A hónap alkotója: Urbán Ádám

A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. Mivel foglalkozott a közelmúltban? Milyen helyeken fordul meg, mi érdekli a hétköznapokban? Ki a legfontosabb fotográfus számára, melyik a kedvenc könyve, milyen zenét szokott hallgatni? Ilyen, és ehhez hasonló témákról kérdezzük a hónap alkotóját.

A hónap alkotója 2020 decemberében Urbán Ádám.

Urbán Ádám © Bácsi Róbert László

Urbán Ádám Balogh Rudolf-díjas fotográfus 1976-ban született Budapesten. Szülei az alkalmazott művészet, illetve a sajtó határterületén tevékenykedtek: édesapja a magyar riport- és szociofotográfia egyik legismertebb, máig nagy hatású alakja, a Balázs Béla-díjas fotográfus, Urbán Tamás; édesanyja, Szél Julianna tördelőszerkesztőként dolgozott, többek között a Nők Lapjánál, és művészeti vezető volt a Story és a Best Magazinnál. Urbán Ádám gimnazista korában kezdett el érdeklődni a fotográfia és a fotóművészet iránt. Eleinte Záray Péter műtermében dolgozott, ahol asszisztensként tanulta meg a szakmai alapokat. Hamar magával ragadta a fényképeken keresztül történő önkifejezés. Alkotóként és alkalmazott művészként igyekezett a saját útját járni, ezért fotóriporterként ismertté vált édesapjától eltérően ő a reklámfotózást választotta elsődleges szakterületének.

Az 1990-es évek közepén barátaival megalapították a Freee Magazint, amely az elektronikus tánczene első magyarországi magazinja volt, és a maga nemében hiánypótlónak számított, szubkultúra-teremtő erővel bírt. Címlapfotók, lemezborítók, illetve divatfotók készítése mellett hazai és külföldi elektronikus zenei bulikról és techno partykról is tudósított. A 2000-es évek elején Faludy Györgyről és feleségéről nagy visszhangot kiváltó, polgárpukkasztó aktfotósorozatot készített, amelynek köszönhetően országos ismertségre tett szert. Pályafutásának egyik mérföldköve, hogy kiállították a Mai Manó Házban huszonöt magyar kortárs fotográfusról készült PéldaKÉPek című sorozatát – a fotókon szereplő ismert magyar fotográfusok a példaképei és mesterei voltak. A Vizuális környezetszennyezés című munkája a nap mint nap látott és szinte már megszokott, utak mentén látható, régi, rossz látványmegoldásokra reflektál. Készített sorozatot rockerekről és punkokról; az Aszódi Javítóintézetről, ahol rengeteg időt töltött, szinte ő is beköltözött az elítélt fiúk mellé, első képeit pedig csak közel egy hónap után készítette el; a Fővárosi Nagycirkuszról, a hozzá tartozó Művésztelepről, illetve a Baross Imre Artistaképző eseményeiről. Utóbbit tíz éve fotózza töretlen lelkesedéssel, fényképei nem csupán a hivatalos műsorokat dokumentálják, de a cirkusz minden rezdülése kiérződik a képeiből. Az artisták hétköznapjai, a felkészülések és a kulisszatitkok a kívülállók számára egy egészen új cirkuszi világot mutatnak be.

Régóta a Kossuth-díjas Korniss Péter és az André Kertész-nagydíjas Déri Miklós fotográfus asszisztense, akinek több jelentős munkájánál is segédkezett. Büszke a barátságukra, amelyből sokat tanult.
Fotós hitvallása szerint az egyszerű és közérthető, ám önálló gondolatokat kifejező, valódi tartalmak híve. Ezek megjelenítése érdekében meglévő minták követése helyett eredetiségre törekszik, vagyis szívesen kockáztat. Mindez együtt jelenti számára a fényképezést, ez a fajta sajátos képírás az öröm és a sokszínűség szinonímája is a szótárában.

Fontosabb egyéni kiállításai: Ne kábíts! Urbán Tamással közösen, Nyugati téri aluljáró, Budapest (2000); Kópia Galéria, Budapest (2009);  PéldaKÉPek, Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház, Budapest (2012); Akkor és most, Urbán Tamással közösen, Aszódi Javítóintézet (2017); Esély/Chance, Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ (2018). Ezen kívül több mint hatvan csoportos kiállításon mutatták be képeit, alkotásai közgyűjteményekben is megtalálhatóak (Magyar Fotográfiai Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Néprajzi Múzeum, Magyar Cirkuszművészeti Múzeum). Fontosabb díjai: Arany Penge-díj (2005); Cultiris Fotópályázat, Kreatív alkalmazott fotográfia kategória 1. díja (2009); a MAGNUM Workshop résztvevője (2014); NKA Fotóművészeti Kollégiumának alkotói ösztöndíja (2017); PhotonFestival, Valencia, Spanyolország, finalista (2018); Balogh Rudolf-díj (2019); a Magyar Sajtófotó Pályázaton tizenhárom alkalommal díjazták. Tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének, a Random és Pictorial Collective művészeti szervezetnek.

Urbán Ádám képeit már a Capa Központban is láthattátok: a 32., 33., 34., 36., 37. és 38. Magyar Sajtófotó Kiállításon, a Dunaképp, a CAPAZINE – LET’S PLAY csoportos és az Esély című egyéni tárlaton.

Nézz meg egy válogatást Urbán Ádám képeiből és kövesd a blogunkat, hogy jobban megismerhesd a fotográfust és munkásságát!

Urbán Ádám: DJ Budai, 1996 © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Hiroshima Mayday a Petőfi Csarnokban, 1995 © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Patex, 1997 © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Techno party, 1999 © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Kenguru divatfotó, 1996 © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Faludy György és Fanni © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Faludy György és Fanni © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Faludy György és Fanni © Urbán Ádám
Urbán Ádám: PéldaKÉPek, Balla Demeter © Urbán Ádám
Urbán Ádám: PéldaKÉPek, Drégely Imre © Urbán Ádám
Urbán Ádám: PéldaKÉPek, Féner Tamás © Urbán Ádám
Urbán Ádám: PéldaKÉPek, Keleti Éva © Urbán Ádám
Urbán Ádám: PéldaKÉPek, Korniss Péter © Urbán Ádám
Urbán Ádám: PéldaKÉPek, Urbán Tamás © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Vizuális környezetszennyezés, részlet a sorozatból © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Vizuális környezetszennyezés, részlet a sorozatból © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Vizuális környezetszennyezés, részlet a sorozatból © Urbán Ádám
Urbán Ádám: Death Metal, részlet a sorozatból © Urbán Ádám

Urbán Ádám: Az Aszódi Javítóintézet, részlet a sorozatból © Urbán Ádám

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük