A hónap alkotója: Zoltai András

A hónap alkotója rovatunkban különböző aspektusból – aktualitások mentén és személyes nézőpontból – mutatunk be egy kortárs fotográfust vagy vizualitással foglalkozó alkotót, szakembert. Mivel foglalkozott a közelmúltban? Milyen helyeken fordul meg, mi érdekli a hétköznapokban? Ki a legfontosabb fotográfus számára, melyik a kedvenc könyve, milyen zenét szokott hallgatni? Ilyen, és ehhez hasonló témákról kérdezzük a hónap alkotóját.

A hónap alkotója 2023 augusztusában Zoltai András.

Portré: © Laki Eszter

1990. Október 7.-én születtem a dél-alföldi Szentesen. Középiskolai tanulmányaimat a Horváth Mihály Gimnáziumban folytattam, amelynek szellemisége megalapozta a szabadsághoz és az alkotáshoz való viszonyomat. Ekkortájt kaptam Nagyapámtól első analóg kamerámat is, aki orvosi hivatása mellett megrögzött hobbifotós volt, és megismertetett a fényképezés alapjaival. Felsőfokú tanulmányaimat angol nyelven hallgattam a Budapesti Gazdasági Főiskolán és Közgazdász diplomát szereztem marketing szakon. A főiskolai évek alatt kezdtem el újra mélyrehatóbban foglalkozni a fotográfiával. A kezdetekben az utcát és a várost fotóztam, valamint inasként dolgoztam alkalmazott- és reklámfotósok mellett (Mészáros László, Talabér Géza, Zoonk Studio). Mindeközben intenzíven bóklásztam a világban és az utazásaimból szerzett tapasztalatokból merítkezve kezdett el érdekelni a dokumentarista fotográfia. 2014-ben az olaszországi Padovában vettem részt egy 2 hónapos fotós önkéntes programban a Colletivo Fotosocial szervezésében, ahol megismerkedhettem a társadalomábrázolás és szociofotográfia különböző aspektusaival. Ez sorsdöntő volt. Ezután végeztem el a Bálint György Akadémia (MÚOSZ) fotóriporter szakát, Gaál Zoltán vezetésével.

Személyes indíttatású anyagaimban ötvözni próbálom az újságírói és konceptuális gyakorlatokat. Munkamódszerem a személyes involválódásra való törekvés és bevonódás a témába és alanyaim mindennapjaiba. Az emberi identitás törékenysége és az ehhez kapcsolódó társadalmi és környezeti témák érdekelnek és formálják a történetmesélési gyakorlatomat.

2018-ban NKA alkotói ösztöndíjat kaptam a posztszovjet sportolói örökség feldolgozására a kaukázusi térségben. 2019 mérföldkövet jelentett a karrieremben, amikor az Örményországban készített sorozatommal elnyertem a Magyar Sajtófotó pályázat első díját. Ugyanebben az évben kiválasztottak a NIKON–NOOR mesterkurzusára Szófiában, ahol olyan mentoroktól tanulhattam, mint Kadir von Lohuizen vagy Benedicte Kurzen. Az itt szerzett élmények, olyan hatást gyakoroltak rám, amelyektől még céltudatosabban kezdtem el foglalkozni a dokumentarista irányzattal, és próbáltam tökéletesíteni a filmre fotózott anyagaim narratíváit, hogy még jobban áttudjam adni a történetek mondanivalóját. 2020-ban (a világjárvány közepette) a Kodak Professional Europe és a valenciai székhelyű Carmencita Lab első közös ösztöndíját nyertem el, amely megerősítést adott, hogy van értelme folytatnom az Indiában készülő, klímaváltozással kapcsolatos ‘You can flood me I’ll be here’ című sorozatomat, amelyben a Brahmaputra folyó környezeti problémáit vizsgáltam. 2022-ben ismét részt vettem a NIKON–NOOR mesterkurzusán Budapesten, ahol Tanya Habjouqa mentorált, és nagy hatással volt a fotográfiai látásmódomra. Munkáimat számos hazai és nemzetközi (Society, Le Monde, M Mag, Libération, Courrier International, El País, La Repubblica, Coda Story, De Volkskrant) kiadványban publikálták. Kétszer részesültem a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjban. 2021 óta az európai FUTURES PHOTOGRAPHY platform tehetsége vagyok. Kétszer (2021, 2023) jelöltek a Leica Oskar Barnack Díjra és idén részt vettem a holland Noor fotóügynökség ‘Visualizing Climate Crisis’ mesterkurzusán is Pozsonyban.

Jelenleg a ‘Blue Memoir’ című hosszú távú fotóesszén dolgozok, amelyben az ember és víz törékeny viszonyának egyensúlyában bekövetkezett változásokkal foglalkozok Magyarországon. Az anyagból önálló kiállításom nyílik augusztus 23.-án az East of Eden Galériában.

© Zoltai András | Az esély – Posztszovjet sportörökség Örményországban, részlet a sorozatból, 2018.

© Zoltai András | You can Flood me I’ll be here, részlet a sorozatból, Majuli, India, 2020—

Zoltai András | Blue Memoir, részlet a sorozatból, 2022—
Zoltai András | Blue Memoir, részlet a sorozatból, 2022—
Zoltai András | Blue Memoir, részlet a sorozatból, 2022—

Leave A Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük