A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a személyeket, dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára.

Néha nem is tudom, hogy fotográfus vagyok, vagy grafikus. Nehezebb időszakaimban egyiket mindig abba szándékoztam hagyni. Azt viszont sosem tudtam eldönteni, hogy melyiket kellene. Mert mindkét dolog ugyanazt szolgálja,  csak egyik esetben ceruza van a kezemben, másik esetben meg az objektív az eszközöm. Így hát maradtam továbbra is mindkettőnél. Mintegy 100 könyvet illusztráltam rajzaimmal, döntő többségük általános, vagy középiskolai tankönyv,- de mesekönyveket (Trapiti), sőt szakkönyveket is telerajzoltam. 

A karikatúra műfajt a hatalom nehezen tolerálja. Többször szembesültem azzal, hogy. ”értjük mi a humort, csak nem nagyon szeretjük”. Első országos hírnévre szert tett rajzom (Déli Napló 1989 Kádár) után már nem volt visszaút, heti három megjelenés napilapban, később háromszor is megpróbáltak kirakni az állásomból. (egyszer sikerült is az)  Hatalomváltás környékén szokott előfordulni. Pedig nemigen szoktam élő személyeket ábrázolni ( nem is tudok)  „mert soha nem tartoztam sem a baloldalhoz, sem a jobbhoz. A karikatúrának épp az a lényege, hogy pártoktól függetlenül mutat görbe tükröt a közéletünkről. Nem politikusokat figurázom ki, inkább társadalmi hazugságainkkal szembesítek”.(168Óra)  Igy hát maradt a pályázati megjelenés , és a közösségi média ( Facebook: NÉGYmadár).

Hogy mi az közös a fotográfiában és a karikatúrában? Igazán nem tudom, de van bennük összefüggés. Mindkettőt arra használom, hogy meséljek a világról objektíven, és ugyanakkor szubjektíven is. Mindkettő tökéletesen alkalmas arra, hogy a legközelebbről, a legaprólékosabban közelítsem meg , a valóságot úgy hogy eközben a legtávolabb tudjam magam tartani az ítéletben.