A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben mivel foglalkozott, és jelenleg min dolgozik.
Az utóbbi időszakot leginkább egy átmeneti térként élem meg. Az előző fotósorozatom még nem ért véget; vannak még benne kérdések, amelyekre továbbra is keresem a választ, képek, amelyek csak arra várnak, hogy exponáljam őket. Ugyanakkor, már egy ideje egy új téma is körvonalazódik bennem. Bár még nem kezdtem el dolgozni rajta, folyamatosan jelen van a gondolataimban, és csendesen formálódik.
Ez a köztes állapot egyszerre bizonytalan és izgalmas. Olyan, mintha egyszerre néznék vissza és előre. Miközben még kötődöm ahhoz, amin dolgozom, már érzem annak az irányát is, amerre a következő munkám vezet. Megtanultam, hogy ezt az időszakot nem sürgetni kell, hanem hagyni, hogy a gondolatok, a megfigyelések és a tapasztalatok lassan összeérjenek. Sokszor éppen ezekben a látszólag csendes periódusokban alakulnak ki azok a kérdések, amelyek később egy teljes sorozat alapját képezik.
Most ebben a csendes átmenetben vagyok jelen. Még nem zártam le az egyiket, de a másik már finoman kopogtat. És talán ez is része az alkotói folyamatnak, elfogadni, hogy nem minden pillanat a képek elkészítéséről szól, hanem arról is, hogy teret adjunk annak, ami még csak készül megszületni.
Még sosem dolgoztam ilyen hosszú ideig egyetlen projektemen sem, mint a Harmincegynéhány című sorozatomon, amelyet 2021-ben, Pécsi József ösztöndíjasként kezdtem el. Az évek során folyamatosan formálódott az anyag, és tisztult ki előttem is, hogy valójában mi a fő üzenete a sorozatnak. Csak idővel vált világossá számomra, hogy mi a sorozat valódi fókusza, és talán éppen ez az egyik legfontosabb sajátossága az ilyen terápiás jellegű személyes munkáknak, hogy nem én formálom kizárólag a projektet, hanem a projekt is formál engem.
Darab Zsuzsa: Thirtysomething – részletek a sorozatból
Sokan kérdezik tőlem, hogyan épül fel ez a munkamódszer. Van-e egy kész forgatókönyv, egy pontos terv, amely alapján dolgozom? A válaszom szinte mindig ugyanaz: nincs. Legfeljebb egy kérdés van, vagy egy nyugtalanító érzés, amelyhez újra és újra visszatérek.
A fotózás számomra sokkal közelebb áll egy önismereti folyamathoz, mint egy klasszikus alkotói munkamódszerhez. Gyakran érzem úgy, hogy a fényképezőgép nem csupán eszköz, hanem közvetítő köztem és azok között a belső tartalmak között, amelyeket szavakkal nehezen tudnék megfogalmazni. A képek ilyenkor nem illusztrálnak egy már kész gondolatot, hanem segítenek eljutni hozzá.
Ebben az értelemben a fotózás számomra valóban terápiás folyamat. Minden elkészült kép egy újabb kérdést nyit meg, és csak akkor válik láthatóvá a következő lépés, amikor az előzőt már megtettem. Nem látom előre a teljes utat, legfeljebb a következő képet. Ez a bizonytalanság és nagyfokú sebezhetőség pedig valójában nem akadály, hanem maga a módszer.
Úgy gondolom, egy fotósnak bizonyos értelemben pszichológusnak is kell lennie, elsősorban saját maga számára. Az alkotás során újra és újra le kell merülnöm azokhoz a rétegekhez, amelyeket a hétköznapokban könnyű elkerülni. A kamera ilyenkor nem csupán rögzít, hanem segít fordítani is, láthatóvá teszi mindazt, amit kimondani nem tudok vagy még nem tudok.
Talán ezért érzem úgy, hogy a fotózás számomra nem egyszerűen az önkifejezés eszköze, hanem az önmegértésé is. Olyan folyamat, ahol nem csak megoldásokat keresek, hanem megtanulom hogyan legyek együtt a kérdéseimmel. A kamera segít figyelni. A képek pedig időnként olyan válaszokat adnak, amelyekre tudatosan talán nem is számítottam.
Darab Zsuzsa: Thirtysomething – werk fotók
A Harmincegynéhány című sorozatom is ennek a munkamódszernek a szellemében készül. Annyi különbséggel, hogy ezúttal már nem csupán a saját belső világomat próbálom feltérképezni. A sorozat azokkal együtt formálódik, akik hasonló kérdéseket hordoznak magukban, így a képek egyszerre személyes vallomások és egy közös tapasztalat lenyomatai. A cél nem a kész válaszok megfogalmazása, hanem egy olyan közös vizuális nyelv keresése, amelyben ezek a kérdések láthatóvá válhatnak.
Április végén a litván, FK Magazine is közölt egy válogatást a Harmincegynéhány című sorozatból, amely eddig a legnagyobb terjedelemben megjelent publikációja az anyagnak:
Az anyagot, eddigi összes képével együtt pedig pár hónapja tettem publikussá a saját honlapomon: https://zsuzsadarab.com/THIRTYSOMETHING
Az alkotói munka mellett, a tavasz egy különösen megtisztelő feladatot is tartogatott számomra. A Budapest Photo Festival keretében megrendezett NEW LANDSCAPE című kiállítás megnyitására kértek fel, amelyen a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfus hallgatói mutatták be munkáikat. Mivel ez volt az első alkalom, hogy kiállításmegnyitót tarthattam, különösen emlékezetes élmény maradt számomra.
Fotók: Rádics György
A megnyitó beszédem itt olvasható: https://budapestphotofestival.blog.hu/2026/04/21/new_landscape