A Capa Központ szakmai zsűrije 2025-ben is kiválasztotta azt az öt feltörekvő hazai fotográfust, akik kiemelt támogatásban részesülhetnek a nemzetközi FUTURES platformon való részvétel által. Cikksorozatunkban különféle perspektívák mentén mutatjuk be a fiatal tehetségeket. Írásunk mindig egy előzetes interjún alapszik, melynek során a művészeket pályájuk alakulásáról, a fotózáshoz fűződő viszonyukról, kedvelt témáikról és a jövőbeli terveikről kérdezzük.

Cikkünkben ezúttal Gajewszky Anna munkásságába nyújtunk betekintést.

Gajewszky Anna fotográfus, vizuális művész, jelenleg Budapesten él és alkot. A fotózás, illetve a hétköznapok dokumentálása gyermekkora óta fontos része az életének – köszönhetően édesapjának, aki elhivatottan rögzítette a közös mindennapjaikat: „Édesapám egész gyerekkoromban fotózott, videózott minket és a tevékenységeinket egy 35mm-es analóg kamerával illetve egy régi VHS kamerával. Később vett egy digitális Canon-t és minden évben több fotó albumot nyomtatott a képeiből, kis videókat vágott össze az életünkről. Nagyon fontos volt számára, hogy megörökítse a felnövésünket és a hétköznapjainkat (pl. a házunk építését is végig dokumentálta), de emellett sokat fotózta azokat a tájakat is, ahová kirándulni jártunk. Ő tanított meg az alapokra, kamaszként sok hasonló videót készítettem. Később a Kisképzőn töltött évemnek és az egyetemi tanulmányaimnak köszönhetően kiforrott az a vizuális látásmód, ami iránt egészen korán elkezdtem érdeklődni.”

Anna 2024-ben diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia mesterszakán, azonban gimnazista kora óta érdeklődik a filemrendezés iránt is, ami nagy hatást gyakorol a képi világára. Fotói többnyire megrendezettek, de gyakran a valóság talaján maradnak, a fikció és realitás kettősségét teremtve, amely projektjeinek központi eleme. „A gimnáziumban filmrendező szerettem volna lenni. Rengeteg filmet néztem, letöltöttem az SZFE honlapján megtalálható listát azokról az alap filmekről, melyeket illik ismerni ha rendezők szeretnénk lenni és elkezdtem végignézni az összeset. A gimnázium vége felé azonban többen azt javasolták, hogy először induljak el az állókép irányába, hogy legyen egy biztos vizuális alapom, mielőtt a rendező szakra jelentkeznék. Azóta elvégeztem a MOME-t, az egyetemen töltött öt év után már teljesen magaménak érzem a fotót, de azt fontos megjegyeznem, hogy van egy rendezői attitűd a képeim készítése mögött. Ez megjelenik a középformátumú kamera használatban (lassabb, előre kigondolt koncepciót igénylő technika), illetve a képeim megrendezettségében is.”

Képeinek elkészítésekor a tudatos tervezés és az ösztönös megérzések egyaránt fontosak, mindig nyitott a kísérletezésre. „Amikor elkezdek dolgozni egy témán, mielőtt a kamerához nyúlnék vázlatokat készítek, leírom a gondolataimat és a téma főbb pontjait. Sokszor rajzolok konkrét fotó beállításokat de ezeket általában, ha becsukom a szemem, látom magamban. Néha egy váratlan szituáció indítja el bennem az alkotási vágyat. Például, van, hogy meglátok egy izgalmas fénytörést és az alapján ugrik be, hogy: na, ezt most meg kell örökítenem – pontosan ebben a napszakban, ebben a pillanatban. Nyitott vagyok a kísérletezésre, több munkámban is alkalmazok vegyes technikát, a fotó mellett kollázsokat, festést is, illetve érdekel a fotó és a hang viszonya is.”

Munkáit elsősorban a személyes témák feltárása jellemzi, az emberi kapcsolódások bonyolult minőségére összpontosít. Sorozataiban vizsgálja az emberek egymáshoz, családjukhoz, múltjukhoz, saját testükhöz és tágabb értelemben a földhöz fűződő kapcsolatait. Az önarcképek ismételt használata hangsúlyozza, hogy munkái az intim életében gyökereznek, a képek azonban túllépnek a személyes elbeszélésen, és olyan tágabb témákkal foglalkoznak, mint a nőiesség, a családi kapcsolatok, a generációk, valamint a vidéki szokások, rituálék. „Mindig is olyan személyes témák foglalkoztattak, melyekhez konkrét kapcsolódásom van. Ezen belül pedig leginkább a nőiesség, a női test, a termékenység, a családi kapcsolatok, a közösségek, az örökség, a rituálék, szertartások illetve a természethez fűződő viszonyunk érdekelt. A képeimmel megpróbálok egy olyan univerzumot létrehozni, melyben ezek a témák egyértelműen fellelhetőek de van tér arra, hogy a néző saját magával is találkozzon általuk.”

