Végh László: Vizuális napló

A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Végh László az elmúlt időszakban készített képeit, sorozatait, illetve kiállításait mutatja be.

Sokadjára futok neki ennek a bejegyzésnek, és úgy döntöttem, hogy az első dolog, amiről írni fogok, az egy képnek a története lesz. Az elmúlt időszak egyik legmeghatározóbb külpolitikai eseménye az afganisztáni szélsőséges tálib erők hatalomátvétele volt. Nagyon erős képeket lehetett látni a különböző hírügynökségek oldalain a kabuli repülőtérről, ahonnan próbálják kimenekíteni az embereket.

Pár nappal később már én is úton voltam, de természetesen nem Afganisztánba, hanem a Győr melletti befogadóállomásra, Vámosszabadira. Kollégám és én találkoztunk is a kerítésnél néhány afgán fiatalemberrel, akikkel sikerült beszélnünk, és elmesélték a történeteiket. Miután végeztünk, még egy kicsit várakoztunk, hátha történni fog valami. És nem is kell sokat várnunk, mert megérkezett egy autó. A kocsiban ülő család tizenhét éve jött Magyarországra Afganisztánból, azóta élnek itt. Rokonaik pedig most menekültek el a tálib rezsim elől. Az asszonyok a kerítés mindkét oldalán kendőben voltak, egyszerre sírtak és nevettek és nyúltak át a kerítésen, hogy átölelhessék egymást.

Megható pillanatoknak lettünk a szemtanúi. Pár szót váltottunk még a családfővel, aki arra kért minket, hogy mivel nem tudják a kerítés túloldalán lévők, hogy mely rokonaik, barátaik maradtak otthon, ne írjuk le a nevüket és ne mutassuk meg teljesen az arcukat. Részünkről ez természetes és teljesen érthető egy ilyen helyzetben. Mivel nem napilapnál dolgozom, nem kell azonnal képeket küldenem, így nem is nagyon szoktam megnézni, hogy mit csinálok egy-egy riportnál.  

Inkább otthon, nyugodtan körülmények között. Ekkor találom magam szembe ezzel a képpel. Nem szeretek arcokat kikockázni. Pedig itt most kellene. Elküldöm hát a képet a családfőnek, hogy ezt szeretném publikálni, de tartok attól, hogy többet ártok, mint gondolnám. Szerencsére hamar meg is kaptam a választ, hogy használhatjuk a képet.

© Végh László

Egy másik számomra érdekes történet a pandémiához kapcsolódik, és már lassan több mint egy éve dolgozom rajta. 2020 júniusában több mint harminc vasútvonalon „ideiglenes járványügyi menetrend” lépett életbe a koronavírus-járvány ideje alatt lecsökkent utasszámokra hivatkozva. Ez drasztikus járatcsökkentéssel járt, valamint pótlóbuszok bevonásával.

A hír hallatán az egyik riporter kollégámmal úgy döntöttünk, hogy végigjárjuk ezeket a vonalakat. Egyébként azóta több vonalon is visszaállították a normális menetrendet, de elképzelhető, hogy a későbbiekben ismét járatcsökkentéssel kell számolni. Gyerekkoromban sokat utaztam vonattal a nagymamámhoz Tiszafüredre, valószínűleg ezért is áll ennyire közel hozzám ez a téma, illetve azért is, mert az egyik ritkított járat éppen a Karcag-Tiszafüred vonalon volt. 

Voltak olyan vonalak, ahol végigmentünk, és azt mondtuk, hogy teljesen érthető volt a járatcsökkentés, mert rajtunk kívül senki nem utazott a vonaton. Máshol viszont elég sokan használták a vonalat, bár többen panaszkodtak arra, hogy az új menetrend miatt nem érnek el csatlakozásokat, így inkább a buszokat választják, ha be akarnak érni a munkahelyükre vagy éppen az iskolába.

Végh László: Úton Karcag és Tiszafüred között, 2020 © Végh László
Végh László: Úton Karcag és Tiszafüred között, 2020 © Végh László
Végh László: Nyíregyháza-Vásárosnamény vasútvonal, 2020 © Végh László
Végh László: Hatvan-Somoskőújfalu vasútvonal, 2021 © Végh László
Végh László: Nyíregyháza-Vásárosnamény vasútvonal, 2020 © Végh László
Végh László: Úton Karcag és Tiszafüred között, 2020 © Végh László
Végh László: Kiss Sándor egykori bányász a kisterenyei vasútállomáson, 2021 © Végh László
Végh László: Komlói vasútvonal, 2020 © Végh László
Végh László: Siófok-Tab vasútvonal, 2020 © Végh László
Végh László: Komlói vasútvonal, 2020 © Végh László

Több mint tíz éve készítem a sorozatomat Ottóról az erdélyi pásztorfiúról, aki Alsósófalván él. 2015-ben csatlakoztam a Pictorial Collective csoporthoz, amely idén ünnepelte alapításának tizedik évfordulóját.

Ezt a kerek évfordulót egy hatalmas kiállítással ünnepeltük a Capa Központban, ahol a több mint tíz éve készülő Ottó anyagomat állítottuk ki. Leírhatatlan az az érzés, amikor az ember egy hatalmas kiállítótérben áll szemben a képeivel. Ahogy néhány látogató fogalmazott, a képeket nem a monitoron kell nézni, mert az nem adja vissza azt az érzést, amikor a képekkel állsz szemben.

Pictorial 10 – Válogatás a Pictorial Collective első tíz évéből kiállítás © Capa Központ
Pictorial 10 – Válogatás a Pictorial Collective első tíz évéből kiállítás © Capa Központ

2020-ban Hemző Károly-díjat kaptam. Több alkalommal voltam már finalista, de a tavalyi évben célba értem.

Idén, konkrétan múlt héten nyílt meg a Capa Központ 8F Galériájában az önálló kiállításom Isten, huskyk, havasok címmel, amit 2022. január 9-ig lehet megtekinteni. Nagyon izgalmas volt Szarka Klárával, a kiállítás kurátorával együtt dolgozni és nagyon nagy öröm volt számomra, hogy a huskyk gazdája, Kiss Attila óradnai plébános is el tudott jönni a kiállításmegnyitóra.

Végh László Isten, huskyk, havasok című kiállításának megnyitója © Capa Központ
Végh László Isten, huskyk, havasok kiállítás © Capa Központ

Természetesen ezt az anyagot is folytatni fogom a későbbiekben.

Így visszatekintve az elmúlt hónapokra, azt mondhatom, hogy nagyon tartalmas és intenzív időszakon vagyok túl.

Leave A Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük