Fazekas István: Fotográfiai inspirációk

A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve képeket, akik/amik nagy hatással voltak rá.

Ösztönös zseniként sokat gondolkodtam, milyen hatásokról albumokról és emberekről beszélhetnék mikor ehhez a részhez ér majd a beszámoló. 🙂

Természetesen vannak olyan sarokkövek melyek azonnal az eszembe jutottak.
Történt egyszer, hogy Gera Mihály meglátott bennem valamit és megtisztelt a bizalmával. Általa tanulhattam meg azt, amit a fotográfiáról tudni vélek.
Pólya Zoltán felvett az iskolájába és a tudását a gyakorlatban adta át.
Láthattam, ahogyan Horváth Dávid érzései tekintetté dermednek.
Vagy Bánkuti András és Kiss-Kuntler Árpád meghívott a rovatába.

Mivel egy ilyen visszapillantás számvetés is egyben, illene minél több nagy hatású szerzőt és albumot megemlítenem. Én ezt most mégsem szeretném megtenni, helyette inkább a személyes részvétel fontosságát, az alkotóközösségek szerepét szeretném kiemelni (a személyes jelenlét fontossága talán érthető egy olyan őskövület esetében, aki nem tagja semmilyen közösségi médiumnak). 

Fotóriporter vagyok. Ez a napi gyakorlatban azt is jelenti, hogy nem minden esetben én döntöm el, hogy mikor és mit fényképezek. Nekem a fotó elkészítése közben van némi mozgásterem. Úgy érzem, igazán versenyhelyzetben működöm jól, ennek a feltételei pedig számomra egy aktív, alkotásra vágyó közösségben adottak igazán. Éppen ezért tartom nagyon fontosnak a közeget, ahol dolgozhatok. Munkám során több napi- és hetilapot sikerült a morális vagy gazdasági szakadék felé kísérnem, miközben olyan fotórovatokban dolgozhattam, ahol fantasztikus műhelymunka folyt. Szívből kívánom, hogy minél több kezdő fotográfus részesüljön hasonló kegyben a pályája során.

A napi munka mellett lehetőségem nyílt két kiváló alkotóközösség munkájában is részt venni. Mindkét esetben fantasztikus fotográfusokkal felvértezett szereposztásba kaptam meghívást, nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy velük dolgozhattam.

Az első, melyet megemlítenék, Magyarország képi (újra)felfedezésére fókuszáló alkotómunka. 2003-ban meghívást kaptam egy sajátos faluszociográfiai kalandra, amelyet azért szerveztek, hogy a fotográfia eszköztárát használva a nagy elődök nyomdokán haladva hiteles képet fessen a magyarországi falvakról. A résztvevő fotográfusok (Ács Irén, Baricz Kati, Benkő Imre, Fazekas István, Fejér Gábor, Féner Tamás, Fuszenecker Ferenc, Gárdi Balázs, Horváth Dávid, Kresz Albert, Lőrincz Ferenc, Markovics Ferenc, Németh Géza, Pető Zsuzsa, Pólya Zoltán, Róna Jutka, Sopronyi Gyula, Tamási Gábor, Winkler Csaba) ekkor már két egymást követő évben dolgoztak Tamási Gábor, a tábor szervezőjének felkérésére, hogy feleleveníthessék a kollektív faluábrázolás hagyományait. A csoport munkáját öt egymást követő esztendőben kísérhettem végig (Ludányhalászi, 2003; Tura, 2004; Bükkösd, 2005; Tiszabecs, 2006; Besenyőtelek, 2007). A táborokban résztvevő fotográfusok létszáma és összetétele az eltelt évek alatt folyamatosan változott. 2003-ban tizenkilenc, 2004-ben tizennyolc, 2005-ben tizenhat, 2006-ban tíz, 2007-ben pedig kilenc fotós vett részt a munkában. A tervek szerint minden tábor fotográfiai termését – a képanyagot és az ehhez tartozó tanulmányt (Gera Mihály, Szuhay Péter és Valachy Anna) – egy albumban (könyvtervező: Molnár István, képszerkesztő: Fejér Gábor) és egy kiállításon mutattuk be.

© Fazekas István
© Fazekas István
© Fazekas István
© Fazekas István

Időrendben ezt követte Szebeni András által megálmodott Szebeni Műhely felkérése, mely a névadó szándéka szerint a modern kori mecenatúra megteremtésére irányuló törekvés is volt egyben. A hetedik évét taposó Műhely (2015: Szeged, 2016: Tapolca, 2017: Eger, 2018: Galyatető, 2019: Gyula) jubiláló kiállítása a Magyar Nemzeti Múzeumban volt látható 2021-ben. A képek válogatása Kincses Károlyt dicsérte. A Szebeni Műhely tagjai: Bácsi Róbert László, Bánkuti András, Benkő Sándor, Dobos Tamás, Fazekas István, Fejér Gábor, Gaál Zoltán, Hajdú D. András, Hossala Tamás, Kiss-Kuntler Árpád, Mandur László (1958–2020), Móricz-Sabján Simon, Németh György, Reviczky Zsolt, Szabó Bernadett, Szántó György. A Műhely Tiszteletbeli tagjai: Keleti Éva, Kincses Károly, Hajdú Éva.

© Fazekas István
© Fazekas István
© Fazekas István

Nézd meg Fazekas István, 2022. május hónap alkotójának többi bejegyzését is!

3 Comments

  1. Tamási Gábor 2022-05-26 at 07:33

    KImaradt: Dunaszekcső- Gera Mihály, 2002 Kötcse Bacher Iván, Endrefalva, Ludányhalászi…2004, Besenyőteéek 2007 utóbbiak szerzője Szuhay Péter. Összesen 37 településen készültek képek. Hat könyv, kiállítások- könyvbemutatók a Mai Manótól a Néprajzi Múzeumig minden évben voltak. Minden könyvet Molnár István tervezett.

    Reply
    1. Gáspár Balázs 2022-05-31 at 20:19

      Kedves Tamási Gábor!
      Ez a poszt Fazekas István szubjektív beszámolója, a saját élményeit, történeteit mondja el, nem törekedett a teljességre. Mindenesetre köszönjük a kiegészítést.
      Üdvözlettel,
      Capa blog

      Reply
    2. Tamási Gábor 2022-05-31 at 23:23

      Elnézést a kommentétt, valóban irreleváns volt.

      Reply

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük