeológia fényképezőgéppel című sorozatom. A hagyományos utcafotóhoz képest itt fordított a helyzet, mert üres tereket fotózok állványról. A járvány kezdeti időszaka plusz lehetőséget teremtett ehhez a munkámhoz. Egyik vasárnap, reggel nyolckor, felmentem például a Várba, szikrázó napsütés volt, ott voltam egy órát, és nem találkoztam senkivel. 

A képi ötlet ennél a munkámnál az, hogy kizárólag történeti korokhoz kötődő architektúrákat, térrészeket fényképezek. A cél az, hogy ezek a látványelemek sorozatban egy virtuális nagyváros képeként legyenek értelmezhetőek. A téma ellenére nem törekszem régies képhatásra, mert azt szeretném, ha az idő inkább lebegne. Lehetne ez egy jövőbeli város képe is, ahonnan valami furcsa hatásra elillant a modernizmus.

Márciusban, áprilisban ezzel az anyaggal foglalkoztam, aztán félretettem „pihenni”, majd visszatérek ehhez. A tervek szerint tavasszal a Fotóhónap időszakában lesz ebből egy kiállítás az Artphoto Galériában.

A filmes fotózás távolról sem jelenti azt, hogy leraktam volna a digitális technikát. Ez elképzelhetetlen lenne, hiszen ezt pontosan ugyanúgy szeretem használni, amikor a céloknak ez felel meg jobban, és a célok ma már többnyire ilyenek.

Április második felében az utcai élet elkezdett visszazökkenni a megszokott kerékvágásba, legalábbis a jövés-menés intenzitását illetően. A vírus hatására kicsit olyan lett az életünk, mint egy társasjáték, ahol hirtelen megváltoztatnak egy fontos szabályt, és akkor, onnantól elkezd minden erről az egyetlen elemről, ebben az esetben egy eddig ismeretlen lelkiállapotról szólni. Ez érdekelt a COVID-19, Budapest című sorozatomon dolgozva. Képek maszkos emberekről, a járvány szülte helyzetekről, vagy bármiről, amibe bele lehetett látni ezt a fura hangulatot.

Az Egyetemen érdekes tapasztalat volt az online oktatás és kommunikáció lehetőségeivel való kísérletezés. Lényegében időhatárokon belül lezártuk a félévet, különösebb tartalmi kompromisszumok nélkül. Sőt az elméleti előadásoknál ez a helyzet még bizonyos fokú plusz koncentrációt is eredményezett.