Szász Lilla: Vizuális napló

A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Szász Lilla az utóbbi években bemutatott és a jelenleg készülő munkáiról mesél.

Annak ellenére, hogy több, alkotást megnehezítő tényező is volt az elmúlt években, nagyon sok mindennel foglalkoztam és számos dolog végére sikerült pontot tennem.

Kezdeném is a Szerelem történetekkel (2009–2020), ameinek kilenc év után egy könyv és egy kiállítás formájában végre sikerült megfelelő formát találnom.

Szász Lilla–Szmolka Zoltán: Szerelem történetek (2019–2020)

2019 őszén azzal a kéréssel kerestem meg Szmolka Zoltán grafikust, hogy az addigra hatalmassá gyűlt, számomra kezelhetetlennek tűnő, szerelemről szóló anyagomból közös gondolkozásra és egy könyv elkészítésére kérjem fel. Ekkor kezdtünk el a Histories of Love (Szerelem történetek) könyvön együtt dolgozni. Jóval több volt ez a munka, mint puszta művész-grafikus együttműködés: számtalan képpel és legalább ugyanilyen sok történettel érkeztem: e képek és történetek kusza erdejéből építettük fel közösen a könyv vázát. Az elkészült könyv a lab4art giclée művészkönyv sorozatának első támogatott darabja, a 2B Galéria A szerelemről című kiállításán mutattuk be először.

Szász Lilla: Gyula és Vitya, részlet a Szerelem történetek sorozatból (2009-2020) © Szász Lilla
Szász Lilla: Gyula és Vitya, részlet a Szerelem történetek sorozatból (2009-2020) © Szász Lilla
Szász Lilla: Stephanos, részlet a Szerelem történetek sorozatból (2009-2020) © Szász Lilla
Szász Lilla: Brigi és Kristóf, részlet a Szerelem történetek sorozatból (2009-2020) © Szász Lilla
Szász Lilla: Zsófi és Dodi, részlet a Szerelem történetek sorozatból (2009-2020) © Szász Lilla

A szerelemről. Szász Lilla és Maria do Mar Rêgo kiállítása (2B Galéria, 2020. november 4. – 2020. december 10.)

Kurátor: Gellér Judit

2018-ban ismertem meg Maria do Mar Rêgo-t, aki a Budapest Galéria művészcsereprogramján tartózkodott Budapesten. Hamarosan kiderült számunkra, hogy munkáinkban ugyanannak a szerteágazó és kimeríthetetlen témának, a szerelemnek a kérdéseit vizsgáljuk. A sorozatok által két különböző nézőpont fogalmazódik meg. Maria do Mar Rêgo közel négy éven keresztül rögzítette kapcsolatának alakulását, állomásait. Én 2009 és 2018 között követtem ismerőseim baráti-szerelmi történeteit. A budapesti 2B Galériában látható kiállításon a két sorozat párhuzamosan, de különböző formában jelent meg.

Szász Lilla és Maria do Mar Rego, A Szerelemről, 2B Galéria © Szász Lilla
Szász Lilla és Maria do Mar Rego, A Szerelemről, 2B Galéria © Szász Lilla
Szász Lilla és Maria do Mar Rego, A Szerelemről, 2B Galéria © Szász Lilla

A kiállítás a COVID miatt összesen egy hétig volt látható, de így is bekerült 2020 legfontosabb hazai fotókiállításai közé, és a pályafutása szerencsére nem állt itt meg, hiszen 2021 novemberében a lisszaboni Imago galéria fogja az anyagot bemutatni, majd ezt követően a salzburgi Fotohof jubileumi csoportos kiállításán fog szerepelni (ONE ARTIST – ONE MINUTE: Artists from 40 years of FOTOHOF) .

GYÓGYÍR (Capa Központ, 2021. május 4. – 2021. augusztus 7.)

Kurátor: Gellér Judit

Nagy örömömre szolgált, hogy Gellér Judit kurátorral 2020–2021 között többször is dolgoztunk együtt. Judit még a koronavírus-járvány megjelenése előtt kért fel nyolc magyar művész között engem is arra, hogy próbáljuk meg feltérképezni a mentális egészség megőrzésének, illetve javításának lehetőségeit, mégpedig a fotográfia segítségével.

