A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Mónus Márton tavalyi velencei és nepáli útját, illetve két készülő sorozatát mutatja be.
A tavalyi évem igen izgalmasra sikeredett, így annyira nem bánom, hogy idén kevesebbet utazhattam a koronavírus-járvány miatt. A két legkülönlegesebb külföldi munkám eddig a Velencei Biennálé és egy nepáli kaland volt a Himalájában.
A kétévente megrendezett Velencei Képzőművészeti Biennálé egy hatalmas vizuális kavalkád, ahol a látogatók az élőszereplős óriási installációktól kezdve vetítéseken át a legkülönfélébb, néha egészen extrém alkotásokig rengeteg mindent tekinthetnek meg. Pont emiatt a sokszínűség, és helyenként extremitás miatt volt fotós szempontból nagy kihívás, és egyben élvezetes kirándulás. Az pedig, hogy mindez ebben a csodaszép, történelmi városban zajlik, csavart még egyet az élményen.






A másik, még ennél is izgalmasabb projekt egy három hetes fotózás volt a Himalájában. A feladatom az volt, hogy dokumentáljam Lengyel Ferenc hegymászó útját a Manaszlu nevű hegy (8156 m) alaptáboráig (5000 m). Azért csak az alaptáborig, mert ennél magasabbra speciális túraengedélyek szükségesek, és az igazat megvallva, nem is valószínű, hogy sokkal tovább bírtam volna a mászást és a fényképezést egyszerre.
Katmanduból indulva körülbelül hat nap alatt értük el terepjárókkal, majd gyalog a tábort. A legnagyobb nehézséget az okozta, hogy míg a mászók a napi körülbelül húsz kilométeres, naponta ezer méteres szintkülönbségű, magashegyi túrákat csak minimális felszereléssel teljesíthették, hiszen terheiket öszvérek cipelték, addig nekem minden eszközömet (laptop, objektívek, gépek, töltők, stb, vagyis legalább tíz-tizenöt kilót) magamnak kellett vinnem, mivel ami az öszvéreken van, azért nem vállalnak felelősséget, ha esetleg megütődik, megsérül, elveszik. Ráadásul mindezt úgy, hogy előtte nem sok tapasztalatot szerezhettem ilyen kaliberű hegyeken. Menet közben derült ki, hogy a vérem az átlagosnál jobban tudja kötni és szállítani az oxigént ilyen mostoha körülmények között is (erre egészen büszke voltam, pedig, hát, valljuk be, ez nem az én érdemem, nem én dolgoztam meg érte:D), így legalább a magashegyi betegséggel nem kellett megküzdenem.







A tábor után a nepáli fővárosba való visszatérésem kicsit váratott magára, mivel ítéletidő köszöntött be, és a megáradt patakok miatt az utak és ösvények járhatatlanná váltak. Épphogy lejjebb tudtam ereszkedni és csak vártam, hogy ki vezet vissza majd. Mivel úgy tűnt, megfeledkeztek rólam, napokig rostokoltam egy menedékházban, végül befizettem egy kör helikopterezésre, mivel az idő csak nem akart mellém állni – így még egy helyi focipályán történő kényszerleszállás is tovább színesítette a programomat. Akkor nagyon örültem, hogy végre hazaértem. De az idő elfeledteti a rossz részeket, már csak a szépre emlékszem, hiszen egy lélegzetelállító helyen lehettem. Ma alig várom, hogy újra hasonlóan egzotikus tájakra sodorjon az élet és a munkám.







Szerencsémre a koronavírus idén nem vágta ketté egy projektemet sem, sőt, abból a szempontból „jól” is jött, hogy kicsit hagyott lassítani, végiggondolni, mire fókuszáljak majd, ha újraindul az élet. Rájöttem, hogy itthon is megtalálom a témát, és lett időm különböző ösztöndíjakra is pályázni. Eddig kettőn szerepeltem sikerrel, így részt vehetek két, a VII Photo által szervezett masterclasson. Az egyik témája a dokumentarista fotózás, ezt a lengyel Maciek Nabrdalik és az orosz Mary Gelman fotósok tartják, erre az Oltalom Sportegyesület focicsapatáról készítek anyagot (csodálatos munkát végeznek, érdemes utánanézni a tevékenységüknek!:)).





A másikat pedig a norvég Espen Rasmussen vezeti, itt a projektek megtervezése, elkészítése és prezentálása a téma, illetve az, hogy mivel lehet színesíteni, egyedibbé, hatásosabbá tenni a sorozatainkat. Ide az észak-kelet magyarországi légszennyezettségről csinálok sorozatot. Mindkét lehetőség sokat segített, hogy újra motiváltnak érezzem magam, nagyon inspirálóak az órák, a társak és a tanárok is.




Nézd meg Mónus Márton, 2020. október hónap alkotójának többi posztját is!