A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ 2025-ben nyolcadik alkalommal rendezte meg az évi rendszerességű CAPAZINE workshopot, amelynek központi témája ezúttal az algoritmikus képalkotás volt – különös tekintettel a mesterséges intelligencia segítségével előállított képekre. A LET’S CODE! jelmondattal indított műhelymunka alkalmával fotográfus, képzőművész, intermédiaművész és szakszövegíró résztvevők hét alkotói csoportba rendeződve hoztak létre új fotográfiai projekteket, amelyek a mesterséges intelligencia kulturális és társadalmi szerepére és hatásra reflektálnak. Bejegyzésünkben röviden ismertetjük a közel egyéves munkafolyamat során létrejött alkotásokat, amelyek 2026. szepteber 30-ig megtekinthetőek a workshophoz kapcsolódó kiállításon.

Enteriőrképek a CAPAZINE LET’S CODE! kiállításról
Fotók: Capa Köpont

Dontasz Zoi és Vágó Zsófia Base című munkája személyes családi archívumokra támaszkodva vizsgálja az emlékezés működését, az emlékek változó jelentőségét, valamint a digitális technológiák emlékezetre gyakorolt hatását. A munkafolyamat első szakaszában az alkotók áttekintették és rangsorolták egymás családi fotóit, majd fejenként 75 fényképet választottak ki, amelyeket mesterséges intelligencia segítségével alakítottak át. A legkevésbé fontosnak ítélt képek torzultak a legerősebben, míg a legjelentősebb emlékeket hordozó fotók sérültek a legkevésbé. Az installáció kiegészül egy mesterséges intelligenciával generált hanganyaggal, amely gyermekkori családi videóikon alapszik.

Lévai Flóra és Takács Máté az Átirat/Alternatíva című projektjükben régi archív híradások képi illusztrációit alkották meg a mesterséges intelligencia segítségével. A projekt kiindulópontjához olyan régi archív híradásokat (táviratokat, újságcikkeket, híreket) gyűjtöttek, amelyekben eredetileg nem szerepelt képanyag, vagy a mellékelt illusztráció nem volt teljesen releváns. A kiválasztott cikkek alapján promptokat írtak és írattak meg, majd ugyanazokat az utasításokat három különböző MI-modellnek adták meg. A Gemini, a ChatGPT és a PixVerse modellek a képek megalkotásakor kizárólag a saját a saját adatbázisukra hagyatkozhattak. A létrejött képek félig kitalációk, félig pedig a leegyszerűsített „közvéleményt” ábrázolják. A folyamat célja volt, hogy olyan archívum-átiratot/alternatívát hozzanak létre, amely megmutatja, hogy a gépi gondolkodás, illetve a különböző modellek hogyan értelmezik át múltunkat a rendelkezésükre álló információkból, és ezáltal hogyan hoznak létre eltérő, de saját adatalapú „múltkiegészítéseket”. 

Buzássy Honóra és Holló Zsuzsa From root to code című munkája a növényi gyökérrendszerek formavilágát, mozgását és alkalmazkodóképességét vizsgálja. Kutatásuk meghatározó elméleti forrása a The Power of Movement in Plants című könyv, amelyben Charles Darwin és fia, Francis Darwin a növényi mozgás és növekedés összefüggéseit tárgyalják. A kollaborációban megvalósult projekt abból a kortárs növénybiológiai szemléletből indul ki, amely a növényeket érzékelő, adaptív és önszerveződő rendszerekként értelmezi. A munkafolyamat során az alkotók eltérő képalkotási technikákat – röntgenfelvételeket, analóg, kamera nélküli fotogramokat, digitális képeket és mesterséges intelligenciával létrehozott modelleket – használtak. A képalkotási folyamat az élő rendszerekkel való együttműködés eredménye volt, amelyben az MI egyfajta áthidaló közegként jelent meg: a növényi, adaptív és önszerveződő rendszerek működését vizuális nyelvre fordította át.

Czeglédi Hanna, Kincses Gergő és Petrucz Ágnes WMRAVONVWO című munkája a vizuális érzékelés különböző jelenségeire fókuszál. Az alkotók fő kérdése, hogy mi a különbség az emberi és a gépi percepció, illetve képalkotás között, és hogyan jutunk el az emberi érzékeléstől a numerikus absztrakcióig. Projektjük alapja egy szubjektív és kollektív adatbázis, amely a képgenerálás folyamatára reflektál. Az adatbázisba gyűjtött vizuális jelenségekhez, az alkotók személyes emlékképeket társítottak, majd ezek alapján fizikai kísérleteket terveztek. A kiállításon látható installáció alapját a kísérletek fotó- és videódokumentációi adják. Az installáció kiegészül egy webkamerával, amely gépi képfelismerés demonstrációjaként szolgál, így látogatóknak lehetősége van elemezni a kihelyezett képek részleteit, amelynek eredményeit egy monitoron követhetik.