Együttműködésünk eredményeként jött létre az Öndivatbemutató (2018–2020) Hajas Tibor hasonló című, 1976-os munkája alapján, ami  azzal a kérdéssel játszik, hogy bárki, bármilyen hétköznapi helyzetben lehet önmaga modellje, lehet sztár. A Tanulmányok a boldogságról (2019–2020) Alfredo Jaar hasonló című, 1979–1981 között készített munkája alapján készült. Jaar gondolkodtatott el azon, hogy vajon mi tesz engem, mi teszi az embereket ebben a helyzetben (és egyáltalán) boldoggá? Ez a kérdés indította el a minivideó sorozatom készítését. Olyan helyzeteket kerestem, ahol emberek együtt, egyedül, röviden, hosszan, de boldogok.

Szász Lilla: Öndivatbemutató, 2018-2020 © Szász Lilla
Szász Lilla: Öndivatbemutató, 2018-2020 © Szász Lilla
Szász Lilla: Öndivatbemutató, 2018-2020 © Szász Lilla
Szász Lilla: Öndivatbemutató, 2018-2020 © Szász Lilla
Szász Lilla: Öndivatbemutató / Tanulmányok a boldogságról, GYÓGYÍR kiállítás © Capa Központ
Szász Lilla: Öndivatbemutató / Tanulmányok a boldogságról, GYÓGYÍR kiállítás © Capa Központ
Szász Lilla: Öndivatbemutató, GYÓGYÍR kiállítás © Capa Központ

Személyes szakmaiság – védőnői gyakorlat a 21. században (Várószoba – női gyógyítók és páciensek az orvoslás perifériáján, MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, 2020. március – 2021. szeptember 30.)

Kurátorok: Gadó Flóra, Lázár Eszter, Nagy Edina, Őze Eszter

A kiállítás kurátorai kortárs képzőművészeket kértek fel arra, hogy reflektáljanak a SOM állandó kiállítására és a gyűjteményére, illetve azokból kiindulva a nők szerepére és helyzetére az orvostudományban. Fátyol Violával nem csak a Gyógyír kiállításon, hanem itt is volt szerencsénk együtt dolgozni, és a védőnői szakma, praxis különböző aspektusaival foglalkoztunk. Az erre a kiállításra készült Hétköznapi hőseink (2020–2021) című munkám két védőnő portréját mutatja be. Ildikó és Ágnes szakmája és elköteleződése azonos, de hivatásuk terepe jelentősen különbözik. Ildikó, akinek a képeken keresztül követhetjük egy napját, területi védőnő, munkáját női közösségek szervezésével is kiegészíti. Ágnes védőnőként hajléktalan családokat is látogat.

Szász Lilla: Héköznapi hőseink – két védőnő portréja, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 2020 © Biró Dávid
Szász Lilla: Héköznapi hőseink – két védőnő portréja, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum 2020 © Biró Dávid

Készülő kiállítások, folyamatban lévő munkák

A Lisszabonban eltöltött majd három év alatt számos anyagon kezdtem dolgozni, amelyek közül kettőt jövő évben mutatok be Budapesten.

Teresa Joao (munkacím)

Kurátor: Perenyei Mónika

A tervezett kiállítás két éve zajló kutató- és alkotómunkán alapul. A kiállítás alapvetően a nőknek a Salazar-diktatúrán belüli (egyben a mindenkori diktatúrákon belüli) helyzetét, életkörülményeit, lehetőségeit tervezi bemutatni. Egyfelől egy személyes, ma is alakuló élettörténeten és annak fotografikus emlékein keresztül, másfelől egy a korszakban készült privátfilmeken alapuló archívumi válogatáson keresztül.

Kiállítás helyszíne: ICA – D (Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros)

Kiállítás várható időpontja: 2022 első negyedéve

Szász Lilla: Teresa João, részlet a sorozatból, 2018–21 © Szász Lilla
Szász Lilla: Teresa João, részlet a sorozatból, 2018–21 © Szász Lilla

A Visszatérés (munkacím)

Kurátor: Don Tamás

Kiállító és közreműködő művészek: Molnár Csaba és Schuller Judit Flóra

A Visszatérés az inkvizíció által elszenvedett traumák kérdéseit dolgozza fel.

Szász Lilla: Visszatérés, részlet a sorozatból, 2019– © Szász Lilla
Szász Lilla: Visszatérés, részlet a sorozatból, 2019– © Szász Lilla

Nézd meg, Szász Lilla, 2021. október hónap alkotójának többi posztját is!

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük