A 39. Magyar Sajtófotó Pályázat kiírója, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya július 15-én, a 39. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján hozta nyilvánosságra a MÚOSZ Nagydíjat és az André Kertész-nagydíjat elnyerő fotográfusok nevét.
2021-ben a MÚOSZ Nagydíjat Balogh Zoltán (MTI/MTVA), míg az André Kertész-nagydíjat Kovács Bea (szabadfoglalkozású) nyerte.
A 39. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíjasa
Balogh Zoltán: A Covid-19 éve Magyarországon
Képriport
Balogh Zoltán (sz. 1979) hivatásos fotóriporter. Főként emberábrázolás, dokumentarista és szociofotó érdekli, de esküvő, épület és táj fotózásában is több éves tapasztalata van. 2006-ban kezdett el fotográfiával foglalkozni, azóta számos hazai és külföldi pályázaton, kiállításon, nyomtatott és online médiában szerepeltek már képei.
„A koronavírus-járvány március elején jelent meg Magyarországon. Az aktív esetek száma növekedett, ezért az egész ország területén kijárási korlátozás vezettek be március 28. és május 29. között. Az otthonaikat csak munka és a légszükségesebb dolgok miatt hagyhatták el az emberek, a boltokban 9 és 12 óra között csak hatvanöt év fölöttiek vásárolhattak. Az esetek száma nyáron csökkent, a végére azonban ismét emelkedni kezdett. A második hullámban több esetet azonosítottak, főleg fiatal betegeket, akikre a vírus nem jelentett akkora veszélyt. Ezúttal kevesebb szigorítást vezettek be, hogy a gazdaság működhessen, azonban a fertőzöttek száma novemberben annyira megugrott, hogy újabb korlátozásokat és kijárási tilalmat vezettek be. Magyarországon 2020-ban közel tízezren haltak meg koronavírusban.” (Balogh Zoltán)






A 39. Magyar Sajtófotó Pályázat André Kertész-nagydíjasa
Kovács Bea: Pillangólány
Mindennapi élet (sorozat)
Kovács Bea (sz. 1970) 1991 óta kozmetikus, a fotográfiával 2012 óta foglalkozik. 2017-ben szerzett szakképesítést, mint alkalmazott fotográfus, jelenleg a MÚOSZ fotóriporter képzését végzi. A hosszútávú, dokumentarista fotográfia érdekli, a hétköznapok mélyebb megismerése és bemutatása. Szívesen fotózza a kevéssé ismert közösségeket, a fogyatékkal vagy betegséggel élő gyerekeket körülvevő családokat.
„Az Epidermolysis Bullosa (EB) egy folyamatos sebképződéssel járó ritka génbetegség. A betegek bőre rendkívül sérülékeny, idővel a belső szerveket is megtámadja a kór. Az EB-vel született gyerekeket bőrük törékenysége miatt pillangógyerekeknek is nevezik. Miranda (12) az EB súlyos fajtájában szenvedett. Nagymamájával, Lídiával élt Tiszakécskén, aki gyámja és fő társasága volt. Magántanulóként gyerekközösségbe nem járt. Ápolásában részt vett édesanyja, Karol is, aki szintén a városban él. A jelentős fizikai, lelki, szociális terhek mellett a betegség anyagilag is nehézséget okozott. A család nem tudott minden szükséges gyógyszert és eszközt megvenni Mirandának. Hazánkban hivatalosan kétszáz EB beteget tartanak nyilván, de szakértők szerint valós számuk több lehet. A betegség nehezen felismerhető, a betegek pontos számát nehéz felmérni. Gyógymód nincs rá, súlyos formái, mint Mirandáé is, végzetesek. A lány szervezete 12 év küzdelem után, 2020. november 4-én feladta az EB elleni harcot.” (Kovács Bea)





A nagydíjasok és a kategórianyertesek teljes képsorozatai megtekinthetőek a 39. Magyar Sajtófotó Kiállításon.