A hónap alkotóját arra kértük, hogy mutassa be azokat a dolgokat, kedvenceket, amelyek nem (csak) a fotográfiához kapcsolódnak, de szereti őket, inspirálóak számára. Lábady István a következőket emelte ki:

Rengeteg minden érdekel, inspirál a fotókon túl. De ahogy felsorolnám, rögtön közhelyesnek tűnik, így nem teszem. Viszont eszembe jut 3 dolog, azaz inkább 2 ember és egy sorozat, ami mostanában hatással van rám, inkább ezeket osztom meg.

Marc Maron

Marc Maron podcastjét, a WTF with Marc Maron-t néhány éve kezdtem rendszeresen hallgatni edzések közben.

Maron amerikai stand-up komikus és színész, a podcastet pedig 2009-ben kezdte, amikor amsaját karrierje éppen nem állt valami fényesen. Az interjúkat a saját garázsában vette fel, a műsor végül több mint másfél évtizeden keresztül futott, és elképesztő névsor fordult meg nála.

Elsősorban nem a vendégekre vagyok kiváncsi, inkább arra, ahogyan Maron beszélget velük. Nem érzem klasszikus interjúknak ezeket. Sokszor nagyon messziről indulnak, aztán valahogy eljutnak egészen személyes dolgokig. Karrier, kudarc, irigység, függőség, öregedés, kapcsolatok, halál – közben pedig rengeteg humor. Maron nem próbál kívül maradni a beszélgetésen. Saját magát is folyamatosan beleteszi, a bizonytalanságaival és a neurotikus működésével együtt. Ettől az egésznek van valami furcsa intimitása.

Talán még jobban szeretem az interjúk előtti monológjait. Sokszor tíz-húsz percig csak beszél arról, mi történt vele az elmúlt napokban, mi bosszantja, mitől szorong, mit gondol saját magáról vagy arról, hogy öregszik. Néha ezek a részek jobban megmaradtak bennem, mint maga az interjú.

Aztán vannak persze nagyon érdekes vendégek is. Különösen szerettem például a Brad Pitt–Leonardo DiCaprio beszélgetést. Elképzelem, ahogy két ekkora sztár ül Maron garázsában, és egy idő után valahogy teljesen eltűnik az interjúhelyzet. Barack Obamával is képes volt ugyanerre.

Maron színészként is nagyon érdekes. A GLOW sorozat-ban (Netflix) Sam Sylvia szerepében láttam először igazán játszani, és rettentően élveztem. Morózus, önző, neurotikus, néha kifejezetten nehéz ember, mégis van benne valami érzékenység és szerethetőség. Maron nagyon jó benne, és közben valahogy ismerős is abból az emberből, akit a podcastból megismertem.

Anthony Bourdain

Anthony Bourdainhez egészen más úton jutottam el.

Nagyon szeretek főzni, és évekkel ezelőtt megvettem Fergus Henderson, a londoni St. John étterem séfjének Nose to Tail Eating című szakácskönyvét. A borítón ott állt egy akkor számomra ismeretlen név: „With an introduction by Anthony Bourdain.”

Elkezdett érdekelni, ki lehet ez az ember.

Bourdain szakács volt, hosszú éveken keresztül dolgozott New York-i éttermek konyháiban, majd írt egy őszinte cikket a New Yorker magazinba hogy mi is történik valójában az éttermek konyháiban. Azt a világot írta meg, amelyben húsz éve élt: szakácsok, mosogatók, bevándorlók, drogok, hierarchia, kudarcok, kések, égési sérülések, másnaposság és az a furcsa büszkeség, ami egy jól működő konyhai csapatban kialakul. A cikk miatt országosan ismert emberré vált. És egyben megtalálta, hogy valójában miben jó igazán. És az nem a főzés volt, hanem a történetmesélés. A Kitchen Confidential című könyvével még ismertebb lett. Később jöttek az utazós sorozatai, a No Reservations, majd a Parts Unknown. De ezek a sorozatok nemcsak az ételekről szólnak, hanem sokkal inkább emberekről, helyekről és kultúrákról. Az étel nála inkább ürügy arra, hogy leüljön valakivel egy asztalhoz.

Nagyon szeretem benne a kíváncsiságát, a műveltségét, a humorát, a nyersességét, és azt, hogy közben mennyire érzékenyen tudott figyelni másokra. Nem akarta megszépíteni a világot, amit látott, és saját magát sem nagyon próbálta megszépíteni. Valószínűleg ez is az oka annak, hogy annyira hitelesnek éreztem.

És persze szeretem azt is, ahogyan a főzésről és az evésről gondolkodott. Nem feltétlenül a tökéletes vagy különleges étel érdekelte. Sokkal inkább az, hogy ki készítette, hol esszük, kivel ülünk egy asztalnál, és milyen történet van mögötte.

Most különösen várom az A24 Tony című filmjét, amely nem az egész életét próbálja elmesélni, hanem a fiatal Bourdain egyik meghatározó időszakát, amikor Provincetownban bekerült az éttermi konyhák világába. Dominic Sessa játssza Bourdain-t. Talán éppen azért érdekel ennyire, mert azt az embert mutatja meg, aki még jóval azelőtt létezett, hogy Anthony Bourdainből „Anthony Bourdain” lett.

Fosse/Verdon

Az utóbbi időben látott sorozatok közül pedig a Fosse/Verdon volt az egyik legnagyobb élményem.

Bob Fosse rendező és koreográfus, valamint Gwen Verdon táncos-színésznő több évtizedes kapcsolatának története. Magánélet, szerelem, betegség, munka, siker, kudarc, megszállottság – és közben olyan dolgok születnek, mint a Cabaret vagy később az All That Jazz.

Sam Rockwellt eleve nagyon szeretem, és Fosse szerepében is nagyon jó. De számomra Michelle Williams még nála is jobb.

Egészen elképesztő, amit Gwen Verdonnal csinál. Nem az az érzésem, hogy egy nagyon jó színésznőt nézek egy szerepben, hanem egy idő után egyszerűen eltűnik a szerep mögött. A hangja, a mozgása, a testtartása, az, ahogyan öregszik a sorozatban – valahogy minden a helyén van.

És közben maga Verdon is egyre érdekesebbé válik. Eleinte könnyű úgy nézni rá, mint Fosse feleségére, múzsájára és legfontosabb táncosára, aztán fokozatosan kiderül, mennyivel több volt ennél. Alkotótárs, aki olyan mélyen értette Fosse mozgásnyelvét, hogy néha már nehéz eldönteni, hol végződik egyikük munkája és hol kezdődik a másiké.

Az All That Jazz-t korábban láttam, és elképesztően tetszett. A Fosse/Verdon után viszont egészen más fényt kapott számomra. Fosse gyakorlatilag saját magáról, a munkamániájáról, a nőkhöz való viszonyáról és az önpusztításáról készített filmet. A Lennyt Dustin Hoffmannel pedig régóta meg akarom nézni; a sorozat után most már tényleg nem nagyon van mentségem halogatni.

Maron, Bourdain és Fosse világa nagyon különböző. Mégis mindegyikben van valami abból, amit szeretek: tehetség és bizonytalanság, humor és sötétség, megszállottság, önirónia, siker és kudarc furcsa együttélése.

Lábady István | Web | Instagram