Egy fotográfus vagy egy fénykép, aki vagy ami minden másnál többet jelent. Mindenkinek van egy ilyen. Egy fotográfus, akinek a kiállításáért több száz kilométert utazunk, akinek az albumáért egy kisebb vagyont kiadunk, akinek a képeihez mindig visszatérünk. Vagy egy fénykép, amely magába sűríti mindazt, ami számunkra fontos; amelyen ott a barthes-i punctum; amely mindig mutat valami újat, miközben soha nem tudjuk véglegesen megfejteni.

A sorozatunkhoz felkért szerzők egy-egy számukra kedves fotót mutatnak be röviden. Olyan ismert személyeket kérdezünk, akik nem hivatásszerűen foglalkoznak fényképezéssel, mégis valamilyen módon fontos szerepet játszik, játszhat az életükben a vizualitás.

Dejcsics Konrád bencés szerzetes, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója Nádas Péter Ortigiai önarckép című fotóját választotta.

Nádas Pétert 2022-ben ismertem meg személyesen, abban az évben, amikor nyolcvan éves lett. A pannonhalmi Arcus Temporum Művészeti Fesztivál irodalmi díszvendége volt ő. A fesztivál keretében fotográfiáit is kiállította. A kiállításmegnyitót megelőző napon délelőtt felkerestem a gimnázium galériájában. Ő már túlvolt a képek felrakásán, a galéria második pillére előtt ült egy széken és a Frankfurti önarckép nyomatát retusálta. Az alumínium lemezre kasírozott kép bal széle némileg megsérült, a fotópapír anyaga láthatóvá vált, ezt kellett fekete tussal eltüntetni. A munka rendkívül időigényesnek bizonyult – illetőleg: Nádas Péter rendkívül sok időt szánt a munkára.

A kiállításon három plusz egy önarckép szerepelt, mindegyiküket a galéria egy-egy pillérének hátoldalára helyezte el Nádas. Az Ortigiai önarckép nyitotta a sort, azután következett a frankfurti, majd a gombosszegi. A sort egy ugyancsak Gombosszegen készült fotográfia zárta: sárga színét a rothadás zöld penészébe fordító citrom (Gombosszeg 2019.08.04.). Önarcképeinek sorozata alatt dolgozott tehát a fotók alanya, Nádas Péter. Én pedig kihasználtam a lehetőséget, s elbeszélgettem vele. Ilyen beszélgetéskor persze az ember rögtön a lényegre tér. A hit, a fény, az önismeret került szóba. Egy kis szerzetességtörténet és egy kis fotográfiai elmélet. Azóta őrzök magamban három-plusz-egy-plusz-egy Nádas-arcot.

Az Ortigiai önarckép (Ortigia, 2019.11.04.) a szicíliai Siracusa óvárosának szigetén egy szállodai szobában készült. A terítő vörösében tükröződik egy ablak, a fal, az önarckép és a képet felvevő iPhone készülék. Első látásra is odaszegezett ez a kép. Barnett Newman New Yorkban látott Vir Heroicus Sublimis olajfestménye jutott eszembe, meg talán Rothko cím nélküli vörösei és narancsai. Időközben egy további művel is bővült az asszociációim sora: Matzon Ákos Fénysávok / vörös akrilfestményével. Elveszni és magamra találni a vörösben – rácsodálkozni a valóságra, amely hordoz, netalántán Istenre, aki a dolgok, emberek és történések lehetséges értelmezési tartománya.

A fesztivál napjainak leteltével, vasárnap Nádas mester sétálni invitált. Egész pontosan arra hívott, hogy menjünk el, nézzük meg ismét a fotográfiákat a gimnáziumi galériában. A konventmise előtti időbe még pont belefért. Nem is jutottunk el a galériáig. A főmonostor kapuja és a gimnázium bejárata között félúton Nádas mester megállt, és megkérdezte: „Mit szólna, ha itt hagynám Önöknek a kiállított fotográfiákat?”. Nos, azóta őrizzük a Pannonhalmi Főapátsági Múzeum Gimnáziumi Galéria gyűjteményében a 23 Nádas-nyomatot, közöttük az Ortigiai önarcképet (PFM.GG.094). És azóta keresem Nádas Péter arcait levelezésünkben, írásművészetében, és találkozásainkban – és próbálom megőrizni őket minden lehetséges módon.

Dejcsics Konrád bencés szerzetes

Nézd meg a Rögzítés rovat többi részét is!