Csizi Balázs és Kulcsár Géza Zöldház című projektje három különböző generatív folyamatot kapcsol össze: a természet organikus mintázatait, a kézműves alkotás ismétlődő rendjét és a mesterséges intelligencia nyelvi modelljeinek absztrakt működését. A mű ezeknek a rendszereknek a közös kérdését vizsgálja: hogyan lesz a nyers, rendezetlen állapotból forma, értelem, struktúra. Az installáció kereszt formája a kézműves tér, a generatív minták és a nyelvi réteg egymást keresztező természetét mutatja fel.

Papp Gergely és Szilágyi Gábor ZAJ-VÁKUUM-KÉP című projektjének alapját hagyományos fotográfiai eljárásokkal – kemigrammal, fotogrammal és digitális módszerekkel – létrehozott képek alkotják. Ezeket a képeket az alkotók probabilisztikus matematikán alapuló módszerrel bontották fel. Utóbbi folyamat az MI működésére reflektál. A szétbontás egyes fázisait a lentikuláris nyomtatással készült műalkotás teszi láthatóvá. A néző a kép előtt elhaladva követheti végig a teljes folyamatot: a látvány a nézőpont változásával fokozatosan alakul át, így a folyamat kiinduló- és végpontja a befogadó haladási irányától függően felcserélhetővé válik.

Vincze-Bába Gabriella GNŌTHI SEAUTON [Ismerd meg önmagad!] című projektje a mesterséges intelligencia által generált női arcokat és az ezekből kirajzolódó új szépségideálokat vizsgálja. Nem csupán az a kérdés áll a középpontjában, hogy mit tartunk ma szépnek, hanem az is, hogyan alakítják ezek a vizuális normák az önképünket és egymásról alkotott elképzeléseinket. Míg korábban a filmsztárok jelentették a követendő mintát, ma egyre inkább algoritmusok hozzák létre azokat az arcokat, amelyek a digitális platformokon a kívánatos női megjelenést példázzák. Ezek a képek nem egyéni karaktereket, hanem statisztikai átlagokból és ismétlődő vizuális mintázatokból felépülő ideálokat mutatnak. Az installáció négy áttetsző organzarétegből áll. A négy egymásra épülő kép ugyanannak az archív portrénak különböző állapotait mutatja: az eredeti fényképet, egy finoman mesterséges intelligenciával módosított változatot, egy közösségi média-esztétikára optimalizált arcot, valamint egy algoritmikusan létrehozott szépségideált. Az áttetsző nyomatok a néző mozgására folyamatosan új, egymásba olvadó arcokat hoznak létre, míg portrék mögött elhelyezett tükör a látogatót is bevonja a műbe.

A tárlat szeptember 30-i finisszázsa alkalmából Mucsi Emese, a kiállítás társkurátora, valamint az alkotócsoportok tárlatvezetést tartanak, ahol részletesebben is mesélnek a munkáikról. Az eseményen Kosnas Robin, a CAPAZINE grafikusa is részt vesz, aki a helyszínen, mesterséges intelligencia segítségével készíti el a projektet bemutató kiadvány bizonyos oldalpárjait.

A CAPAZINE a Capa Központ nemzetközi tapasztalatokon alapuló, tematikus workshopja, amely kiállítás és kiadvány formájában is bemutatásra kerül a Capa Központban. A CAPAZINE lapszámok és kiállítások létrehozását minden esetben egy minimum féléves csoportos workshop előzi meg, a CAPAZINE műhelymunka vezetőivel és meghívott előadókkal.

A CAPAZINE – LET’S CODE! workshop vezetői és a kiállítás kurátorai: Szegedy-Maszák Zoltán és Mucsi Emese

Kiállító alkotók: Buzássy Honora, Csizik Balázs, Czeglédi Hanna, Dontasz Zoi, Holló Zsuzsa, Kincses Gergő, Kulcsár Géza, Lévai Flóra, Papp Gergely, Petrucz Ágnes, Szilágyi Gábor, Takács Máté, Vágó Zsófia, Vincze-Bába Gabriella

Közreműködő (szakíró): Bényi Lilla

A kiállítást Karakas Alexandra, a BME Filozófiai és Tudománytörténet Tanszék adjunktusa nyitotta meg 2026. szeptember 1-én. A megnyitóbeszéd itt olvasható.

A CAPAZINE – LET’S CODE! workshopon előadtak:

– Fred Ritchin, az International Center of Photography (ICP) School emeritus dékánja, a Synthetic Eye: Photography Transformed in the Age of AI című, 2025-ben kiadott könyv szerzője
– Geibl Kata fotográfus, oktató, MOME Fotográfia
– Szabó István Zoltán irodalmár, irodalomkritikus, a Neuromancia. A technika kérdése William Gibson regényeiben, esszéiben és költészetében című, 2025-ben megjelent könyv szerzője
– Áfrány Gábor médiaművész, a Művészetek Háza Veszprém f|x|r Galéria & Labor vezetője