A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutasson be néhány, a számára fontos vagy az utóbbi időben a figyelmét felkeltő fotográfust, illetve képeket, akik nagy hatással voltak rá.

Deana Lawson fotográfusi munkáját pár évvel ezelőtt fedeztem fel és gazdag inspirációt jelent számomra, főképp azért, mert fotóin egyszerre van jelen a dokumentumfilmek és a helyi népi fényképezés vizuális világa. Lawson sorozatait szerintem sokan ismerik (gondoljunk például a The Garden, a Mama Goma, a Chief, vagy az Axis fotókra), rendkívül komplex és érzékeny témákat boncolgat, nem is mernék itt vállalkozni arra, hogy röviden megfogalmazzam mindazt, amit képvisel a művészi tevékenysége. Talán a legfontosabb az, hogy központi témája a fekete közösség, ezáltal egy etnikum története és sorsa. Amerikai és afrikai diaszpórában fotózik, sajátos, fekete esztétikai nyelvre fordítja le a közösség személyes történeteit, a történelmi traumákat, vagy éppen a családkapcsolatokat, mindeközben egy különleges intimitást teremt a fotóival. Portréi azért is különlegesek, mert egy kisebbségi identitás gazdag értékvilágát mutatja be, kapcsolatot teremt ezáltal különböző országok etnikumai között is. Hasonlóan kiemelkedő és általam kedvelt fekete művész még Carrie Mae Weems, aki hasonlóan fontos szerepet tölt be az amerikai fotótörténetben.

Alec Soth líraibb világa is nagyon közel áll hozzám, a Magnum fotósok közül az egyik nagy kedvenc, ahogy Bieke Depoorter, Olivia Arthur, vagy Alessandra Sanguinetti. Soth fotói szintén két műfaj között lebegnek, a dokumentarizmus és valamelyest a képzőművészet között, és külön szeretem, hogy történetekben gondolkodik, képei irodalmi értelemben egész novellák. A Sleeping By the Mississippi és a Broken Manual című könyvei a kedvenceim, mert egyfajta lírai-nosztalgikus lelkiállapotot idéznek, az amerikai nép valós lelki állapotát láthatjuk a fotóin. Alec Soth munkája azért is inspiráló, mert papírforma szerint egy utazó, dokumentarista fotográfus – mint nagy elődei Ansel Adams, vagy Robert Frank -, nagyformátumú géppel készült életnagyságú képei azonban nem feltétlenül a valóság lenyomatai, sőt, sokkal inkább egyfajta sejtelmes, láthatatlan dolgok narratíváját  tárja elénk. Érdemes Alec Soth egykori mentorát, Joel Sternfeld fotográfust is megemlíteni és még Larry Sultant, akik szintén a kedvencek között szerepelnek. 

Végül talán Amy Arbus fotográfust sorolnám ide, akit nemrég fedeztem fel, a még inkább híres Diane Arbus fotóművész lányát. Jóllehet a The fourth wall sorozatát szokták legtöbben emlegetni (amelyekben híres amerikai színészeket és zenészeket fotózott), nekem a későbbi munkája, az After Images sorozat, amely inkább lenyűgöz, főképp a rendkívül precíz kivitelezés miatt. A sorozat híres festők műveit idézik, így például Picasso, Modigliani, Munch művészetét, s főképp szerintem a technikai kivitelezés okán rendkívüli munka. Tekintve, hogy alkalmazott fotográfusként is dolgozom, sokszor a hétköznapi munkákhoz is keresek inspirációkat, amelyek az egyéni látásmódon túl valamilyen szempontból elütnek a mainstream portréfotóktól, így még érdemes azért végül ide beszúrni Sarah Moon, Annie Leibovitz és Platon nevét is, akiket kedvelek. 

Nézd meg Horváth Katalin Fanni, 2023. januárjában hónap alkotójának többi bejegyzését is!