A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.
Hálás vagyok a családomért, a két csodálatos fiamért. Talált időmet szívesen töltöm velük. Ha tehetem, akkor úszom, ha nem tehetem, akkor pedig kénytelen vagyok, mert mozgásra szükségem van és ezt a formáját érzem közel magamhoz. Mostanában kezdtem el újra megnézni régi filmklasszikusokat, amit javaslok mindenkinek, mert teljesen mást jelentenek most, mint amikor fiatalon letudtam őket. Szeretek fényképezni és lenyűgöz a zene. Ha ezt a két dolgot összevonjuk, abból lesz a zenebohóc. Több komolyságot!:) Szeretek zenét fényképezni, mert a zene egészen más dimenzió, mint a fotográfia, és lenyűgöz. Nem munkának tekintem, számomra ez kikapcsolódás. Ez a lehetőség két helyen adatik meg.
Az első, melyet említenék, egy huszonöt éves (nem létezik, biztosan rosszul számoltam) ismeretségnek köszönhető. A negyedszázad alatt Kovács Ákos év végi koncertjeinek krónikásává lettem. A csapatban mindenki gyakorló elmebeteg, így én is otthon érezhetem magamat közöttük…:)








A másik, amit szeretnék megemlíteni: a Zeneakadémia felkérésének köszönhetően olyan zenei élményeket kaphattam, olyan koncertekre is eljuthattam, melyeken hallgatóként nem biztos, hogy részt vettem volna. Ez a műfajokon átívelő merítés segít abban, hogy a zenével kapcsolatos hiányosságaimat kivételes környezetben pótolhassam be.





Nézd meg Fazekas István, 2022. május hónap alkotójának többi bejegyzését is!