A FUTURES projekt egyik fő célja feltörekvő tehetségek felfedezése és a nemzetközi fotográfiai életbe, különös tekintettel a műtárgypiacra való bevezetése. A 2021-ben kiválasztott öt feltörekvő fotográfus a magyar fotográfiát és a Capa Központot képviselheti az idei FUTURES – Európai Fotográfiai Platformon.
Mónus Márton
Mónus Márton (sz. 1990) budapesti szabadúszó fotóriporter, aki főként hírügynökségeknek fényképez, köztük a Reutersnek, dpa-nak és az MTI-nek. A mindennapos, igen változatos fotóriporteri munkái mellett a személyes projektjeinél nagyobb ívű témákat keres. Fotóesszéi alanyait nem ritkán hosszú éveken át követi. Sorozatai legtöbbször emberközpontúak, személyek vagy társadalmi csoportok problémáit próbálja feltárni a fotográfia eszközével. Munkáit nívós díjakkal ismerték el: a See.Me The Exposure Award pályázaton finalista tájkép kategóriában, képét kiállították a párizsi Louvre-ban. Számos díjat nyert a Magyar Sajtófotó Pályázaton, köztük André Kertész-nagydíjat, Escher Károly-díjat és három egymást követő évben Szalay Zoltán-díjat, ami a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporternek jár. Résztvevője nemzetközi masterclassoknak, például a Nikon-NOOR Academy Masterclassnak és immáron harmadszorra ösztöndíjasa a VII Academy szemináriumoknak. Legutóbbi, az Északkelet magyarországi légszennyezésről szóló fotóesszéjét a Reuters hírügynökség a legfontosabb Wider Image anyagai közé választotta.
Mikor és hogyan találkoztál először a fotográfiával?
Mónus Márton: A fotográfiával való első találkozásom apukám fotóarchívumához köthető. Elképesztő precizitással dokumentálta az egyetemista éveit, a család minden fontos eseményét, utazását, illetve állította sorrendbe, témák szerint csoportosítva a több ezer diát és negatívot. A mai napig szeretem nézegetni ezeket a képeket, amellett, hogy kedves emlékek, az első inspirációim voltak. Mindig voltak otthon komolyabb fényképezőgépek, amiket szerencsére nem félt kölcsönadni, és szívesen tanítgatott is a fényképezés alapjaira. Érdekesség, hogy minden kamera épségben megúszta ezeket a próbálkozásokat, ellentétben a féltve őrzött, akkor még kuriózumnak számító laptopunkkal, amit az öcsémmel sikerült homorúra birkóznunk…
Miért és hogyan vált fontossá számodra?
M.M.: A családi háttérből adódott, hogy az életemben mindig jelen volt a fotográfia, nem volt egy jól meghatározott pillanat, amikor megjelent. Viszont az egyetemen volt egy órám, a Természetfotó az alapoktól. Talán ez vezetett oda, hogy elkezdett hobbiból valami többé válni a fényképezés, és szép lassan ki is szorította a biológiát, amit egyébként hallgattam.
Miként látod a fotográfiához fűződő viszonyodat, hogyan használod ezt a médiumot?
M.M.: Nagyon szerencsésnek tartom magam, amiért a munkám a hobbim is. Az izgágaságom mellett mindig is érdekeltek az emberek, a történetek, a hírek és az események, és a fotóriporteri munka ezeknek tökéletes elegye: minden nap más történik, mindig máshová szólít a kötelesség, rengeteg sorssal találkozom, olyan helyekre juthatok be, ahová átlagemberként sosem lenne lehetőségem. Ugyanakkor pont ez a pörgés és nyughatatlanság adja az árnyoldalát a dolognak. Mivel szeretem, ezért nehezen mondok nemet felkérésekre, nehezen engedek magamnak pihenést.
Pontosan ezért próbálok a saját anyagaimnál lelassítani, a szabadidőmben nagyobb lélegzetvételű, hosszú távú projektekkel foglalkozni. Ezeknél a fotóesszéknél általában olyan témát, problémát választok, ami nem kap megfelelő figyelmet a médiában.
Milyen kérdések foglalkoztatnak leginkább általában, és hogyan reflektálsz ezekre a munkáidban?
M.M.: Mivel hírügynökségeknek dolgozom fotóriporterként, ahol nem válogathatok a témákban, így a szabadidőmben, a személyes projektjeim során próbálok szociálisan érzékeny témákat választani. Mindig is jobban érdekeltek azok a sztorik, amelyek egy esemény hátterét mutatják be. Legtöbbször egy kisebb embercsoport mindennapos dolgaira, problémáira próbálok rávilágítani és kihangosítani azt.
Hogyan látod a fotográfia jelenlegi helyzetét, illetve jövőjét?
M.M.: A fotóriporterkedés kezd egyre nehezebbé válni, mivel az emberek egyre kevésbé nyitottak a kamerák felé, egyre több eseményen szólnak, hogy ne fotózzunk. Emellett az itthoni jogszabályok sem könnyítik meg egy fotós dolgát, aki pár képet akar kattintani az utcán. Én a mi szakmánk jövőjét abban látom, hogy valaki egy témát alaposan körbejár és hosszas munkával dokumentálja, hogy az így születő anyagok segítségével az emberek sokkal részletesebben láthassanak, és át is érezhessenek problémákat.
Min dolgozol most, mik a terveid a közeljövőben?
M.M.: Most két hosszútávú projekten dolgozom, az egyik az északkelet-magyarországi levegőszennyezésről szól, a másik pedig az Oltalom focicsapatáról. Szeretném még mélyebben feltárni a témákat, így valószínűleg ez az évem erről fog szólni. Volt még pár tervem, de a koronavírus-járvány sajnos keresztülhúzta őket, talán majd ősszel megpróbálkozhatok velük. Amúgy a jövőben szeretnék külföldi témákkal is foglalkozni, eddig ezek kimaradtak a portfóliómból.
Ismerd meg a Capa Központ többi Futures-tehetségét is!