A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben merre járt, mivel foglalkozott, min dolgozott. Standovár Júlia az utóbbi időben látható kiállításairól és készülő munkáiról mesélt.

A tavalyi év elején lehetőségem volt Petah Coyne szobrászról portrét készíteni a stúdiójában New Jerseyben. Az élmény azt tette különlegessé, hogy egy olyan művész adta meg a bizalmat egy intim fotózásra, csak ő volt ott és én, akire felnézek. Nem is feltétlenül a munkássága fogott meg, hanem a művészet iránti alázat és a munka felé fordított tisztelete.

Bár Petah azt mondta, hogy minden lehetek, de szobrász ne, ennek ellenére egyre több új beton szobrom készül és bár a fotográfia még mindig dominálja a művészeti irányomat, egyre több objekt színesíti a munkásságomat. A Kinky Concrete (@kinky_concrete) projekt alá beton tárgyak és fotográfiák tartoznak, ennek a szobornak még nincs címe, de az inspirációt a bennünk lévő gondolati útvesztő és belső mentális világ adta. Az izgatott, hogy hogyan tud betonba szilárdulni valami, ami megfoghatatlan.

Júniusban két Kinky Concrete print bemutatásra került a Photo Basel International Art Fair-en a TOBE Gallery-nek köszönhetően.

Ez a kép nem tartozik bele egyelőre egyik sorozatomba se, de sokszor visszatérek hozzá. Nem tudom, hogy veletek előfordul-e, hogy egy-egy kép folyamatosan előkerül, nekem ez egy ilyen fotó. A bennünk élő gyerek nyitottságára emlékeztet és arra sarkall, hogy ne öregedjek meg fejben. Nem könnyű!

Ősszel egy videoklip forgatásán találtam magam, ahol olyan emberekkel dolgozhattam együtt, akikre borzasztóan felnézek, úgy tűnik ez visszatérő motívum. képen Gida látható, aki már hosszú évek óta a múzsám. A forgatás a fizikai tűréshatárát feszegette, a kép az egyik rövid szünetben készült.

A kép Budapesten készült és egy kapcsolat végének a kezdetét jelenti számomra. A tükörben látszódó Eiffel-torony a szerelem illúzióját szimbolizálja és bár fájdalmas emlékeket kavar fel, a cím könnyít a lelken. 

Mindennapi harc önmagammal, hogy jobban odafigyeljek az étkezésemre, vagy legalábbis kevesebb édességet fogyasszak, de amikor az étel az egyik legfontosabb forrása a mindennapi örömnek, nehéz megfosztani magad tőle, talán nem is kell. Az Everyday Dilemmas c. sorozatom a mindennapi döntéshozatalokkal és kudarc pszichológiájával foglalkozik. Az anyag májusban lesz látható majd a TOBE Gallery-ben.

December elején felmentem Woodstockba meglátogatni barátaimat és amikor kimentem sétálni, erre a gyönyörű kőre akadtam. Azon lamentáltam, hogy mennyire szép és arányos a festék folt és, hogy biztosan jelent vagy jelöl valamit. Kiderült, hogy nem, az égvilágon semmi tudatosság nem volt a jelenségben, így a fotó adott funkciót egy mindennapi semmiségnek. Az Everyday Dilemmas sorozatom többek között a diszfunkcionalitás szépségével is foglalkozik, a következő kép is erről mesél, valaminek a hiányáról.

Egy egy helyben álló hinta, egy pillanatnyilag használhatatlan használati tárgy, aminek a gondolata nem is feltétlenül negatív. Megállítani, ami folyamatos mozgásban van, szünet a mindennapi menetelésből.

Itt a mindennapi egyensúly és arányok megtalálásának kudarcáról van szó igazából. Hogyan reagáljunk jobban a hibákra?

A bal oldali fotó, amin a zöld kanapé látható, a A Kék Melleken Túl című könyv projektet képviseli ezen a csoportos kiállításon, február 25-ig még látható, futás!

Bár ez is csoportos megjelenés, de számomra fontos mérföldkő, hiszen a Kinky Concrete anyag itt debütált először önállóan és ilyen méretben. Március 26-ig ott lesznek még.

Művészként több projekt, gondolatmenet vagy vizuális probléma foglalkoztat egyszerre, számomra az alkotási folyamat nem lineáris, áthallások és kapcsolatok hálózata köti össze a különböző műtárgyaimat. Az élet különböző területein kedvelem és produktívnak tartom a struktúrát, munkáim sorozatok köré szerveződnek, de egyáltalán nem tartom fontosnak, hogy betartsam a saját szabályaimat.