Ahogy 2018 óta minden évben, idén is megkérdeztünk kurátorokat és elméleti szakembereket, hogy mely fotósorozatok, kiadványok, kiállítások és események ragadták meg a figyelmüket, voltak fontosak számukra az elmúlt esztendőben.
Tóth Balázs Zoltán esztéta kedvencei a 2021-es évből.
2021 első fele a koronavírus jegyében telt, a karantén számomra júniusban ért véget, és mivel komolyan vettem, ezért néhány fontos tárlatról le is maradtam. Szerencsére az év szenzációjának a megtekintését már nem akadályozta semmi: Wolfgang Tillmans 2021. június 5-én, a Trafóban nyílt A te tested a tiéd című kiállítása igazi reveláció volt a majdnem nyolc hónapig tartó bezártság után. Meg úgy alapjában véve is, elvégre a kortárs fotográfia egyik legnagyobb hatású és legjelentősebb alkotójának első magyarországi tárlatát láthattuk Szalai Borbála invitációjának és a Goethe Intézetnek hála. „A fénykép mindig instabil, mindig tökéletlen és szeretem, hogy folyamatos áramlásban van” – nyilatkozta valahol Tillmans, és valóban, a trash esztétika és a fotográfiai táblakép hagyomány ötvözésével, a művésznek a tér minden zegzugát kihasználó rendezésében megjelenített sajátságos testtematika egy olyan labirintusba terelte a befogadót, amelyből kikecmeregve szerencsés esetben újragondolta a fotográfiáról addig kialakított felfogását.
Egy izgalmas szabadtéri kiállítással találkozhattunk a Madách téren, ahol az eredetileg múzeumi térbe szánt installáció a szerző képeinek metaforikus születési helyére, az utcára került vissza. A világhírű fotós, Hans Eijkelboom Fotójegyzetek című kiállítását Claudia Küssel rendezte meg a belváros szívében. A szekvenciális rendbe szervezett, az „egyendivat”-ot a fókuszába helyező, egy nézőpontból készült fényképek az egyediségre törekvés kudarcát és komédiáját prezentálták, háttérben az utcai forgataggal. A pandémia miatt szabadtérre szabott kiállítási szituáció meghatványozta a művek erejét, és egyfajta provokatív iróniával „ruházta fel” a huszonegyedik századi voyeur munkáit. Az irónia sajnos nem emelkedhetett a magyar törvények fölé: lévén, hogy Magyarországon az utca emberétől engedélyt kell kérni, ha le szeretnék fényképezni, a sorozat Budapesten készített darabjait csak a tárlat szervezésében komoly szerepet vállaló Hollandi Nagykövetség udvarában állíthatták ki a szervezők.
Maradva a szabadtérben: az év csoportos tárlata számomra az ugyancsak Claudia Küssel által kurált The Garden of Delight című kiállítás volt, amely a 47/49-es villamosok megállóiban elhelyezett Citylight posztereken volt megtekinthető. Huszonöt kortárs holland fotóművész növénycsendéletei borították „virágba” a megállókat, a névsorban olyan sztárok is szerepeltek, mint például Ruth van Beek, Viviane Sassen vagy Erik Kessels.
Az év második felében, nem is olyan furcsa módon, azok a tárlatok gyakoroltak rám hatást, amelyekben így vagy úgy, de szerepet játszott a pandémia. Dobokay Máté Aggregation című kiállítása a PINCE galériában egyfelől Maurer Dóra hommage-ként és a neoavantgárd törekvések kortárs átalakulásának manifesztációjaként volt értelmezhető. Másfelől képzőművészeti lenyomatként egy olyan időszakról, ahol a hirtelen jött és hónapokig mozdulatlanul álló idő lehetővé tette a friss előhívó folyadék egyformán exponált fotópapírok általi kimerítését is.
Habár Váradi Viktor Előhívás című tárlatának anyaga a karanténhelyzet beállta előtt nagyjából már készen volt, a budapesti galériaszíntér egyik fontos terében, a TOBE Galériában történő megrendezését annak köszönhette. Váradi fotográfiai családregénye és alkotói önelemzése precíz, a művészi pályáját meghatározó alkotóknak állított rejtett, utalásszerű hommage-okkal telített komplex mű, amely teljességében az előrendelés alatt álló fotókönyvben bontakozhat majd ki.
Az év végén mutatták be a Létminimum Bázisban Neogrády-Kiss Barnabás Solitude című fotókönyvét. Cséka György és Sirbik Attila szerkesztőként, Imre Réka tervezőként játszott szerepet Neogrády-Kiss stuttgarti rezidenciaprogramjaként indult, de több hetes karanténná váló meditatív utazásának vizualizációjában. Miként írták, a „Solitude olyan tükör, amelyben bárki magára ismerhet, ha lemond a szavakról és átengedi magát a látvány áramlásának.” A kijelentés igazságtartalma a kiállítással egybekötött könyvbemutatón Pfisztner Gábor és Neogrády-Kiss Barnabás képolvasás gyakorlata alatt be is igazolódott.
Cikkíróinktól azt kértük, hogy olyan projektről ne írjanak, amelyben érintettségük van.
Nézd meg a 2021 kedvencei sorozat többi részét is!