2025. április 27-ig látogatható a Hasonló, de mégis ugyanolyan – Felismerhetetlenségig átalakuló szubkultúrák Ausztriában és Magyarországon című kiállítás a Capa Központban. A tárlat a két országban fellelhető hasonlóságokra és különbségekre összpontosít, párhuzamba állítva a bécsi, illetve a magyar falusi kocsmák, valamint a tradicionális falunapok és a fesztiválok világát. Klaus Pichler, Sivák Zsófia, Bődey János és Reiner Riedler olyan közösségi helyszíneket örökítenek meg, amelyek napjainkban egyre inkább átalakulóban, eltűnőben vannak. A kiállítás különlegessége, hogy a látogatók egyedi módon négy videóvetítésen keresztül ismerhetik meg a fotósorozatokat, melyek bepillantást nyújtanak az osztrák és magyar vidéki valóság egy-egy szegletébe.

„Régi vita, hogy (Kelet-)Közép-Európa mettől meddig tart. A második világháború óta, ahogy a vasfüggöny két oldalán az országok fejlődése eltérő irányt vett, inkább a kelet-nyugat felosztás határozza meg a gondolkodásunkat. Bécs nyugat, Magyarország kelet – ám Klaus Pichler és Sivák Zsófia fotóit egymás mellett látva újra értelmet nyer Közép-Európa fogalma is, ráadásul nemcsak a monarchiás romantikában vagy a biedermeier porcelánokban, hanem egy sokkal durvább anyagból gyúrt, hétköznapibb rétegében is az életnek: ezek a kocsmák azok a kocsmák, ezek az emberek azok az emberek. A legtöbb képen ott van valami, ami hasonlít az egykori csévi »Vendéglő« felirat indokolatlan nagyzolására. Valami, ami régi ambíciókról, elbukott nagy tervekről mesél: kitömött antilopfejek a falon, egy giccses hegyi tájat ábrázoló festmény, egy merész mintázatú függöny, egy márványlapos asztalka. (…) Nem mondanám, hogy ugyanez a közép-európai szinkronicitás egy az egyben megvan Bödey János falunap- és Reiner Riedler fesztiválfotóin. Összességében az a benyomásom, hogy Riedler Ausztriája nyugatabb nyugat, míg Bödey falunapi eseményeit Sivák Zsófia kocsmái mellett rendezik meg. ” – Fogalmazott Zsuppán András újságíró megnyitóbeszédében.

Virágvölgyi István a kiállítás kurátora kiemelte Sivák Zsófia és az osztrák származású Klaus Pichler fotósorazában megjelenő hasonlóságokat: „Ha valakinek azt mondtam, hogy Bécsben is vannak olyan rossz hírű kiskocsmák, amilyeneket a vidéki magyar falvakból ismerünk, mindenki azt hitte, hogy félrebeszélek. A vasfüggöny évtizedekre kettéválasztotta ezt a két szorosan kapcsolódó országot, ezért ma egy ilyen hasonlóság a legtöbb ember számára elképzelhetetlen. Hiszen sokak fejében Ausztria Nyugat-Európához, Magyarország viszont Kelet-Európához sorolódik. Mégis, ha véletlenül összekeveredtek volna a vetítések összeállításakor a számítógépemen a két fotós fényképei, akkor szinte össze lehetne keverni a helyszíneket. Persze Sivák Zsófia képei azért Heves megyét, Klaus Pichler fotói pedig azért Bécset ábrázolják, de az mindenképpen közös bennük, hogy az ábrázolt, eltűnőben lévő helyek nem úgy működnek, mint a helyükre érkező kilúgozottan trendi plázás specialty kávézók.”

A térben látható másik két fotósorozat esetében a különbségek ugyan erőteljesebbek, mégis több ponton kapcsolódnak egymáshoz: „Bődey János a magyar falunapok világát fotózza, tehát olyan közösségi eseményeket, amelyeknek legtöbbször egyházi vagy nemzeti tradíciója vanugyan, de egyre uniformizálódó világunkban éppen erősen átformálódnak. Reiner Riedler ehhez képest olyan osztrák fesztiválokat fényképez, amelyek már a globalizáció által felpörgetett fesztiválipar kreálmányai, hagyományok nélküli összejövetelek, mint bodybuilding találkozók, erotikus vásárok vagy például a color run. Mindkét típusú fesztivál megvan a másik országban is: Magyarországon is le lehetne fotózni a Sziget Fesztivált, ami abszolút a fesztiválipar mainstreamje és Ausztriában is megnézhetnénk egy népi krampuszfesztivált. Tehát itt ugyan mást fényképez a két fotós, de mégis mindkettő szól arról, hogy a vallásos és nemzeti karakterek elhalványulásával mivel tudjuk feltölteni a közösségeink ünnepnapjait, hogyan tudjuk megélni az összetartozást.”

„Ez a kiállítás számomra két fontos üzenetről szól. Egyrészt a nyugat–kelet dichotómia felszámolásáról. Arról, hogy érdemes-e 150 évnyi globalizáció után még ezekben a fekete-fehér kategóriákban gondolkodnunk, közelebb visz-e ez a fajta egybitesség bennünket a mindennapi életünk jobb megéléséhez? A másik üzenet pedig az, hogy nem véletlenül fotózzák gyakran a dokumentarista fényképészek a szegényeket, ugyanis ők, persze sokszor kényszerű egymásra utaltságból és a rossz életkörülményeikből való menekülés miatt, de mindig létrehozzák életszagú közösségeiket és közösségi helyeiket. Ez a kiállítás sok tekintetben egy elhalványuló világ hattyúdala, de érdemes elgondolkodnunk, hogy a kevesek által sajnált, eltűnő balhés kiskocsmák helyét mivel tudjuk helyettesíteni?” – zárta le köszöntőbeszédét Virágvölgyi István.

A kiállítás megnyitóeseményén elhangozott beszédek teljes egészében itt érhetőek el.

Bődey János fotósorozata a Nemzeti Kulturális Alap, Sivák Zsófia sorozata a Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj támogatásával valósult meg.