Fátyol Viola: Vizuális napló

A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Fátyol Viola az utóbbi években bejárt alkotói útját, a 204 című sorozatának előzményeit mutatja be képei, munkái által.

2019-ben született meg a kisfiam és ez mindenféle szempontból megváltoztatta az életemet. Az anyaság a privát élet dimenzióinak teljes átalakulása mellett a művészeti munkámra is hatással volt: egyrészt kevesebb idő van rá – mint mindenre –, másrészt a gyerekem rengeteg kreatív energiával ajándékoz meg. A művészethez való viszonyom kísérletezőbbé vált, azt hiszem, sokkal magabiztosabban vállalok fel újfajta képalkotói módszereket, installálási megoldásokat és témákat. Ennek talán a legkiforrottabb megjelenése a 204 című sorozatom, amely még augusztus 8-ig látható a Capa Központ Gyógyír című kiállításán. Ahhoz azonban, hogy a 204 megszülessen, már egy csomó korábbi próbálkozáson, képi kínlódáson átestem, ezekből mutatnék most egy-két darabot.

Az Esszék az enyészetről című képanyagom – lehet, hogy egyszer majd más lesz a címe – 2015-ben kezdődött egy párizsi rezidencia-program alkalmával. Akkoriban történtek a nagy terrortámadások és ez számomra egy addig teljesen ismeretlen bizonytalanságot, az általam megszokott rend felbomlását jelentette. Ennek aztán évekig kerestem a vizuális kifejezési formáit, miközben az eredeti párizsi élményektől teljesen eltávolodtam. Sok-sok mappában szétszórva hevernek ezek a képek, amikhez időről időre visszatérek. Egyelőre nem akar összeállni koherens sorozattá, többféle téma jelenik meg benne: az ember és természet elidegenedett viszonya, az uncanny vagy unheimlich lefordíthatatlan érzése, a halál és a testi enyészet. Minden hiányossága ellenére fontos játszótér számomra ez az Enyészet-munka: tét nélkül kísérletezem a digitális képalakítással, kevergetve egy sorozaton belül a Photoshopban megfestett, átdolgozott képeket olyan fotókkal, amelyek továbbra is támaszkodnak a fotó dokumentumértékére.

Fátyol Viola: Esszék az enyészetről, részlet a sorozatból, 2015–folyamatban © Fátyol Viola
Fátyol Viola: Esszék az enyészetről, részlet a sorozatból, 2015–folyamatban © Fátyol Viola
Fátyol Viola: Esszék az enyészetről, részlet a sorozatból, 2015–folyamatban © Fátyol Viola
Fátyol Viola: Esszék az enyészetről, részlet a sorozatból, 2015–folyamatban © Fátyol Viola
Fátyol Viola: Esszék az enyészetről, részlet a sorozatból, 2015–folyamatban © Fátyol Viola

Ezek után az előtanulmányok után a 204 sorozat kollázsolt, analóg és digitális módon manipulált darabjait már sokkal könnyebben készítettem el, 2020-ban pár hét alatt, szinte egy szuszra megszületett a teljes képanyag. A sorozat címe az anyatejesüvegek számára utal, amiket a kisfiamnak vittem abban a harmincnégy napban, amíg kórházban ápoltak minket, mivel a baba korán és kis súllyal született. A telefonommal lefotózott tejesüvegekből álló gyűjtemény a sorozat alapja. Mivel nem minden üvegről készítettem képet – nyolcvanvalahány kórházi fotóm van –, a hiányzó darabokat utólag pótoltam, a már említett montázs és kollázs módszereivel. A kinyomtatott és kivágott nyomatokon kívül kézi rajzos és festett elemeket is használtam, transzparens nyomatokat világítottam át, melyeket aztán újrafotóztam, és így tovább. Miközben készítettem az egyre több rétegből összeálló képeket, a kórházi események miatti traumát is elfogadtam és feldolgoztam. Az installálásra nagy hangsúlyt fektettem, a képek 204 plexilapon jelennek meg, utalva ezzel az inkubátorok anyagára.

Fátyol Viola: 204, részlet a sorozatból © Fátyol Viola
Fátyol Viola: 204, részlet a sorozatból © Fátyol Viola
Fátyol Viola: 204, részlet a sorozatból © Fátyol Viola
Fátyol Viola: 204, részlet a sorozatból © Fátyol Viola
Fátyol Viola: 204, részlet a sorozatból © Fátyol Viola

Egy számomra kedves, régebben elkezdett anyagot is barkácsolok az utóbbi időben. A Puszika, sietek című sorozatot még 2018-ban kezdtem el, ebben az anyukám által elkészített ételesdobozokat és egyéb szeretetküldeményeket, például virágcsokrokat dokumentálom. Az összegyűjtött képekből pár hete elkezdtem terülő textilmintákat készíteni, amelyek utalnak a szüleim által végzett munka folyamatosságára, végtelenítettségére. Mindemellett anyukám textiltervező is, így a textil felé való elmozdulásommal az ő szakmai munkája és az életben betöltött egyéb szerepei felé is elismeréssel szeretnék adózni. Jelenleg nagyon élvezem ezt a munkafázist, és keresem is, hogy merrefelé kellene tovább haladni, illetve, hogy hogyan kellene az anyukámmal ezen a művészeti síkon kollaborálni. (Anya, készülj! <3)

