A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.

A munkámban – legyen az fotózás, írás, performansz – az anyaság, társadalmi reprodukció, gondoskodás és a családpolitika területét kutatom. Most kezdtem el írni a szakdolgozatomat, ami az intézményesített, korai gyermekkori oktatás, gyermekgondozás kérdését, annak hiányosságait, lehetőségeit járja körbe, így a legtöbb (szak)irodalom, amit mostanában a kezembe veszek, ehhez köthető.

Persze nemcsak könyvek, hanem ehhez kapcsolódó filmek, előadások, művészeti projektek is érdekelnek. Az egyik ilyen dokumentumfilm Through the Night egy éjjel-nappal (24/7) működő bölcsödét mutat be. Ilyen és ehhez hasonló, huszonnégy órás bölcsődék és napközik száma egyre növekszik, főként az Egyesült Államokban. Míg a második hullámú feminizmus többször felvetette az éjjel-nappal működő óvodák nőkre gyakorolt felszabadító hatását, a mostani huszonnégy órás óvodáknak sajnos ehhez semmi köze nincs. A legtöbb szülő, aki arra kényszerül, hogy éjszakára bölcsödébe adja a gyermeket vagy gyermekeit, általában egyedülálló, alacsony jövedelmű, vagy alsó-középosztálybeli édesanya, aki sok esetben több állásban, a szociális szférában dolgozik. S a legtöbb, huszonnégy órás óvodát működtető nők ehhez hasonló szociális háttérrel rendelkeznek. A Through the Night ezekre az egyedülálló nőkre és a túlhajszolt óvodai dolgozókra hívja fel a figyelmet, akik egészségüket feláldozva gondoskodnak gyerekeikről, legyen az otthon vagy az óvodában.

A világjárvány egyik mellékterméke, hogy olyan előadásokon lehetett online részt venni, amire más esetben – földrajzi elhelyezkedes miatt – nem volt lehetőség. A Verso kiadónak például egészen sok érdekes előadása van – többek között a társadalmi reprodukcióról, gondoskodásról –, amit érdekes megnézni.

Magyarországon a legutóbbi kiállítás, amire kifejezetten emlékszem – annak ellenére, hogy élőben sajnos nem láttam –, Trapp Dominika „Ne tegyétek reám...” című projektje volt. „Trapp Dominika egyéni kiállításában a népi kultúra által kijelölt mozgástér határait vizsgálja és feszíti szét. A népzene és a néptánc által közvetített ideálképek, valamint a paraszti kultúra egyszerre diszkurzív, szimbolikus és szomatikusan rögzült elemei mögé nézve a kiállítás az ezekben a mintázatokban megnyilvánuló közösségi normák jelenből történő újraolvasására tesz kísérletet. Azt kutatja, hogy korunkban milyen jelentésláncolatokba tud bekapcsolódni a népi kultúra, meddig tágíthatóak határai és ki hogyan próbálja a sajátjává tenni. A kiállítás a népi hagyomány keretének radikális eltérítéseire, kisajátításaira és a közösség által elfogadott normák különböző testekre (a néptáncos nő testére, a parasztasszony testére, a fétistárggyá tett testre, a halottak testére) gyakorolt befolyásaira mutat rá, és így többrétegű kritikát fogalmaz meg, amely a jelen kríziséből az archaikus felé fordulva keresi a kiutat” – olvasható a kiállításról a Trafó oldalán.

Végezetül pedig Melanie Bonajo Boundary Boss című zenei projektjét ajánlom, amit egy gyerekeknek szóló filmfesztivál részeként csináltak.

Nézd meg Klenyánszki Csilla, 2020. november hónap alkotójának többi posztját is!