A Robert Capa Aranyérmet a Tengerentúli Amerikai Hírügynökség alapította a magyar származású háborús fotográfus, Robert Capa tiszteletére. A díjat 1955 óta minden évben átadják „a legjobb publikált fotóriportnak, amely kivételes bátorságot és vállalkozó szellemet kíván”. Sorozatunkban bemutatjuk a díj eddigi neves nyerteseit.
Henri Huet 1927-ben született a dél-vietnámi Đà Lạt városában francia apától és vietnámi anyától. Ötévesen Franciaországba vitték, itt kapott alapfokú oktatást, majd a rennes-i Képzőművészeti Iskolába járt. Ezután harctéri fotográfusnak jelentkezett a francia hadsereghez, így 1949-től kezdve három éven át fényképezte Franciaország eredménytelen küzdelmét az indokínai háborúban. Ezt követően kilenc évig dolgozott az Egyesült Államoknak, majd néhány hónapig a United Press International-nek, végül 1965-ben csatlakozott az Associated Press saigoni csapatához. A francia fotóriporter is azok közé tartozott, akik hosszú éveken át dokumentálták a vietnámi háborút.
Huet 1966-ban kapta meg a Robert Capa Aranyérmet a „fekete-fehér fényképeinek nyers szépsége, a harc közbeni bátorsága [miatt] – [ezek] a humanista háborús fotográfia legjobb hagyományai, amelyekben Robert Capa hitt. Huetnek több tapasztalata van a vietnámi harcok fényképezésében, mint bármelyik másik fotográfusnak” – szólt a hivatalos indoklás. A díjnyertes kép egy sérült szanitécet ábrázol, aki annak ellenére, hogy alig lát, egy sérült társát látja el.
Hal Buell, az Associated Press korábbi fotográfiai igazgatója, aki a vietnámi háború alatt fotós műveletek vezetője volt, így írt a képről: „A háborúkban a harctéri szanitéc gyakran az élet és a halál közötti átmenetet jelenti. Henri Huet, az AP fotográfusa, a lencséjén keresztül látta ezt a szerepet az ellenség tüze alatt, és ezen az emlékezetes képen megörökítette azt a ritka elhivatottságot, amelyről Thomas Cole szanitéc tesz tanúbizonyságot. Cole, aki maga is sérült, kibámul a bekötött szeme alól, hogy ellássa egy társa sebeit. A sérülései ellenére 1966 januárjában Cole folytatta a sebesültek ellátását Vietnámban”.
„Na, ez egy háborús fotó” – mondta a Life vietnámi fotográfusa, Larry Burrows, aki egyetértett a választással, hogy ez a fénykép került a Life magazin 1966. február 11-i számának címlapjára (A háború folytatódik címmel). Ezen kívül négy, az orvosról készült és számos másik, a háborút bemutató Huet-fotó szerepelt az újságban.
Nick Ut fotográfus – aki talán a vietnámi háború leghíresebb képét készítette – tizennégy évesen találkozott Huet-vel, akire így emlékezett vissza: „Megmutatta, hogyan kell használni a Leicát – szerette a Leicáját – és tanulmányoztam a képeit és tanultam. Kivételes szeme volt. Senki nem csinált olyan képeket, mint Henri. Minden képe művészet”. Ut szerint a szabadság, amit az újságírók és a fotóriporterek Vietnámban kaptak, példa nélküli volt: „Nem cenzúráztak minket, és olyan engedélyünk volt a harctérre, amit sem előtte, sem azóta nem kaptak riporterek. Ez több lehetőséget adott, ami a háborús tudósítást új szintre emelte”.
Mindez ugyanakkor rekordszámú áldozatot eredményezett a sajtó munkatársainak körében. Huet is azok közé tartozott, akik a vietnámi háborúban haltak meg: 1971. február 10-én Larry Burrows-zal és két másik fotográfussal, illetve hét dél-vietnámival repült együtt, amikor az észak-vietnámiak légvédelmi ágyúja lelőtte a helikopterüket Laosz felett – egyikük sem élte túl.
Ismerd meg a sorozatunkban eddig bemutatott többi Robert Capa Aranyérmes fotóriportert is!