A FUTURES projekt egyik fő célja feltörekvő tehetségek felfedezése és a nemzetközi fotográfiai életbe, különös tekintettel a műtárgypiacra való bevezetése. A 2023-ben kiválasztott öt feltörekvő fotográfus a magyar fotográfiát és a Capa Központot képviselheti az idei FUTURES – Európai Fotográfiai Platformon.
Simon Zsuzsi
Simon Zsuzsi (1988) képzőművész Budapesten él és dolgozik. 2015-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán. Kutatási területei közé tartozik a feminizmus, a testkép és az aktivizmus. A nők világról alkotott képe különösen fontos szerepet játszik a művészetében. Munkáiban női test és a vele szemben támasztott társadalmi elvárások vizsgálatával foglalkozik, valamint azzal, hogy hogyan érzik magukat a nők a testükben és milyen külső tényezők befolyásolják a testükről alkotott képüket. A humor, a provokáció, az irónia vagy éppen a kíméletlen őszinteség eszközeivel igyekszik a tabu témákat megdönteni. Projektjeiben több nővel dolgozik együtt az egymásért való kiállás jegyében, illetve azért, hogy minél több figyelem irányuljon a munkái által felvetett témákra. Jelenleg a női témák mellett elkezdett férfikutatással foglalkozni. Női nézőpontból vizsgálja a férfi viselkedést, szereteorípiákat és a férfi múzsa szerepét. Konceptuális munkáiban a leggyakrabban használt médium a fotográfia. A Secondary Archive tagja, ami Közép-Kelet Európa nőművészeit gyűjti össze egy platformon, a nagyobb láthatóság érdekében. Az elmúlt években fotósként és videósként működött közre számos független és intézményi keretek között létrejött kortárs művészeti projektben.
Mikor és hogyan találkoztál először a fotográfiával?
Volt otthon egy jó kis kompakt gép. Levittem a lakótelepre aztán az akkori legjobbbarinőmmel, szexi tini deszkás fiúkat fotózgattunk az áltisink udvarában, meg persze egymást :DDD illetve ugyan ezt a gépet elvittem Párizsba és berepróztam a vakujával az összes érdekes művet a Louvreban, Mona Lisa jó sokszor rajta volt, később ezzel felvételiztem a Gimimbe, ahova fel is vettek képzőművészet szakra, ahol a legjobb fotó tanárom volt, Halas István.
Miért és hogyan vált fontossá számodra?
Kristálytisztán emlékszem, Halas István, a tanárom, amikor végzős voltam a gimiben meghívott az otthonukba egy estére és kerek perec a szemembe mondta, “Simon fiam, neked ezt kell tovább tanulnod és ezzel kell foglalkoznod”. Azt hiszem, akkor ott meglátott bennem valamit, amit a mai napig nem hiszek el magamról, hogy jó lennék, de marha jól esett, hogy valaki, akit nagyra becsültem hitt bennem.
Miként látod a fotográfiához fűződő viszonyodat, hogyan használod ezt a médiumot?
Ez egy jó kérdés, mindig is próbáltam magamban megfogalmazni, hogyan használom a fotót, mint eszközt és álatalában mindig arra jutok, hogy valójában konceptuális munkákat hozok létre és ahhoz használok médiumokat, ami legtöbbször a fotó, szóval nekem ez a legjobban kifejező eszközöm arra, hogy elmondjam, egyszerűen, érthetően a nézőnek azt, amit gondolok a világról. Fontos, hogy a képeim, egyből értelmezhetőek legyenek a néző számára, általában nem szoktam szimbólumokban és esztétikumokban beszélni. A fotóimnak mindig van valami társadalmi vonatkozása, jelentése.
Milyen kérdések foglalkoztatnak leginkább általában, és hogyan reflektálsz ezekre a munkáidban?
Kutatási területeim közé tartozik a feminizmus, a testkép és az aktivizmus. A nők világról alkotott képe különösen fontos szerepet játszik a művészetemben. Munkáimban a női test és a vele szemben támasztott társadalmi elvárások vizsgálatával foglalkozom, valamint azzal, hogy hogyan érzik magukat a nők a testükben és milyen külső tényezők befolyásolják a testükről alkotott képüket. A humor, a provokáció, az irónia vagy éppen a kíméletlen őszinteség eszközeivel igyekszem a tabu témákat megdönteni. Projektjeimben több nővel dolgozom együtt az egymásért való kiállás jegyében, illetve azért, hogy minél több figyelem irányuljon a munkáim által felvetett témákra.
Hogyan látod a fotográfia jelenlegi helyzetét, illetve jövőjét?
A fotográfia jövőjét én abban látom, hogy nem külön képviseltben szerepel, hanem a képzőművészet szerves részévé válik, hiszen ugyan olyan művészet, mint az összes többi hagyományos művészeti műfaj. Nekem mindig is problémám volt azzal, hogy hova tartozom, képzőművész, fotóművész? de rájöttem, hogy igazából nem kéne, hogy kérdés legyen, hiszen számomra a fotóművészet is képzőművészet. A 21. században, szerintem már nem kéne külön kezelni a fotográfiát, mint műfajt.
Min dolgozol most, mik a terveid a közeljövőben?
A női témák mellett elkezdtem férfikutatással foglalkozni, ami női nézőpontból vizsgálja a férfi viselkedést, szereteorípiákat és a férfi múzsa szerepét. Örök témám a test identitás, érdekel hogyan változik, hogyan oldhatjuk fel a tabukat a testünkön, illetve mikor lépjük át annak határát, hogy testmódosítást hajtunk végre.
Emellett rátaláltam Jolika nagymamám történetére, aki az 1950-es években traktorista lány volt, a “gyertek lányok traktorra” propaganda idején. Az 1936-os sztálini alkotmány kimondta, hogy a nők egyenlő jogokat élveznek a férfiakkal, de ez az egyenlőség szinte kizárólag a munkához való hozzáférésre vonatkozott. A nők a szovjet ipari és mezőgazdasági termelésben egyenlő mértékben vettek részt, és ugyanolyan nehéz fizikai munkát végeztek, mint a férfiak. A propaganda szerint a traktoristalány a férfival egyenjogú, dolgozó nő, aki harcol a szocialista mezőgazdaságért, elősegíti saját magának és családjának anyagi gyarapodását. Az ábrázolásokban a traktoristalányokat férfias külsővel jelenítették meg és a nőiesség attribútumként piros pöttyös kendőt hordtak. Sajnos a legtöbb traktorista lány – ahogy a nagymamám is – azért hagytak fel ezzel a hivatással, mert a sok rázkódás gyomorpanaszokat (étvágytalanság, fájdalom), legrosszabb esetben medenceszervi eltorzulást okozott, amiből kifolyólag meddőség alakulhatott ki. Szóval van a személyes történetem a nagymamámmal, ugyanakkor van több nagyon izgalmas rész, ami az egyenlőségről, a férfi-női munka, a férfi- női szerepekről, a nők és az agrárkultúra kapcsolatról szól, amit szeretném egy szocialista hangulatban ábrázolni. Ezen felül összekapcsolom a kutatásom a jelenlegi téma aktualitásával. Olyan nőket keresek meg, akik jelenleg is a mezőgazdaságban dolgoznak és beszélgetek velük arról, hogyan élik meg nőiességüket, milyen akadályokba ütköznek, nőként hogyan boldogulnak a szakmájukban.