Az eddigi legfontosabb fotósorozatai közé sorolja a Ne Sírj Anyám, így kell ennek lenni című diplomamunkáját: „Ebben a sorozaban a saját családi/generációs örökségemmel, identitásommal, női sorssal foglalkozom. Annak érdekében, hogy jobban megértsük önmagunkat és a környezetünket, fontosnak tartom, hogy visszatekintsünk személyes és történelmi múltunkra. A projekt címe egy magyar népdalra utal, amelyben egy anya sír, mert a lánya elhagyja a családi házat, mivel feleségként új szerepbe lép az életben, a lány pedig vigasztalja az anyját, hogy ne sírjon, mert ez az élet rendje. (…) Emellett kifejezetten fontos számomra egy korábbi, a Vénusz nyomában című munkám is, ahol a nőiességgel, a női test elfogadásával és a termékenységgel foglalkozom.”

Filmektől, könyvektől, valamint képzőművészeti és fotográfiai munkákból egyaránt merít inspirációt: „Sokáig Tarkovszkij filmjei jelentették számomra a legjelentősebb inspirációt. Rengeteget tanultam tőle arról, hogyan lehet úgy elmesélni egy érzést, gondolatot, hogy megteremtjük hozzá a vizuális világot. Rajta kívül nagyon fontosak számomra Annie Ernaux nőiességről, családról örökségről szóló könyvei, Ana Mendieta landart alkotási, Sally Mann családi képei, Almodovar korai filmjei és újabban Joan Didion írásai is.”

Jelenleg egy új projekten dolgozik, amelynél ismét a saját közvetlen élete szolgál kiidulópontként, azonban a személyes határait átlépve, mások történetei is hangúlyos szerepet kapnak. „Ebben a munkában azzal foglalkozom, hogy hogyan tudunk egy olyan fenntartható életet formálni, mely nem csak minket egyénileg tesz boldoggá, hanem jó a Földnek is, illetve formálja a társadalmi normákat is. Ebben leginkább a közösség építésre, a természet ritmusával való együttélésre és egy lassabb életmód kialakítására fókuszálok, melyben újra szerepet kapnak a rituálék, az öngondoskodás és más élőlényekkel való harmonikus együttélés is. Ez erősen összefügg a személyes életemmel is, de sokat inspirálódom másoktól, így a sorozat alapja egyben egy kutatómunka is. Van egy erős hitem abban, hogy lehet úgy élni, hogy az egy fenntarthatóbb jövőhöz vezessen és ezt szeretném a művészeten keresztül feldolgozni.”

A fotográfia jövőjéről, illetve jelenlegi helyzetéről így fogalmazott: „Úgy gondolom, hogy manapság nehéz pontosan definiálni mit értünk a fotográfia alatt, de egyelőre azt látom, hogy az emberek szívesen jönnek kiállításokra, szeretik a precízen nagyított, szépen keretezett képeket, és az átgondolt installációkat. Élőben képeket nézni nem csak azért csodálatos, mert valójában ekkor testközelből találkozunk egy műtárggyal és be tudjuk fogadni a valós méretét, felbontását, hanem azért is, mert ezek a tárgyak összehoznak embereket és közösen művészetet fogyasztani egy szuper dolog. (…) Szerintem a digitális világ előretörésével egyre jobban felértékelődnek az analóg, a kézzel készített, hosszabb és lassú munkafolyamatok.”

Gajewszky Anna | Web | Instagram

A Capa Központ 2017 óta minden évben pályázatot hirdet a FUTURES európai fotográfiai platformban való részvételre. Az intézmény a 21 európai partnerből álló hálózat egyetlen magyar képviselője. Az Európai Unió – Kreatív Európa programjának társfinanszírozásában megvalósuló projekt célja, hogy felhívja a figyelmet Európa tehetséges, feltörekvő fotográfusaira. A beérkezett pályázatokat mindig egy 5 tagból álló szakmai zsűri bírálja el.

A Capa Központ szakmai zsűrijének tagjai 2025-ben Csizek Gabriella, az állandó Robert Capa-kiállítás kurátora; Kopin Katalin, a Capa Központ kurátora; Mucsi Emese, a Capa Központ kurátora; Virágvölgyi István, a Capa Központ művészeti vezetője és Vékony Dorottya, képzőművész, egyetemi oktató (Média és Design Intézet, Eger), korábbi FUTURES tehetség voltak.

FUTURES | Európai Fotográfiai Platform