Egy fotográfus vagy egy fénykép, aki vagy ami minden másnál többet jelent. Mindenkinek van egy ilyen. Egy fotográfus, akinek a kiállításáért több száz kilométert utazunk, akinek az albumáért egy kisebb vagyont kiadunk, akinek a képeihez mindig visszatérünk. Vagy egy fénykép, amely magába sűríti mindazt, ami számunkra fontos; amelyen ott a barthes-i punctum; amely mindig mutat valami újat, miközben soha nem tudjuk véglegesen megfejteni. Erről kérdezünk olyan, ismert embereket, akik szakmájuk szerint nem fényképekkel foglalkoznak, de valamilyen formában az ő életükben is fontos szerepet játszik, játszhat a vizualitás.

Filákovity Radojka, a WMN magazin újságírója Elliott Erwitt fotográfus egy képét választotta.

Naplemente, tenger, szerelem, boldogság – nehéz a témában mindenfajta pátosz és giccs nélkül megnyilvánulni akár írásban, akár fotóban. Elliott Erwitt azonban, akinek a humoráért régóta rajongok, ritka egyszerűséggel és tisztán ábrázolja még a világ legközhelyesebbnek tűnő pillanatát is. Kicsit zavarba is ejt vele; olyan, mintha épp most kapnám rajta a fotón szereplő párt életük egyik legintimebb percében. Talán nem véletlen, hogy a MAGNUM fotóügynökség oszlopos tagját illették már a „jóindulató kukkuló” és a „tökéletes pillanatokat megörökítő mester” megnevezésekkel is.

Az évek során – és egy fotográfus férj mellett – arra jöttem rá, ha az ember jól figyel, rengeteg dolgot megtudhat magáról is egy-egy fotó kapcsán: mit gondol a világról, mi érinti érzékenyen, mi készteti mosolyra, mi kelt benne dühöt – vagy épp mi nyugtatja meg. Elliott Erwitt játékos alkotásával még néhány évvel ezelőtt a Capa Központban találkoztam először az életművét bemutató retrospektív kiállításon – és azóta is minden alkalommal megállásra késztet. Olyannyira, hogy Javier Marías spanyol író Beleszerelmesedések című kötetét azért vettem meg, mert a magyar kiadásának borítóján épp ez a fotó szerepel.

Nem tudom, mit árul el az emberről, ha borító alapján választ könyvet, azt pedig végképp, ha többet időz el rajta, mint a sorok között, de talán ez most lényegtelen is. Azt ugyanakkor pontosan tudom, mi az, ami Erwitt fotójában minden alaklommal magával ragad. Él a fejemben ugyanis egy kép a tökéletes nyarakról: az önfeledtségről, a tenger végtelenségéről, a szabadságról, és arról, akivel ezt megosztom. Nagyjából ezek azok a percek, amikből egész évben töltekezem; amikor azt az ideális, önfeledt világot élem, amire most is vágyom, amikor ezeket a sorokat írom. Ott a szabadságom ezen a fotón. De már ez a mondat is túlságosan patetikus, és cseppet sem illik ahhoz az egyszerűséghez és humorhoz, amit Elliott Erwitt képvisel. De hát mondtam már: nehéz műfaj ez…

Filákovity Radojka
újságíró

Nézd meg a Rögzítés rovat többi részét is!