Fátyol Viola: Puszika, sietek / Anya a Nyugatiban, 2018 © Fátyol Viola
Fátyol Viola: Puszika, sietek, részlet a sorozatból, 2018–folyamatban © Fátyol Viola
Fátyol Viola: Puszika, sietek, részlet a sorozatból, 2018–folyamatban © Fátyol Viola
Fátyol Viola: Puszika, sietek, részlet a sorozatból, 2018–folyamatban © Fátyol Viola
Fátyol Viola: Puszika, sietek, részlet a sorozatból, 2018–folyamatban © Fátyol Viola

Nagyon izgalmas volt részt venni a Várószoba című projektben, ami a nők orvoslásban betöltött peremhelyzetét vizsgálta, és aminek az eredménye jelenleg is látható a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban. Öt művész vagy alkotópáros munkái kerültek be ideiglenesen a gyűjteménybe, és mindegyik egészen sajátos módon reagált magára az eredeti gyűjteményre és a felvetett genderszempontú kérdésekre is. Simon Zsuzsanna alapos kutatást végzett egy szakállas női szent nyomában, Trapp Dominika a bábaság hányatott történetét vizsgálta, Varjú-Tóth Balázs a hisztéria mint úgynevezett női betegség jelenségét járta körül, Eperjesi Ágnes pedig az epeköveket avatta egészen szürreális ready made tárgyakká.

Én Szász Lilla barátnőmmel közösen dolgoztam, a védőnői hálózatot vettük górcső alá. Azért is döntöttünk így, mert a védőnők munkáját nem különösebben ismeri el a társadalom, a sajtóban alig jelenik meg róluk hír, fotó pedig gyakorlatilag egyáltalán nem. Annak ellenére alulreprezentáltak, hogy a terhességek gondozásában és a gyerekek fejlődésének követésében tevékenyen részt vesznek, de az anyák és gyerekek életében máskor is fontos szerepük lehet, például gyakran ők veszik észre a családon belüli erőszakot. Lilla több védőnővel interjúzott és dokumentarista fotóanyagot készített, én pedig saját védőnőnket, Szommer Máriát fotóztam le, aki 2019-ben felismerte a terhességi betegségemet és haladéktalanul kórházba küldött. Így a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a védőnők jelenléte a terhesgondozásban milyen elképesztően fontos, sőt néha életmentő is lehet.

Fátyol Viola: Szommer Mária, 2020 © Fátyol Viola

Mária portréja mellett elkészítettem egy szentképalbumot, amelynek minden munkafázisát nagyon szerettem. Fotósként érdekelt, hogy hogyan ábrázolták a huszadik század Magyarországán a női orvosokat, és nagyon érdekes eredményre jutottam. Az online elérhető fotóadatbázisokat áttanulmányozva egyrészt könnyen megállapítható volt, hogy nincs túl sok fénykép női orvosokról (ápolónőkről még csak-csak akad, de védőnőkről nincsen szinte semmi), másrészt az MTVA fotóarchívumában az ötvenes-hatvanas évek sajtófotóit nézegetve feltűnő volt, hogy az orvosnőket ábrázoló harminc-negyven kép többségén az orvosokat gyerekkel a kezükben ábrázolják. Ennek egyik evidens oka az lehet, hogy a gyermekgyógyászok között mindig sokkal több volt a nő, mint a férfi. Mivel a hagyományos női szerepmodellben a nők feladata a gyermekek gondozása, a nők felülreprezentáltsága a gyermekorvosi szakmában tulajdonképpen ennek a szerepelvárásnak a családon kívüli meghosszabbítása. Ennek a szerepnek az ábrázolása történt meg a sajtófotókban is, amikor a női orvosokat ábrázoló fényképek a magasan iskolázott nő imázsa, vagy az általa végzett munka szellemi erőfeszítéseinek bemutatása helyett inkább a betegellátás anyai, gondoskodó, érzelmi részére helyezték a hangsúlyt. Különös képi jelenség jött így létre: a fotók egyrészt a kommunizmust építő dolgozó nőket ábrázolnak (de mivel nem a munkás-paraszti életformát látjuk, a fotók meg is mutatják a női munkát, meg nem is), másrészt a barokkos fényhasználat és a kimerevített jelenetek miatt a képek nagyon hasonlítanak a Szűz Máriát és a kis Jézust ábrázoló festményekre. Ez a formai egybeesés kifejezetten érdekes – vagy szinte vicces – annak tudatában, hogy a kommunista állam ideológiai alapjaihoz mennyire nem illeszkedik egy ilyen ikonográfia.

A munka utolsó fázisaként „szentképesítettem” a nyersanyagaimat. (A szentképek kisméretű, imakönyvben őrizhető képek, melyek a szent családot, bibliai jeleneteket vagy szenteket ábrázolnak, és a katolikus vallás hívei az otthoni magánáhítat során használják őket. Ezeket szokás volt gyűjteni, és gyűjtőik gyakran műgonddal rendezgették őket albumokba.) A sajtóképeket és a hozzájuk keresett – valódi, boltban vásárolt, vagy általam, ismert festmények felhasználásával elkészített – szentképeket végül piros műbőr albumba rendeztem.

© Fátyol Viola
© Fátyol Viola
© Fátyol Viola
© Fátyol Viola

Zárásként pedig álljon itt egy, a tanári tevékenységemhez kötődő és szívből jövő ajánló: a MOME BA fotó szakán idén diplomázott hallgatóink kiállítása július 13-án, kedden nyílt és augusztus végéig látható a margitszigeti Víztoronyban. Mindenkit szeretettel várunk, aki kíváncsi ezekre az erős, az alkotók saját hangját már bőven megmutató munkákra!

© MOME fotó BA/facebook.com

Nézd meg Fátyol Viola, 2021. július hónap alkotójának többi posztját is!

Leave A Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük