A Capa Központ szakmai zsűrije 2025-ben is kiválasztotta azt az öt feltörekvő hazai fotográfust, akik kiemelt támogatásban részesülhetnek a nemzetközi FUTURES platformon való részvétel által. Cikksorozatunkban különféle perspektívák mentén mutatjuk be a fiatal tehetségeket. Írásunk mindig egy előzetes interjún alapszik, melynek során a művészeket pályájuk alakulásáról, a fotózáshoz fűződő viszonyukról, kedvelt témáikról és a jövőbeli terveikről kérdezzük.

Cikkünkben ezúttal Tóth Hunor munkásságába nyújtunk betekintést.

Tóth Hunor (2000) romániai származású képzőművész, aki jelenleg Budapest, szülőfaluja, Tăureni, valamint Székelyudvarhely között ingázva él és alkot. Gyermekkorában került közel a fotózáshoz, hiszen családja mindig is fontos szerepet tulajdonított az emlékek megőrzésének: „Albumokba rendeztük a hétköznapok apró történéseit éppúgy, mint a különleges alkalmakat. A kompakt fényképezőgépek szinte állandó szereplői voltak az utazásainknak, a mindennapoknak, így a fotózás mindig jelen volt az életemben. Középiskola végén elromlott a régi családi gép, és a helyére egy komolyabb Canon került – azt hiszem, ez volt az első fordulópont. Nem hoztam tudatos döntést, de utólag visszatekintve ez volt az a pillanat, amikor ráléptem arra az útra, amelyen ma is járok.”

Középiskolás tanulmányait a székelyudvarhelyi Református Kollégiumban végezte, ekkor még lelkésznek készült. Kezdetben csak hobbiként tekintett a fotózásra, ösztönösen készített többek között természetképeket, eseményfotókat és portrékat. „Megörökítettem bármit, ami szembejött velem. Ezzel párhuzamosan a mozgókép világa is érdekelni kezdett, rengeteg filmet néztem és kisebb videókat (kisfilmeket) készítettem az iskolám számára. Amikor elérkezett az egyetemválasztás ideje, már biztosan tudtam, hogy a teológia helyett valahol a vizuális művészetek világában fogom megtalálni a helyem.”

2019-ben felvételt nyert a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem filmművészet, fotóművészet és média szakára, majd 2022-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia mesterképzésére, ahol 2024-ben diplomázott. „Szerencsés helyzetben voltam, mert az egyetem elején még nem kellett határozottan dönteni a fotó és a film között – Romániában a film, fotó és média képzések egy közös alapon indulnak. Egyszerre tanultam rendezői szakirányon és kommunikációs szakirányon, ide tartozott a fotó is. A hároméves alapképzés során azonban lassan, de biztosan elkezdett letisztulni bennem, hogy az állókép világa valamiért közelebb áll hozzám. Egyre inkább azt éreztem, hogy az állóképben való történetmesélés nemcsak izgalmasabb kihívást jelent, de valahogy egy sokkal személyesebb viszonyt is ki tudok alakítani a körülöttem lévő emberekkel. Míg a film időben vezeti a figyelmet, a fotográfiában a történet rétegeit egyetlen képen belül lehet sűríteni – nekem ez a fajta sűrűség, csendesség és nyitottság nagyon inspirálóvá vált.”

Művészeti gyakorlatában a vidéki életre és annak különböző aspektusaira fókuszál. Legfőképp a vidéki lét fotográfiai feltárásával és dokumentálásával foglalkozik, amely mentén a sztereotip vidéki kép feloszlatása mellett, a kortárs falusi kultúra jelentőségére és a falu fogalmának különböző értelmezési lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Érdekli, hogy a vidéki közösségek hogyan definiálják újra önmagukat, hogyan alkalmazkodnak és változnak az olyan kortárs kihívásokkal szemben, mint például az urbanizáció, a modernizáció és a globalizáció.

„Munkám során mindig is fontos volt számomra, hogy olyan kérdéskörökkel és problémafelvetésekkel foglalkozzak, amelyekről hiteles üzenetet, meglátásokat tudok közvetíteni az emberek felé. Az elmúlt öt évben egyre erősebben kezdett foglalkoztatni a vidék, különösen a falu világa, és annak különböző változási folyamatai. (…) Vidéken nevelkedtem 18 éves koromig. Számomra a falu nem csupán egy földrajzi hely vagy mezőgazdasági térség, és nem is kizárólag az elszegényedés vagy a természetközeli idill terepe. Sokkal inkább egy olyan társadalmi és közösségi dinamika színtere, ahol az identitás, az emlékezet, a hagyomány és a modernitás folyamatosan újrarendeződik.”

