A hónap alkotóját arról kérdeztük, hogy az utóbbi időben mivel foglalkozott, és jelenleg min dolgozik. Szalai Dániel az elmúlt időszakról mesélt.

Ahogy a múlt heti bejegyzés végén írtam, az utóbbi időben egyre inkább az állatok személyes, metaforikus olvasata, illetve mitologikus, szimbolikus karaktere foglalkoztat. Ez a hangsúlyeltolódás akkor kezdődött, mikor még az Unleash Your Herd’s Potential című munkámhoz kapcsolódóan, a tehenészet világát kutatva, eljutottam egy mesterséges termékenyítő állomásra, ahol a tenyészbikákat tartják.

Elképesztően erős hatással volt rám, mikor beléptem az istállóba és meghallottam a gyakran több mint egy tonnás állatok irdatlan erejű, mellbevágóan mély bőgését. A bikákat hallva szó szerint rezonált valami bennem, ami további kutatásra sarkallt. Így jutottam el egy másik mesterséges termékenyítő állomásra, ahol két új jelenséggel találkoztam, ami meghatározta az elmúlt időszak munkáját. Egyrészt lenyűgözött, hogy milyen csodálatos, szinte szobrászati kvalitással bíró formákat hoznak létre a bikák azokból a sótömbökből, amiket táplálékkiegészítőként adnak nekik; másrészt izgalmasnak és szépnek, egyúttal pedig szimbolikus jelentőségűnek is gondoltam azt, ahogy a szeparáltan, egyedi boxokban élő állatok kipolírozzák a ketrecüket alkotó acélcsöveket azzal, ahogy kidugják a fejüket az acélcsövek között, és így tulajdonképpen “a határaikkal súrlódva” egyfajta torz tükörképhez juthatnak. Ezek a benyomások a bika mint állat mitikus mivoltára emlékeztettek – ahogy John berger írja, minden ökör egyszerre nagybetűs Ökör is – illetve eszembe juttatták Jorge Luis Borges Aszterión háza című novellájának főszereplőjét: az önmaga világába zárt, félig ember, félig állat karakterét, a labirintusban megváltóját váró Minotauruszt. Így alakult, hogy az elmúlt időszakban az ipari állattartásban szolgáló tenyészbikák kapcsán nem csak az állatokkal és azokkal a rendszerekkel foglalkoztam, amiben ezek az állatok élni kényszerülnek, hanem rajtuk keresztül a maszkulinitás, a szörnyszülöttség és a domesztikáció kérdéseit is vizsgáltam.

A fotográfiával induló hosszú mediális kutatás alatt többek között 3D scanneléssel, különböző fémmegmunkálási technológiákkal, így például CNC forgácsolással is kísérleteztem, de ezeket eddig csak nyitott műterem programokon mutattam be egyszer-egyszer, mint “work in progress”.

Ezért is óriási öröm, hogy tavaszra összeállt és lefűzödött egy mű, amit hála rengeteg ember segítő munkájának és az Intertechnika Kft. nagylelkű támogatásásnak, most őszre meg tudtam valósítani és bemutathattam a Leopold Bloom Képzőművészeti Díj shortlist kiállításán, a Kiscelli Múzeumban, ami pár napja zárt. A munka a Ház, amelyhez hasonló nincs a Föld kerekén (A House Like No Other) címet kapta, ami Borges novellájának egy részlete, és utal arra, ahogy a bejárható installáció újraértelmezi a bikák környezetét és megnyitja más olvasatok felé, mint például az útvesztő vagy akár maga a ház – a “domus”, mint a háziasítás metaforikus, pszichológiai tere. Ebben a térben kaptak helyet a bikák által megformált nyalósók után készült öntvények, illetve a mű fontos eleme egy az állatok jelenlétét megidéző hangtáj, amit Bartha Márk készített.

Persze ezen kívül is történt azért egy-két apróság mostanában – nyílt például egy pici kiállításom egy kedves olasz kisvárosban, Matinoban a Yeast Photo Festival részeként  –, de a Leopold Bloom egyértelműen a közelmúlt legfontosabb szakmai elismerése és eseménye az életemben. Ha más nem, azért is, mert szuper élmény volt együtt dolgozni a kurátori csapattal és a többi kiállítóval, illetve a zsűri műteremlátogatását is nagyon élveztem.

Szalai Dániel | Web | Instagram