A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve sorozatot, akik/amik nagy hatással voltak rá.
Gyermekkoromban rengeteg fotóalbum vett körül. Akkoriban még nem volt internet, azok a fotósok, akik szerettek volna átfogó képet kapni a világ aktuális fotográfiai trendjeiről, csak fotóalbumokon vagy a havonta megjelenő fotómagazinokon keresztül tehették ezt meg. Édesapám több külföldi magazin előfizetője volt, és gyűjtötte a külföldi fotóalbumokat is, így gyermekként nemcsak a Hahota magazint lapozgattam, hanem ezeket a kiadványokat is.
Később folytattam édesapám gyűjtőszenvedélyét, és már a ’90-es évek közepén elkezdtem fotóalbumokat vásárolni. A külföldi utazásaimról mindig hoztam haza albumokat. Az elsőt egy londoni utazásom alkalmával vásároltam: Jürgen Teller fotóalbuma 1996-ban jelent meg, amiben híres emberekről készített privát képeket a lakásukban, illetve műteremben. Jürgen Teller egy kortárs német fotós, aki nemcsak a divatfotóiról, hanem a képzőművészeti munkáiról is ismert. Képein a hírességek életmódját a szépség társadalmi konstrukcióin keresztül vizsgálja. Rendszeresen fotózza alanyait elszigetelt környezetben, direkt vakuval túlexponált fénnyel. Azért gyakorolt rám nagy hatást ez az album, mert a kor fotográfiai elvárásainak teljesen ellentmondó, meghökkentő stílusa volt, és nagyon tetszett a közvetlen megközelítése.
A következő fotóalbum, amit kiemelnék, Burger Barna, egy magyar fotós barátom portréalbuma, aki így nyilatkozott a sorozat elkészítéséről: „Elhatároztam, hogy lefotózom a kortárs magyar irodalom meghatározó alakjait. Másfél év alatt 100 írót kerestem fel, közülük 96-ot sikerült lefényképeznem, végül 92-en kerültek az albumba. Miután a képek elkészültek, mindenkitől azt kértem, hogy adjon egy olyan szövegrészt a fotó mellé, melyet önmagáról jellemzőnek vagy ideillőnek gondol.”
Ez a fotóalbum nyitotta fel a szememet, és világított rá arra, hogy milyen fontos kortárs alkotókról, művészekről portrésorozatot készíteni. Ennek hatására kezdtem el a PéldaKÉPek című kortárs magyar fotográfusokról készített fotósorozatomat. Én viszont nem szöveget kértem a fotóalanyoktól, hanem azt, hogy ikonikus, kedvenc képeiket tartsák a kezükben.
2017-ben Budapesten a Capa Központban a Golden Boundaries kiállítás megnyitóján személyesen találkoztam Derek Ridgers angol fotóssal. Akkor vettem meg az In The Eighties című fotóalbumát, ami a ’80-as évek angliai szubkultúráinak világába kalauzol minket. Ez az album azért volt nagyon érdekes számomra, mert gyermekkoromban édesapám készített hasonló fotóriportokat, és érdekes volt látni, hogy mi a különbség a különböző szubkultúrák között a vasfüggöny egyik és másik oldalán. A fiatalok gondolkodásának, stílusának még a vasfüggöny sem vethetett gátat, nem határolta el őket egymástól. Ennek hatására kezdtem el az én szubkultúrákról szóló fotósorozatomat, amibe először heavy metalosokat, majd punkokat kerestem. Ezek ma már nem annyira felszínen lévő szubkultúrák, idővel összezsugorodtak, de a mai napig fellelhetőek a képviselőik.
Nézd meg Urbán Ádám, 2020. december hónap alkotójának többi posztját is!