Eddigi legfontosabb fotósorozatai közé sorolja A templom és a szakadék között (Between the Church and the Abyss) című projektét: „Ez volt az a munka, amelyen eddig a legtovább dolgoztam és ami talán a mai napig »továbbírható«. Alapvetően érdekel, hogy mit jelent napjainkban a »falu« fogalma, hogyan alakul a falusi identitás, illetve, hogy jelent az »otthon« érzése az én generációm számára. A munkám ezekre a kérdésekre keres válaszokat – személyes szűrőn és érzékeny megfigyelésen keresztül.”

Munkamódszerében gyakran ötvözi a megrendezett és a dokumentarista fotográfia elemeit, miközben fontos számára a hosszas megfigyelés és az elmélyült jelenlét: „Nagyon sokszor van, hogy elmegyek fotózni, viszont egy kép sem készül. Járok egyet, szétnézek, inspirációt gyűjtök, tapasztalok. Ez a fajta jelenlét és megfigyelés szerintem elengedhetetlen abban a környezetben, amelyben én dolgozom és ahol az emberek számára a legtöbbször a kamera egy idegen dolog. Szeretek akár órákat bóklászni a faluban, emberekkel beszélgetni, besegíteni különböző munkákba, hogy megszokják a jelenlétemet. Mindeközben a kamera persze végig a nyakamban van. Szeretek elkapni csendéleteket, pillanatokat, emellett szeretek egy-egy pillanatot továbbgondolni és továbbrendezni, olyan kompozícióval és megvilágítással megörökíteni, ahogy az fejemben megjelenik. Egy egyszerű példa erre A templom és a szakadék között című sorozatból a pajta előtt készült, három képből álló szekvencia. Ennek kiindulópontja az volt, hogy láttam, ahogy nagybátyám a kezét mossa a pajta előtt. Megkértem, hogy ismételje meg ezt a mozdulatot a beállított kamera mellett. Miután elkészült az első fotó készítettem egy önarcképet is azon a széken ülve, amin korábban a kézmosáshoz használt tál volt. A harmadik képen az üres pajtabejárat látható.”

Hunor jelenleg is egy olyan projekten dolgozik, amely az identitás kérdését, valamint a generációk közötti különbségek és kapcsolódások dinamikáját vizsgálja: „Ezúttal az erdélyi térségre fókuszálok, és arra keresem a választ, hogyan öröklődnek, alakulnak, vagy éppen törnek meg bizonyos mintázatok családokon, közösségeken belül. A projekt jelenleg kutatási és képalkotási szakaszban van. Archív fotók felhasználásával és frissen készített önarcképeken keresztül, szeretném, ha a végső anyagban a személyes történetek és a kollektív emlékezet vizuálisan is dialógusba kerülhetnének egymással.”

A fotográfia jövőjéről, illetve jelenlegi helyzetéről így fogalmazott: „A mesterséges intelligencia térnyerése és a digitális világ állandó gyorsulása egy folyamatos átrendeződést diktál – ez pedig a fotográfiában is érzékelhető. Számomra különösen izgalmas az, hogyan változik a fotográfiai munkák bemutatásának módja. Egyre több olyan kiállítással találkozom, amelyek eltávolodnak a klasszikus, keretezett, falra akasztott képektől, és frissebb, kísérletezőbb installációs formákkal próbálják újraértelmezni a fotó helyét és szerepét. Ez a fajta kísérletezés szerintem egy új dimenziót adhat a fotográfiának – nemcsak technikailag, hanem befogadói élmény szempontjából is.”

Tóth Hunor | Web | Instagram

A Capa Központ 2017 óta minden évben pályázatot hirdet a FUTURES európai fotográfiai platformban való részvételre. Az intézmény a 21 európai partnerből álló hálózat egyetlen magyar képviselője. Az Európai Unió – Kreatív Európa programjának társfinanszírozásában megvalósuló projekt célja, hogy felhívja a figyelmet Európa tehetséges, feltörekvő fotográfusaira. A beérkezett pályázatokat mindig egy 5 tagból álló szakmai zsűri bírálja el.

A Capa Központ szakmai zsűrijének tagjai 2025-ben Csizek Gabriella, az állandó Robert Capa-kiállítás kurátora; Kopin Katalin, a Capa Központ kurátora; Mucsi Emese, a Capa Központ kurátora; Virágvölgyi István, a Capa Központ művészeti vezetője és Vékony Dorottya, képzőművész, egyetemi oktató (Média és Design Intézet, Eger), korábbi FUTURES tehetség voltak.

FUTURES | Európai Fotográfiai Platform