Fotóriporteri Életműdíj 2022/Élet és Mű: Fejér Gábor – videó

Az Élet és Mű című beszélgetéssorozatban a kortárs magyar fotográfiát meghatározó személyiségek a vendégek. Olyanok, akik már komoly alkotói múltat tudhatnak maguk mögött, akik érett és kiforrott művészek. Működésük markáns nyomot hagyott a huszadik században, de jelenlétük manapság is megkerülhetetlen aktív fotográfusként, tanárként vagy a szakmai közélet részeseként. Szavakkal és képekkel idézzük föl életük, pályájuk, fotográfiai útkereséseik fontos pontjait. S megkérdezzük őket holnapi és holnaputáni terveikről is.

„Szigorú pasas. Képszerkesztőként fotóriporterektől, tördelőktől, újságíróktól mindig igyekezett a maximumot megkövetelni. Alkotó fotográfusként saját magától is. Megkerülhetetlen alakja a magyar dokumentarista és riportfotó elmúlt majd fél évszázadának. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fotó szakán vagyis a Kisképzőben végzett 1973-ban. Az MTI-ben volt gyakornok, majd egy kis kitérővel a legendássá vált Népszava fotórovatába került Rédei Ferenc »keze alá«. A Népszavánál fotóriporter, aztán rovatvezető lett. A rendszerváltozás után rövid időre elhagyta a napilapos világot, de 1994-től majd két évtizedig újra napilap, a Népszabadság, majd 2014-től a Ridikül magazin képszerkesztője.” (Szarka Klára kurátor, fotótörténész)

Fejér Gáborral Szarka Klára beszélget 2022. május 5-én a Capa Központban © Capa Központ

2022. május 5-én Fejér Gábor fotográfussal, a Fotóriporteri Életműdíj 2022-as nyertesével volt a Capa Központ Élet és Mű című beszélgetéssorozatának a vendége. A beszélgetőtárs Szarka Klára.

Válogatás Fejér Gábor képeiből

Fejér Gábor: Éjszakai műszak, részlet a sorozatból, 1978 © Fejér Gábor
Fejér Gábor: Éjszakai műszak, részlet a sorozatból, 1978 © Fejér Gábor
Fejér Gábor: Ferencsik János, 1983 © Fejér Gábor
Fejér Gábor: Május 1., munkásőrök, 1983 © Fejér Gábor
Fejér Gábor: Kádár János: Választási nagygyűlés, Csepel, 1984 © Fejér Gábor
Fejér Gábor: Fischer Annie a Zeneakadémián, 1984 © Fejér Gábor
Fejér Gábor: Lánchíd, 1999 © Fejér Gábor
Fejér Gábor: Benkő Imre, Kötcse, 2001 © Fejér Gábor
Fejér Gábor: Amszterdam, 2002 © Fejér Gábor
Fejér Gábor: Pornófilm-forgatás, részlet a sorozatból, 2004 © Fejér Gábor
Fejér Gábor: Tapolc, Szebeni-műhely, 2016 © Fejér Gábor
Fejér Gábor: Árnyékkép, 2018 © Fejér Gábor
Fejér Gábor: Chanticleer énekegyüttes a Zeneakadémián, 2019 © Fejér Gábor

Nézd meg az Élet és Mű beszélgetéssorozat többi részét is!

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük